Katona Áron Sándor iparművész Tűzzománc kiállítása (Művelődési Otthonok Igazgatósága kiállító termében, Budapest, 1975)

,,Röpülj piros sárkányom, mindig fennen, Ha elszaladsz, küldöm másod utánad S nem születhet gyermek, ki ereget Lelkesebben (Ady Endre) Kevesen gondolnak arra, hogy az a zománc, amellyel mindennapos használati tárgyainkon naponként találkozunk, a művész kezéből kikerült alkotások révén királyi kincstárak, ékszergyűjtemények értékét fokozta, öltözékek díszeit tette káprázatossá­­ annak a művészi értéke — összevetve a festményekkel, szobrokkal, ötvösművekkel, ma sem kisebb ezeknél. Örvendezünk, ha ezekben az években a magyar zománcművészet újjászületéséről hallunk. Újjászületni csak az képes, ami egyszer már élt, virágzott s e tekintetben a magyar zománcművészet szép múltra tekinthet vissza. Katona Áron Sándor sajátos technikával készíti műveit. Érdekes és újszerű eljárást talált, ami azért is meglepő, mert nem zománcművésznek indult, hanem festőnek, a székesfehérvári művészek szabadiskolájában. 1965-től kezdett vörösréz lemezt kalapálni, kisebb iparművészeti igényű tárgyakat készített, de közben rajzolt és festett. Ezekből a műveiből 1970-ben kiállítást rendezett a budapesti KISZ Művészklub. Ettől kezdve azonban foko­zatosan áttért a zománcra. Magára utalva kísérletezte ki azt az eljárást, amivel az első fényes zománcot kiégette. Rátalált az akkor igen ritka átlátszó zománcra és innen kezdődött a fölfelé ívelés. 1973-ban már három képpel szerepelt a II. salgótarjáni zománcbiennálén. 1974. júliusában a bécsi Schauer zománcgyárban tökéletesítette tudását s itt olyan lehetőségekkel élhetett, amelyek hosszú időre meghatározták művei technikáját. Az irodalmi mondanivaló nem mellékes ügy — vallja Katona Áron Sándor. A művészet az emberre nézve nyerte el létjogosságát, különben csak egyéni szórakozás. Az emberi kapcsolatokra többféleképpen lehet utalni — elsősorban jelképekkel. Katona jelképekben, jelképrendszerekben fejezi ki önmagát — társadalmi elkötelezettségét — művészi hitvallását. Az Örök harc című alkotása, amely most szerepel a III. salgótarjáni zománcbiennálén, a társadalomban nem szűnő harc jelképe. A Sámán című zománcműve az ősi társadalom hitvilágára utal s részben ugyancsak az ember küzdelmére az ismeretlen erőkkel és hatalmakkal. A művészt emellett régmúltunk történeti eseményei is foglalkoztatják. Az Országalapítók című arcmások a honfoglalás szereplőit idézik. Arany János ihlette a Csodaszarvas című műve alkotására. Mindez csak néhány kiragadott példa a tematikai mondanivalóból. Csodálatos, valóban kristálytisztán ragyogó, ékes színvilág jellemzi Katona műveit. Elég utalni újabb sorozatára, a Galaktikára. Színérzékenysége a legnagyobb erénye. Bármilyen motívumot használjon is, kitűnő érzéke a képszerkesztésben, a színek tisztaságában és gazdagságában egyaránt megnyilvánul. Meggyőző, meg­jelenítő erejének támasza a biztosrajzú, finoman cizellált technika. Jellemzi még művészetét motívumainak gazdag­sága, valamint az anyag ötvös jellegű megformálása. Művei magángyűjteményekbe kerülnek. Oly gyorsan lelnek gazdára, hogy a képcsarnokokban is csak pár napig láthatók. Kiállítása művészeti esemény és külön öröm mindazok számára, akik nagymúltú zománckultúránk újjászületésének örvendezni tudnak, akik zománcművészetünk mai jeles képviselőjének, Katona Áron Sándornak a műveit is gazdagodó lélekkel fogadják. dr. Szíj Rezső művészettörténész Kiállításra kerülő képek jegyzéke 1. Élet 40x50(60x70) 2. Sámán 35x45(45x 55) 3. Országalapítók 45x60(65x80) 4. Galaktika I. 45x60(65x80) 5. Galaktika II. 30x30(50x50) 6. Galaktika III. 15x45(35x65) 7. Galaktika IV. 10x30(22x43) 8. Csodaszarvas 20x45(40x65) 9. Anyaság I. 19x46(35x62) 10. Anyaság II. 15x45(25x55) 11. Cáró és Coeur 20x45(40x65) 34. Arc 12. Nő a madárral 13. Históriások 14. A kakas 15. Az Úr és hölgyei 18. Az élet fogója I. 19. Az élet fogója II. 20. Csík (Lófő) 21. Madaras motívumok 22. Álarcosbál I. 10x10(22x22) 23. Álarcosbál II. 15x15(35x35) 24. Címerállat 15x20(30x40) 25. Pávás motívumok 15x20(30x40) 26. Testvériség 10x15(22x28) 27. Lila párduc 15x15(35x35) 28 Primavera I. 10x15(22x28) 29. Primavera II. 15x20(30x40) 30. Kentaur 10x15(22x28) 31 . Eladósorban II. 10x20(27x43) 32. Triptichon 3x10x20(3x22x28) 33. Szűz és az egyszarvú 10x15(22x28) 25x30(30x40) 15x45(25x55) 15x25(30x40) 15x25(27x43) 15x25(27x43) 15x20(22x28) 15x25(27x43) 15x20(30x40) 15x20(30x40) 10x15(22x28) 15x15(35x35) 35. Naplányok 10x15(22x28) KATONA ÁRON SÁNDOR iparművész TŰZZOMÁNC KIÁLLÍTÁSA 1975. november 14-től december 3-ig a Művelődési Otthonok igazgatósága, CSILI kiállító termében (Budapest XX. ker., Baross u. 55.) A kiállítást rendezte: Wessely Tibor és Bércesi Győző A katalógust tervezte: Zöldi Lajos grafikus • Fotókat készítette: Székely Iván 16. Baba 17. A család

Next