Janáky Viktor keramikus, Marik Eszter textiltervező (Csók István Galéria, Budapest, 1975)

Tíz évvel ezelőtt mutatkozott be első ízben a textiles Marik Eszter és a keramikus Janáky Viktor a Csók István Galéria közönségének együttes önálló kiállításán. Az azóta eltelt idő a művészetek, de különösen az iparmű­vészet terén, alapvető változásokat hozott. A változások, az új irányzatokhoz való igazodás, kezdetben lassan és csak szűk keretekben, majd egyre gyorsabban és szélesebb körben terjedt, de nem minden művész munkás­ságára hatott. A hatás mértéke is különböző volt. Marik Esztert és Janáky Viktort korán az új utakat keresők között találjuk. Janáky mindig is a kísérletező, a minden új iránt fogékony művészek közé tartozott, így természetes, hogy amikor a keramikusok egy része a kimondottan plasztikai problémák felé fordult, ő az elsők között volt. A hatvanas évek derekán porcelán szige­telő csövecskék felhasználásával egy egészen sajátos, Janáky-stílust alakított ki. Jobbára geometrikus, főként közös, olykor azonban más formációkat hoz létre a különböző nagyságú fehér porcelán gyöngyökből, a fehérre mázazott agyagalapon. A forma és ritmus problémájának variációi, melyek kiválóan alkalmasak arra, hogy egy-egy simán leburkolt felületen egy vagy több gyújtópontként szerepeljenek. Kimondottan az építészethez kapcsolódó alkotások. Volt az egyedi kerámiának egy korszaka — kihatásai még ma is gyűrűződnek, — melyet joggal nevezhetünk „kavicskorszaknak". Formában és színben kavicsokat utánzó edények sorozatai születtek több keramikus keze alatt. Ennek Janáky nem volt részese, viszont az utóbbi években a fának evezéses, szálas, csomós szerkezete, — mellyel az égető kemence fával fűtésekor gyakran találkozik­­— oly mértékben felkeltette érdeklődését, hogy térplasztikáin és funkcionális vázáin a fa végtelenül változatos faktúrájának megoldásait láthatjuk. Finom ér­zékkel nem naturára törekszik, így az ily alkotásai is fehér mázzal vannak bevonva, a fa adta mintázat pedig szerkezetes, architektonikus díszítményekké átírt. Janáky művészetét a kiállításokon főként e két problémakör köré csoportosuló alkotások képviselik. Akik még emlékeznek a tíz évvel ezelőtt bemutatott kerámiáira, lemérhetik milyen nagy utat tett meg egy évtized alatt. Míg a múltban állandóan az újabb és újabb lehetőségeket kutatta, addig ma a felfedezett és jónak talált új kifejezési móddal elmélyülten foglalkozik, több oldalról is megközelíti, minden lehetőség feltárására törek­szik. Végeredményben nem is az új, hanem a felvetett probléma teljes és legjobb megoldása érdekli. * * * Marik Eszter 1965-ben kézifestésű lakás- és ruhaanyag textiljeivel mutatkozott be. A mostani kiállításon ennek a technikának nyomát sem találjuk. A hatvanas évek végén munkásságában fokozatosan háttérbe szorul a kézifestésű technika és Janákyhoz hasonlóan a forma és ritmus problémájával kezd foglalkozni. Ehhez azonban más technikára és más anyagra volt szüksége. A nemezt (filcet) választotta. Az eljárást, ahogyan a felületet, a felületen a díszítményt párhuzamos bemetszésekkel, és az így keletkezett csíkok megcsavarásával enyhe plasztikává alakítja, azt a kiállított művek jobban mutatják, mint bárminő leírás. Egy vagy több különböző színű nemezt is felhasznál, olykor a csíkok megcsavarása révén keletkezett réseken egy másszínű alátett anyag ad a felületnek színezést. Eljárásának lényege, hogy a bevágások egyenletességével, illetőleg fokozódó vagy csökkenő hosszával külön­böző igen változatos formációkat hoz létre. Nemezből készült falikárpitjainak technikai megoldása tehát azo­nos elvre épül. Marik Eszter ezzel az eljárásával egészen új utat nyitott a falikárpitok formai és technikai megoldásában. Ki­alakított egy önálló „Mar­k-stílust". Nagy erénye, hogy munkái valóságos falikárpitok, funkcionálisak, időt állók és nem egy kiállítás számára készült látványos, de érték nélküli bukfencek. DOMANOVSZKY GYÖRGY

Next