Blaskó János festőművész kiállítása (Műcsarnok, Budapest, 1977)
„A kép ünnep a szem számára." Delacroix e szavait így módosíthatnám: ünnep a lélek számára. Ezt éreztem Blaskó János képei előtt. Mert az ünnep megállás, számvetés, a lélek rendeződése. S az ő képei ezt a rendeződést segítik elő. Az emberi lélek szemben áll a világ végtelenségével, s igyekszik kialakítani a maga egyensúlyát. A művész a műveiben. Ez a művészi alkotómunka egyik legmagasabbrendű belső funkciója. Úgy érzem, Blaskó János művei elsősorban ebből a belső rendeződési vágyból születtek. Ahogy a világ rendjét kutató emberi akarat eleinte a külső, látható formákba ütközik, s csak később tud a felszín mögötti titokba hatolni. Blaskó János festői pályája is ezt az utat követte: a látható formákból indult el, hogy azután a mind elvontabb viszonylatok, érzések kifejezéséig juthasson el. A Képzőművészeti Főiskolán Glatz Oszkár és Burghardt Rezső voltak a mesterei, tehát a 40-es és 50-es években atmoszférikusan festett, a napfény, a levegősség éreztetésére, illetve a kapcsolatos hangulatok kifejezésére törekedett. Később áttételesebbé fejlődött piktúrája, egyszerűsödött formájában, de bonyolódott, mélyült művészi mondanivalójában, tartalmában. Eltávolodott a közvetlen látványfestéstől és az elvontabb képi jelképek sajátosan egyéni világát alakította ki. Tapasztalhatjuk, hogy a 60-as évek végén és 70-es évek elején festett képeit erős ellentétek, kontrasztok, erős képi feszültségek jellemzik. A művész vitatkozik a világgal, s a műveiben keres lírai feloldódást. Ez a magatartás-változás műveinek címeiben is kifejezésre jut: „Feszültség", „Törekvés az egyensúlyra". A plasztikus formáktól mind jobban eltávolodva leegyszerűsített síkformákból alakítja ki képeit, melyekben sokszor szerepel a négyzet emberi tartalmat sugárzó motívuma. Ezekből építkezik. Gyakori témája a háztömb. Több variációban is találkozhatunk velük. Sajátosan tükrözik Blaskó lakótelepi élményeit. Bennük emlékképek, emlékesszenciák sűrűsödnek. ,,A múlt és a jövő”, a „Falu és város”, a „Fényre lépő asszonyok", az „Emlék", a „Fölfelé” című kompozícióban még tovább bővült képi jelrendszere; ezekben már társadalmi nézetekről vall. Számos műve az ember és a nagy természet, a mindenség viszonylatait vetíti elénk olyan gazdag és mély asszociációs jelrendszerrel, melyekkel a természeti erők grandiózitását, döbbenetes nagyságát is érzékeltetni képes. Nem egy képen ablakokat látunk, melyeken át mintegy kitekintést nyújt a végtelenbe. A világot mozgató természeti erők alázatos megérzése és csodálata sugárzik e műveiből, egy érzékeny művészlélek hódolata, vallomása az őt körülölelő világról. Aki ilyen mélyen lírikus, magától értetődően nemcsak a természeti erőkről, hanem kortársairól is képi jelképekben vall. „Latinovits Zoltán emlékére” vagy „Kerényi Jenő emlékére" című képei dokumentálják ezt legszemléletesebben. Fódolatok e művek. S a hódolat a lélek legőszintébb kitárulása. Blaskó János egy régebbi katalógusának előszavában ezt írta: „Festői példaképeim Ferenczy Károly, Nagy István és Barcsay Jenő. E három magyar festő közül az elsőnél a színek tiszta derűje, a másiknál az ősi, földszagú komorság, Barcsaynál a felszín alá hatoló kutató értelem váltott ki bennem visszhangot és a mindhármuk . . . műveiből áradó humánum, magas erkölcsiségű művészi magatartás . Hozzátehetjük, hogy Blaskó úgy tudta ezeket a pozitívumokat hasznosítani, hogy festészete teljesen egyénivé formálódott. Egyéni formanyelvének értéke annál nagyobb, mert nem nyugati epigonok útját követte, hanem elsősorban magyar hagyományokból fejlesztette ki azt, s ha a konstruktivista és szürrealista törekvések tárából vett is át kifejezési eszközöket, azokat úgy ötvözte piktúrájában, hogy az sajátosan egyéni és magyar maradt. Ha a művek esztétikai értékét a mondanivaló mélységével és a megjelenítés tisztaságával mérjük, akkor Blaskó János festészetének kiemelkedő értékei közé tartozik az is, hogy nem tárgyakat jelenít meg, hanem viszonylatokat, az emberi lélek környezetéhez, a természethez, a mindenséghez való érzelmi viszonyát, s olyan mélységeket villant fel, sejttet, amilyeneket csak a legnagyobbak tudnak kifejezésre juttatni. Mindig meg tudja találni a mondanivalóinak megfelelő formanyelvet, a legkifejezőbb kompozíciós és fakturális megoldásokat. Mint maga vallja, képei konstruktív kompozíciós felépítettségével elsősorban az értelemhez, színes költészetével az érzelemhez kíván szólni. Festészete a mélységet érző, azt kifejezni vágyó lélek hódolata a világ csodái előtt. Jóleső érzés ennek felemelő légkörébe lépni. Nyereség tehát, hogy annyi vidéki és külföldi kiállítása után végre Budapesten is bemutatásra kerülnek annak a vérbeli festőegyéniségnek a művei, akinek művészetpedagógiai munkássága is igen figyelemre méltó, hiszen már 16 éve az egri Tanárképző Főiskola Rajz Tanszékének vezető tanára. Dr. Maksay László