Vörös Rozália gobelinjei és pasztelljei (Csók István Galéria, Budapest, 1975)

„A mindennapok embere érdekel, ő az én múzsám” így fogalmazta meg egyik beszél­getésünkkor VÖRÖS ROZÁLIA saját munkásságának tartalmi ambícióját. Azért idézem mindjárt kezdetnek e szavakat, mert valóban kulcsot adnak a kézbe, megközelíteni művészetét. Ez az igazi mondanivalója, minden más csak környezet. Az ember a fősze­replője ennek az életnek: így vallja a művész, ezt a tartalmat sugározzák a művek, még akkor is, ha a képteret betöltik a fák, a hegyek, a házak és csak parányi, sokszor szinte csak kontúrjaiban formált az ember. De mozdulatainak ritmusával és energiájával olyan szuggesztíven jelenik meg a kompozícióban, hogy érezzük uralmát a hatalmas térben. Tíz esztendeje foglalkozik Vörös Rozália a gobelinnel. Megértéséhez tudnunk kell, hogy a hagyomány, amelyekben gyökerezik, elsősorban, tehát meghatározóan a népművészet. Ennek egyszerűsége és tisztasága indítja a dolgok megformálásának egyéni útjára és ez találkozik a művész belső elhatározásával, amely már a művek tartalmát, tehát magát az alkotást teremti meg, egyéniséget sugárzó humanizmusával. Ez segíti a lényegre egyszerűsítéshez, ez kölcsönöz az alkotásnak erőt a gondolat kifejezéséhez. A színek gazdag ritmusa, a komponálás összeszedettsége, a konstruktív formák határozottsága alakítja a mű jelentését úgy, hogy a gobelin szükségszerű műfaji megkötöttségei esz­közzé válnak kezében a tartalom megfogalmazásához. És itt jutunk el Vörös Rozália egyik legfontosabb értékéhez: nála a művészi gondolat nem a gobelin műfajához utólagosan alakítva jelenik meg, hanem abba születik bele, úgy, mint ami nem kaphat életet, csak ebben a keretben. Ezért lehetséges, hogy minden műfaji megkötöttség természetesen válik nála lehetőséggé, a kifejezés teljesebbé tételé­hez. Minden gobelinje olyan, mintha egyenesen a szövőszéken született volna. Pedig ő is mint annyian, nem maga szövi a szőnyegeit, de hogy mégsem válik el a tervezés a kivitelezéstől, annak jelentősen egyik oka, hogy ő maga is megtanulta a mesterséget, amikor az elhatározása megszületett, hogy gobelint készít. Tehát azok közé tartozik, — és ez bármennyire természetes, mégsem általános — akik gyakorlatban is ismerik és tudják az anyagot és technikát. Ezért nem lehet eltolódás gondolat és mű, tervezés és szövés között. E kiállítás az elmúlt öt év terméséből ad válogatást, reprezentálva a kortárs magyar művészet egyik sajátos hangvételű egyéniségét. Dávid Katalin

Next