Fejér Csaba (Csók István Galéria, 1976)

Kevés festő tudja úgy megvallatni az embert és tárgyakat, mint Fejér Csaba. Másfél évtizede teszi ezt, és rendre visszatér régi témáihoz, változatlan megismerő szenvedéllyel. Körülötte fortyog az új művészet katlanában a szinte már átláthatatlan massza, pünkösdi királyságok trónusai omlanak össze, ő meg csak áll a pusztában, naptól hunyorgó szemmel, a folyóparton, vagy a paraszt konyhák ablakán átsugárzó fényben. Figyeli a pusztulást az összeomlott tanyák körül, a régi paraszti élet tárgyainak üzenetét, s a természet szüntelenül megújuló vonásait. Megvádolták már maradiság­­gal, fanyalogtak nyíltan kimutatott érzelmei fölött, megmosolyogták „beszűkült" világát. De emle­gették már mint jó példát, képeinek egyszerűsége miatt, s mert a természetelvű formaadásban a lényegre szorítkozik, voltak akik az elidegenedés jegyeit vélték felfedezni szemléletében. A látszatra élethűen ábrázolt tárgyakban az átlényegítést, az elvont gondolatok közlésének lehetőségét látták. Röviden: megbocsájtották neki a szegényszagú témákat, abban a reményben, hogy ezek előbb utóbb absztrakt jelekké változnak át. Nem így történt. Fejér Csaba a valóságos élmények formáit kutatja, magát az embert, köztük is a földközelben élőt, a paraszti hétköznapokban. Az alig mozduló dolgok lassú változásának nyomát követve találta meg a drámát, az indulatot, a megtartó erőket. Azt jelentené ez talán, hogy a negyven éves művész egy régi életforma, s embertípus krónikásává szegődött, aki maga készíti egyszerű berendezési tárgyait, munkaeszközeit, és tanyai magányában műveli kicsiny földecskéjét? Emlékművet épít festményeiben az összeomló falaknak, árnyalt gon­dossággal fest meg egy-egy elhullott virágot, durván ácsolt padot, szerszámot? Korántsem. A le­nyugvó indulatok, a képeiben uralkodó csend ellenére sem elégiát mondatnak el vele. De a küz­delem még jobban érdekli, ami az emberben zajlik le, saját szokásaival, múltjával, emlékeivel való leszámolás közben. Fejér Csaba élményei a háborúval kezdődtek. S az akkori gyerek súlyos kérdései mindaddig előtte meredeztek, amíg a vásárhelyi tanyavilágban az első feleleteket megkapta a tájtól, az embertől. Mit jelent a hagyomány, hogyan formálódik az új, hogyan pusztul a régi. Mi a természeti csapás, milyen módon szól bele a történelem, a társadalmi változás a lelkivilágba, s mennyit tud az ember saját erőből változtatni a sorsán, s mikor sodorják magukkal az alig felfogható események. Az átalakulás lélektani folyamata éppen olyan hosszadalmas, mint a festő kutatómunkája, aki a folyamatosságot is keresi, ábrázolni kívánja. Úgy rakja össze hát e változás látható jeleit, hogy a részből tart az egész felé. Az ember nyomát viselő berendezési tárgy, ablak, asztal, ajtó, kanál, gondos analízis alapján kerül a képre. Hasonló módon közeledik az élő modellhez is. Az arc, vagy a kéz, szem, vagy körvonal él igazán a figurán, kételyek, vagy csendes nyugalom uralkodik a kifejezésben. S hogy az elemzés útja is megmutatkozzék a kép egyéb részleteit sem nagyolja el, a kiemelt részleteknek még nagyobb küz­delmet kell folytatni környezetükkel, így csillognak ki a lényeges részek igazán. Mindezekkel szug­­gerálni kívánja nézőjét, hogy az a látványban a lényeget, a tárgyak életformáról beszélő jelentését, az ember sorsát, vagy magát az eltűnt időt fedezze fel. A lényeget, amelynek a mű megszületését köszönheti. Ez azonban egyszeri ránézésre nem adja át magát. Fejér Csaba képeit úgy kell nézni, ahogyan készültek, elmélyedő figyelemmel. Új képei azt igazolják, hogy a jelenségeket élve boncoló szakasz lezárult művészetében. Formailag könnyedebb, tartalomban derűsebb lett festői felfogása. A szemlélet nem változott de a szigorú, szociológiai pontosságú közlések a természet megnyugtató szépségének, a fény sugárzásának hatá­sára átalakultak. Hevesebb az ecsetjárása, áttetszőbbek és világosabbak a színek, erősebb lett a tájélmény hatása. Mintha a pentaton dallamok mormolásából egyre inkább jóízű, érzelmekben változatos új harmónia születne. A forma is a nagy tájélményhez igazodik, a gyorsan elillanó atmoszférikus jelenségek is helyet kapnak már Fejér Csaba művészetében. D. FEHÉR ZSUZSA A KÉPCSARNOK MEGHÍVJA ÖNT FEJÉR CSABA FESTŐMŰVÉSZ KIÁLLÍTÁSÁNAK ÜNNEPÉLYES MEGNYITÁSÁRA 197­6. ÁPRILIS 29-ÉN CSÜTÖRTÖKÖN DÉLUTÁN FÉL 6 ÓRÁRA MEGNYITJA: D. FEHÉR ZSUZSA MŰVÉSZETTÖRTÉNÉSZ MEGTEKINTHETŐ: 1976 IV. 29 — V. 13. HÉTKÖZNAP 9.30—18 ÓRÁIG SZOMBATON 9-14 ÓRÁIG VASÁRNAP 10-14 ÓRÁIG CSÓK ISTVÁN GALÉRIA BUDAPEST, V. VÁCI UTCA 25

Next