Iván Szilárd festőművész kiállítása (Csók István Galéria, Budapest, 1975)

„Tudomány és művészet közt sok a hasonlóság; mindegyiknek van metodikája, vannak vívmányai, mindenik felismerést közöl. De épp az újhoz való viszonyukban erősen különböznek. A tudománynak legfőbb célja, büszkesége: az „új”; új tényt, új anya­got, új eljárást fejteni ki az ismeretlenségből. A művé­szetnek, minthogy az időből mer, akarva, nem akarva újnak kell lennie, örömét is leli benne, hogy az­ igazi feladata azonban nem az újat­ csikarás, hanem az emlékeztetés, az emberi lélek kontinuitásának, teljességének biztosítása. A közt a sok ismert s még feltáratlan út közt, mellyel az újkori tudomány a művészetet megtermékenyítette, a legkevesebb áldás az újszerűség túlbecsülésében, hajszolásában van, mely a kísérletezést, a művészet másodlagos örömét, a teljességre irányította áhitat elébe helyezi s a bi­­zarrnak, sőt együgyűnek is rangot ad, a megilletőnél nagyobbat, ha a szellemi kémia új vegyületének tekinthető.” NÉMETH LÁSZLÓ 1965-ben volt gyűjteményes kiállításom a Nemzeti Galériában. Németh Lászlót kértem meg, hogy írjon katalógusomba, néhány sorban előszót: ne engem, vagy festményeimet méltassa, hanem csak néhány, beszélgetéseinkben felmerült gondolatot vessen papírra. Az írás akkor nem jelent meg a katalógusban. Most ebből a régi írásból szakítok ki egy részt s teszem a mostani kis kiállítás katalógusának élére, gondolván, hogy ezek a gondo­latok még mindig időszerűek. Németh Lászlóval közös balatoni telepen, a Tihanyi-félsziget nyugati oldalán — Sajkodon — laktunk. Én még mindig itt töltöm nyaraimat, itt dolgozom. 1963 nyarán festettem Németh Lászlóról egy arcképet, — megbízásra — de azt nem bo­­csájtottam zsűri elé. A képet most is kiállítom , nekem kedves képem,­­ bármilyen az , visszaemlékeztet Németh László barátságára és a visszahozhatatlanul tovatűnt sajkodi esték­re, a csillagokkal fénylő őszi éjszakákra. IVÁN SZILÁRD

Next