Barta Éva ékszertervező iparművész kiállítása (Műcsarnok, Budapest, 1976)
rit kánon szerinti egységet, amely talán esetlegesnek látszik, pedig annyi történt csak, hogy a kavics diktált esetenként másmás rendet. Új törekvéseinek másik ága a zománc ékszer, a zománc hálás anyag, melyben az alapszín és a transzparencia együttesen dolgozik. Barta Éva hol tőmondatos egyszerűséggel nyilatkozik, hol pedig — mondhatnám — pszeudo archaizálással mintázva tölti meg a felületet, hol tárgyilagosan hűvös, hol barokkosan nyugtalan. Zománc ékszereinek karakterét nem a „mi”, hanem a Barta Éva féle „hogyan" adja. Nem köti magát stílusokhoz: „Magam kerestem meg — vallja — a formához a technikát és e technikát igyekeztem mindig alárendelni a formának". All round — sokoldalú — művésznek neveztem Barta Évát: festő is, keramikus is, szobrász is, meg ötvös; sőt, azt is elárulom, hogy a képzőművész szövetségben a textil-szakosztály tagja. Mi hát Barta Éva? Barátai találták meg számára a nómenklatúrát. Barta Éva: ékszertervező iparművész. Szellemes, pontos megjelölés, tiszta szívvel írhattam a katalógusunk fedelére is ezt. FRANK JÁNOS