Garabuczy Ágnes és Tóth László festőművészek kiállítása (Műcsarnok, Budapest, 1976)

SÁMÁN­IA „Tónagyságú nagy szemeid, lápnagyságú nagy szemeid mireánk vessed! Aranyló kegyes szemeid mireánk vessed! Poklok kínját hajlékunktól távol tartsad! Élnivaló évekkel áldj meg! Élnivaló napokat adjál! Hétfényű — szarvanagy — istenem Te csillagokat formáló Törvény. . . ” magamról : Ősi népi kultúránk tárgyi emlékei, az ázsiai ősfolklór festészetem kiindulópontja. Fekete zsoltárok, a fekete föld faja, tűzliliomok izzása, sziklaraj­­zok, mágikus tamgák, sámánoszlopok, világfák, elszenesedett idolok, éjfekete bálványanyák, pogány oltárkövek, titkokat őrző ősrovások, jószágbillogok, istenállatok, ekével földbeszántott totemjelek, földarcú lélekkövek, napkövek, szerszámbálványok, csontbálványok, múltunk üzenetei: Ő­s m­í­t­o­sz . Jelképrendszeremben a színek szimbólumok hordozói. A fekete, a föld - gyökér, mélység, rejtelem, drámai erő kifeje­zője, a fájdalom gordonkaszólója, az arany, mítosz, a fehér, őstisztaság, a vörös, a tűz színe. Megigéző mestereim, példaképeim, akik segítettek világképem kialakításában . Bartók eruptíverejű tűzáradású, robbanófeszültségű barbár ze­néje, mítoszteremtő világa, fekete színbasszusa. Nagy István gyötrelemizzású, aszályrepedezésű parasztarcai, tor­nácfehérei. Képeim hitem, szorongásom és reményem kifejezői. Tóth László Csont-bálvány, 1970

Next