Benyó Ildikó grafikusművész kiállítása (Zalakoppány, 1976)

Zalakoppányban születtem, 1946. november 7-én. A Képző- és Iparművészeti Gimnáziumban érettségiztem Budapesten. Tanulmányaimat a Magyar Képzőművészeti Főiskolán foly­tattam, ahol mestereim voltak: Kádár György, Ék Sándor, Raszter Károly, Rozanits Tibor, Barcsay Jenő. 1969-ben kaptam diplomát. 1969-től a Magyar Népköztársaság Művészeti Alapjának tagja vagyok, a Fiatal Művészek Stúdiójának 1969-től 1981-ig voltam tagja, ahol aktívan részt vettem a pályázatokon, kiállításokon. A Magyar Képző- és Iparművészek Szövetségének tagja 1983-ban lettem. A főiskolai tanulmányok után — és jelenleg is a sokszorosító képgrafika területén dolgozom. 1974-ben Derkovits Gyula Ösztöndíjat kaptam. Díjaztak a XVI. ker. Ikarusz Művelődésház kiállításon 1970-ben, a „Hazám"című Stúdió pályázaton 1974-ben,az Egervári Nemzet­közi Művésztelep kiállításon KISZ-díjat kaptam 1974-ben, Nívódíjat 1975-ben. Gyakran részt veszek az országos tárlatokon és pályá­zatokon. Az Európa Kiadónál könyvcímlapokat és illusztrációkat készítettem. Budapesten élek és dolgozom. 1976-ban szerepeltek grafikáim a franciaországi XI. Mentoni Nemzetközi Művészeti Biennálén. Egyéni kiállításaim: Szabó Ervin Könyvtár XIII ker. 1963, Zalaszentgrót Művelődésház 1964, Képzőművészeti Főiskola KISZ Klub 1966, 67, Műszaki Egyetem Kollégium 1967, Újpesti Minigaléria 1968, Fiatal Művészek Klubja 1969, 1972, Békéscsabai Ifjúsági Ház 1971, Ferencvárosi Pincetárlat 1971/78, Varsó Sajtó- és Könyvklub 1971, MALÉV KISZ Klub 1971, Madách Színház 1972, Hódmezővásárhely Medgyessy Terem 1974, Stúdió Galéria 1974, Finnország Messila Galéria — Marja—Liisa Maki—Penttila szobrásznővel közösen 1975, Zalaszentgrót Hamburger Jenő Művelődési Központ 1977, Angyalföldi József Attila Művelődési Központ 1978. Felelős kiadó: K. SZ. D. SZ. VOLÁN 20. Sz. VÁLLALAT Katalógusterv: Horkay István grafikusművész.Fotók : Kner Endre. Készült az ÉTK Nyomdaüzemében. Táskaszám: 830545. Felelős vezető: Raffay Rusztem.

Next