Laborcz Mónika keramikus kiállítása (Gorka Géza Emlékmúzeum, Verőce, 1974)

LABORCZ MONIKA keramikus kiál­lítása 1974. május 1-től 1975. április 30-ig Az anyagot válogatta és a kiállítást rendezte Horváth Béla A Gorka Gáza Emlékmúzeum programjába vette, hogy minden évben, 12 hó­napi időtartammal egy-egy fiatal keramikust mutat be a múzeum emeleti termében. Az első kiállítást a névadó művész leányának, Gorka Líviának anyagából rendezte, másodikként Laborcz Monika művészetének bemutatására kerül sor. A művésznő, Laborcz Ferenc szobrászművész leánya, 1941. november 14-én született Budapesten. Szobrok közt nőtt fel apja műtermében. Édesapja mellett sze­rette meg az agyagot. Gyermekkorától kezdve agyag van a kezében, először játékból, aztán hivatásból. Apjától csak később tudta meg, hogy amit csinál, az kerámia. Az általános iskola elvégzése után a Művészeti Gimnáziumba került, majd a főiskolán folytatta tanulmányait, ahol Csekovszky Árpád volt a tanára. 1966-tól önál­lóan dolgozik, s több kiállításon vett részt úgy idehaza, mint külföldön, így az Orszá­gos Kerámia Biennálékon és két alkalommal Faenzában, a Kerámia Világkiállításon. Első, bemutatkozó kiállítása 1970-ben Salgótarjánban volt édesapjával, Laborcz Ferenc szobrászművésszel, önálló kiállítást 1973-ban Pécsett, a Képcsarnok Vállalat kiállítótermében, 1974-ben Rákosligeten, a művelődési házban rendezett. Bemutatott anyaga az utóbbi évek terméséből került összeállításra. Irodalom: Horváth Béla: Laborcz Monika kiállítása. Művészet, 1973/8. (aug.) Gorka Géza Emlékmúzeum, Verőce Nyitra: hétfő kivételével 10—18 óráig K.S­zeretem, ha szól a zene, hangosan. Mikor már nem hallok mást, — boldog vagyok, és jönnek a gondolatok. Sokszor leírom, sokszor megcsinálom. Van, amit nem lehet leírni, és van, amit nem lehet plasztikában kifejezni. Az indulat fontos. Mindég indulat kell! Ez az élet, és az élet a munka. Most nyugodtak a fák, nyugodt az ég, nyugodt a levegő. A zene izgat, rohan és megáll. Felhív a mozgásra. Érzem, hogy vele kell szen­vednem, örülnöm. Én a magam nyelvén beszélek. Mozgás következik. A plasztikai mozgás. Van nyugodt zene? Van nyugodt plasztika? Van nyugodt élet? Én úgy érzem, nincs. Lüktetés, ütem, élet. Minden múlik és újra jön. Alámerülni, felemelkedni. Élni! Figyelem a világot. Ahogy a tű szalad a lemezen, és ahogy forog a le­mez, ahogy elmegy az árnyék, ahogy elhervad a világ, elmennek az emberek, ahogy felnő a lányom, ahogy elmúlik mások élete. Én így vagyok. Még nem érzem az élet múlását, csak mindig nagyobb lesz a világ, mindig többet látok belőle, de én maradok Én. És ez nagyszerű, ezért bol­dog vagyok. Laborcz Monika

Next