Janáky Viktor keramikus, Marik Eszter textiltervező (Csók István Galéria, Budapest, 1975)
Tíz évvel ezelőtt mutatkozott be első ízben a textiles Marik Eszter és a keramikus Janáky Viktor a Csók István Galéria közönségének együttes önálló kiállításán. Az azóta eltelt idő a művészetek, de különösen az iparművészet terén, alapvető változásokat hozott. A változások, az új irányzatokhoz való igazodás, kezdetben lassan és csak szűk keretekben, majd egyre gyorsabban és szélesebb körben terjedt, de nem minden művész munkásságára hatott. A hatás mértéke is különböző volt. Marik Esztert és Janáky Viktort korán az új utakat keresők között találjuk. Janáky mindig is a kísérletező, a minden új iránt fogékony művészek közé tartozott, így természetes, hogy amikor a keramikusok egy része a kimondottan plasztikai problémák felé fordult, ő az elsők között volt. A hatvanas évek derekán porcelán szigetelő csövecskék felhasználásával egy egészen sajátos, Janáky-stílust alakított ki. Jobbára geometrikus, főként közös, olykor azonban más formációkat hoz létre a különböző nagyságú fehér porcelán gyöngyökből, a fehérre mázazott agyagalapon. A forma és ritmus problémájának variációi, melyek kiválóan alkalmasak arra, hogy egy-egy simán leburkolt felületen egy vagy több gyújtópontként szerepeljenek. Kimondottan az építészethez kapcsolódó alkotások. Volt az egyedi kerámiának egy korszaka — kihatásai még ma is gyűrűződnek, — melyet joggal nevezhetünk „kavicskorszaknak". Formában és színben kavicsokat utánzó edények sorozatai születtek több keramikus keze alatt. Ennek Janáky nem volt részese, viszont az utóbbi években a fának evezéses, szálas, csomós szerkezete, — mellyel az égető kemence fával fűtésekor gyakran találkozik— oly mértékben felkeltette érdeklődését, hogy térplasztikáin és funkcionális vázáin a fa végtelenül változatos faktúrájának megoldásait láthatjuk. Finom érzékkel nem naturára törekszik, így az ily alkotásai is fehér mázzal vannak bevonva, a fa adta mintázat pedig szerkezetes, architektonikus díszítményekké átírt. Janáky művészetét a kiállításokon főként e két problémakör köré csoportosuló alkotások képviselik. Akik még emlékeznek a tíz évvel ezelőtt bemutatott kerámiáira, lemérhetik milyen nagy utat tett meg egy évtized alatt. Míg a múltban állandóan az újabb és újabb lehetőségeket kutatta, addig ma a felfedezett és jónak talált új kifejezési móddal elmélyülten foglalkozik, több oldalról is megközelíti, minden lehetőség feltárására törekszik. Végeredményben nem is az új, hanem a felvetett probléma teljes és legjobb megoldása érdekli. * * * Marik Eszter 1965-ben kézifestésű lakás- és ruhaanyag textiljeivel mutatkozott be. A mostani kiállításon ennek a technikának nyomát sem találjuk. A hatvanas évek végén munkásságában fokozatosan háttérbe szorul a kézifestésű technika és Janákyhoz hasonlóan a forma és ritmus problémájával kezd foglalkozni. Ehhez azonban más technikára és más anyagra volt szüksége. A nemezt (filcet) választotta. Az eljárást, ahogyan a felületet, a felületen a díszítményt párhuzamos bemetszésekkel, és az így keletkezett csíkok megcsavarásával enyhe plasztikává alakítja, azt a kiállított művek jobban mutatják, mint bárminő leírás. Egy vagy több különböző színű nemezt is felhasznál, olykor a csíkok megcsavarása révén keletkezett réseken egy másszínű alátett anyag ad a felületnek színezést. Eljárásának lényege, hogy a bevágások egyenletességével, illetőleg fokozódó vagy csökkenő hosszával különböző igen változatos formációkat hoz létre. Nemezből készült falikárpitjainak technikai megoldása tehát azonos elvre épül. Marik Eszter ezzel az eljárásával egészen új utat nyitott a falikárpitok formai és technikai megoldásában. Kialakított egy önálló „Mark-stílust". Nagy erénye, hogy munkái valóságos falikárpitok, funkcionálisak, időt állók és nem egy kiállítás számára készült látványos, de érték nélküli bukfencek. DOMANOVSZKY GYÖRGY