Pituk József Viktórián (Selmecbánya, 1975)
Utoljára 1959-ben állított ki állami szervek rendezésében Budapesten. Kívülről úgy tűnt, mintha abbahagyta volna a festést és a rajzolást, vagy legalább is lemondott volna a nyilvános szereplésről. Valójában egyik feltevés sem igaz. örvendetes valóság, hogy festmények sokasága és számos grafikai sorozat született meg műtermében, ugyanakkor elszomorító tény, hogy jó két évtizeden át nem kapott hivatalos kiállítótermi falat. Pedig egy teljes életműnek is beillenék e húsz év munkája, talentumának gazdag termése. Ám még így sem tudott próféta lenni saját hazájában. Tudott viszont fél Európában, hírnevet szerezve önmagának és nemzetének, íme, egy kommentár nélküli bizonyíték: Grand Prix (Gran Premio) Milánóban, 1975-ben. A hozzáértők odakinn felismerték különleges képességeit, művészetének egyéni hangját, s alig győz eleget tenni a külföldi meghívásoknak. Jegyzik a nevét, cikkeznek róla és Pituk József Viktóriánt mindenütt visszavárják. Sikereinek titkát most nem taglalhatjuk, alapos elemzésnek sem jut hely, így csak néhány mondatban foglalhatjuk össze festményeinek és rajzainak főbb jellemzőit, esztétikai minőségét. Aligha lehet vitás, hogy a pituki piktúra lényegét a színek adják. A posztnagybányai hagyományokból indul ki, hogy aztán azon messze túllépjen a magateremtette felfokozott színvilágba. Lehet, hogy féktelennek, zabolátlannak tűnik az a sziporkázó kolorit, amely tájait, csendéleteit, figurális kompozícióit hevíti, de nem festhet másként az, aki annyira szereti az életet, mint ő, s aki megittasul mihelyst festéket és ecsetet fog a kezébe. Ecsetkezelése szintúgy életörömét közvetíti, s ez sem lehet más, mint szilaj, szabadon szárnyaló és szélesen ívelő. Vérbeli kolorista vénájának parancsszavát követve, szüntelenül az abszolút festőiség varázsáért indul újabb és újabb rohamra, miközben megteremti a teljes művészi autonómiát. Pituk rajzművészete egy egész más világba vezeti a nézőt. Itt a filozofikus hajlamú és mély intellektussal megáldott mester arculata mutatkozik meg. Bár több nagy ciklust készített, ezekből most csak ízelítőt nyújthat. A Dante Divina Commediájához és Homérosz Odüsszeuszához készült sorozat néhány kiemelt lapja annak bizonyítására elegendő, hogy alkotójuk magabiztos, sőt fölényes rajztudás birtokosa. Annak a rajztudásnak, amely ősidők óta a képzőművészet alapja s amellyel — sajnos — manapság igen kevesen dicsekedhetnek. E néhány, tus-ecset technikával létrehozott illusztráció is olyan rajzi és kompozíciós virtuozitást árul el, hogy már-már a tartalmi-világnézeti anyag erejét kell miattuk félteni. Ámde ökonomikus érzéke mindig segítségére siet és rajzművein sem szenved kárt a tartalom és a forma korrelációja. Reméljük ,e kisebb tárlat is növeli mesterünk hírnevét, és rövidesen egy hozzá méltó, nagy gyűjteményes kiállításon tárjuk a szakterület és a közönség elé egyetemes értékű művészetét. ECSERY ELEMÉR