Péterfy Gizella kiállítása (Stúdió Galéria, Budapest, 1976)

A képfestés belső kényszer, hipnotikus állapot, a teremtés örömét adja. A kép feltétlenül állítsa meg a nézőt! Hiszen ez a kifejezés mondani, mesélni akar mindent: gondolatokat, emlékeket, ál­mokat, ismerősök történetét, jellemét .... mindazt, ami élményként él a festő életében. Szá­momra fontos a gondolat és az érzelem együttes jelenvalósága. A csupán színhatásra épült festészet kimerült, eszköztára végigjátszott. A néző szeme egy pilla­nat alatt elsiklik egy tökéletes absztrakt kép mellett, bármily kellemes színhatású is. Olyan komoly tudással és alázattal kellene festenünk, mint Caravaggio, Rembrant, Goya, Paál László, Gulácsy, Csontváry és még sokan a régi mesterek közül. Az ember szeretete, az ember és a természet szépségének, csodáinak áhítata kell, hogy irányítsa a kezünket. Magam hovatartozásának keresésében, érzésvilágom kielégüléseként olvasom a Bibliát, mely bár hitet nem tud adni, de saját vívódásaimban megnyugtat az, hogy a múltra és jelenre egyformán érvényesek igazságai. Vajon hogyan, honnan, miért vagyunk ezen a földön? Mindenkiben benne élő, megválaszolhatatlan kérdésekre kapok válasz helyett átmeneti nyugalmat. Ezek a képek nem illusztrációi a bibliai történeteknek. A festészet nyelvén próbálom az ezekkel kapcsolatos gondolataimat, érzéseimet vászonra vetíteni. Témakeresésemben menekülés is van, mert úgy érzem, jelenlegi állapotunkban már csak az lehet életmentő, ha ismét „természet­imádókká” válunk (középkori értelemben). Ez gazdagítja a lelket. A mai életformában már nincs szükség sokkolásra, hiszen lépten-nyomon csak ebben van részünk! A XX. század a „dicső­séges” technika százada, melyben az emberek jóléte egyre növekszik, kielégületlenségük foko­zódik. Ez a nyugalmat nem remélhető hajszoltság, ember ellen való vétek! Ezt a folyamatot kellene eltéríteni szeretettel, türelemmel és nagy természetimádattal, hogy ez­által az első helyre az Ember kerüljön. PÉTERFY GIZELLA

Next