Czinke Ferenc kiállítása (Jósa András Múzeum, Nyíregyháza, 1975)
HOMMAGE A RADNÓTI I. (részlet) KÖSZÖNTŐ Bereczky Loránd CZINKE FERENC 1926-ban született Nagyrozvágyon. Iskoláit a bodrogközi tanyavilágban, a tanítóképzőt Sárospatakon végezte, rajztanári diplomát Budapesten szerzett. 1961-ben Derkovits-ösztöndíjat, 1965-ben SZOT Művészeti Díjat, majd 1968-ban Munkácsy-díjat kapott. Egyéni kiállítása volt Budapesten, Rómában, Moszkvában, Urbinóban, Szófiában, Linzben stb. Szinte minden országos kiállításon részt vett, többek között szerepelt a Capri Nemzetközi Fametszet Triennálén, a Delhi Világkiállításon, Krakkó, Banska-Bistrica, Tokió biennáléin. Velencében az európai grafikai biennálén képviselte hazánkat. Kollektív anyagban szerepelt többek között Tokió, Peking, Damaszkusz, Lausanne, Torino, Essen, Madrid, Helsinki, Leningrád, Moszkva, Stockholm kiállításain. Salgótarjánban él és dolgozik. Gyorsult ritmusú századunk irama, s a holnap nézés nagyszerű igézete sem kívánja, hogy csak a ráció, a mérlegelő meggondolás kizárólagossága határozza meg cselekedeteinket. A mindig szebbre-jobbra vágyás gyürkőző akarata felhőt csodálni képes, virágot óvón szeretni tudó embert is feltételez, olyat, aki a tett szépségét, a cselekvés folyamatosságának erejét is érzi tudatos munkájában. Nem lehet tehát indulatokat egymásra szabadító választás, ha a művész a holnap ragyogását a tegnap átélt élmények melegével idézi; a friss hajtás ápolásakor a gyökérről sem feledkezik el, ha a valóság ezerarcú teljességét a honnan—hová mozdulás időt, teret átívelő lendületével kívánja feltárni. Igaz azonban, hogy ez talán a legnehezebb cél, amit a valóság feltárását maga elé életcélul tűző — különösen, ha képekben szóló grafikus — választhat. Múltidéző keresése nem lehet elmúlást sirató panaszos sóhaj, jelent visszaadó munkáiban nem uralkodhat a csak régen volttal való összehasonlítás, s a jövőt látása nem lehet álmodozás. Az érték ismerése, a teremtés akarásának hite igazíthat el a volt, van és tesz egymásraépültségének tagadást és megőrzést egyaránt sűrítő folyamatában. Czinke Ferenc grafikái szénaillatot, munkát szolgáló állatokat, életet könnyítő eszközöket és embert jelző meséket elevenítenek fel, amikor korunk száguldásáról, a városok lüktetéséről, emberformájú jövőnk atomot szelídítő szépségéről szól. Tehát az indulást megszabó élmények rekvizítumai nem felsoroltatnak, nem máról szóló gondolatokat helyettesítenek. Csupán az öröklődik, ami akkor és most a valóságról alkotott képben közös: a cselekvés hite, a természettel, vagy a másik emberrel való kapcsolatteremtés szükségességének humánuma. Azért jelentős Czinke Ferenc életműve mai grafikánkban, mert történelmünk eseményeit követő, a népművészetben kibomló kultúra értékei a mához szólóan élednek újjá, adnak alapot a művészi igazmondás építményéhez, s a lapok korszerűségében benne rejlik a népművészet gazdag egyszerűsége, a mindenkihez szólni akarás demokratizmusa. Ami azonban fontos: ne a plebejus álindulatot, az egyéni teremtés tagadását keressük a lapokban. Sokkal inkább az egyén alkotóképességéből fakadó felelősséget, a közösségnek közös dolgainkról beszélő szándékot. Ezért lesz nekünk szóló a folklór mágiáját idéző grafika, ezért válik hitelessé és meggyőzővé a művészetében vezérfonalként végighúzódó elkötelezettség, s válik történelmet láttatóvá Radnóti költészetének nagyszerűségét bemutató, embert, kort képekben újjávarázsoló sorozata. A népi legendák az alkotó fantázia erejét korunkban is élővé teszik. A népi díszítőmotívumok ismerete a korszerű ornamentika megteremtésében igazíthat el, s az idő elvontsága a szokást, magatartást bemutató lapon konkréttá lényegül. Mai világunkért életüket áldozó hősök a népmese motívumaival gazdagítva pátoszos külsőségek nélkül magasztosulnak igazi és cselekedeteikben érthető hősökké, a technika indába szökkenő csődíszei, a kompozíció ritmusát megszabva, utalnak a technikát teremtő emberre. Nagyszerű vállalás maradéktalan megvalósulása — ez az eddigi életmű egészét átfogó elismerés. Ennek igazságát a kiállítás minden bizonnyal igazolja.