Garabuczy Ágnes és Tóth László festőművészek kiállítása (Műcsarnok, Budapest, 1976)
SÁMÁNIA „Tónagyságú nagy szemeid, lápnagyságú nagy szemeid mireánk vessed! Aranyló kegyes szemeid mireánk vessed! Poklok kínját hajlékunktól távol tartsad! Élnivaló évekkel áldj meg! Élnivaló napokat adjál! Hétfényű — szarvanagy — istenem Te csillagokat formáló Törvény. . . ” magamról : Ősi népi kultúránk tárgyi emlékei, az ázsiai ősfolklór festészetem kiindulópontja. Fekete zsoltárok, a fekete föld faja, tűzliliomok izzása, sziklarajzok, mágikus tamgák, sámánoszlopok, világfák, elszenesedett idolok, éjfekete bálványanyák, pogány oltárkövek, titkokat őrző ősrovások, jószágbillogok, istenállatok, ekével földbeszántott totemjelek, földarcú lélekkövek, napkövek, szerszámbálványok, csontbálványok, múltunk üzenetei: Ős mítosz . Jelképrendszeremben a színek szimbólumok hordozói. A fekete, a föld - gyökér, mélység, rejtelem, drámai erő kifejezője, a fájdalom gordonkaszólója, az arany, mítosz, a fehér, őstisztaság, a vörös, a tűz színe. Megigéző mestereim, példaképeim, akik segítettek világképem kialakításában . Bartók eruptíverejű tűzáradású, robbanófeszültségű barbár zenéje, mítoszteremtő világa, fekete színbasszusa. Nagy István gyötrelemizzású, aszályrepedezésű parasztarcai, tornácfehérei. Képeim hitem, szorongásom és reményem kifejezői. Tóth László Csont-bálvány, 1970