Diskay Lenke grafikusművész kiállítása (Kulturális Kapcsolatok kiállítóterme, Budapest, 1977)

A képzőművészetben a nők kényszerű erénye a szerénység. Diskay Lenkének viszont a természetéből adódik. Jelen van munkáiban és életében, irányt szab pályájának és magatartásának. A műfaj kiválasztásának is. Hiszen a grafikával való elkötelezettség egy visszahúzódó és mértéktartó alkatnak a választása volt. Ha nem is nagyon nyí­lott alkalma arra, hogy a műfajon belül sokféle technikával próbálkozzon, alkotói területének szigorú körülhatá­rolása saját szándéka volt. Pontosabban: igénye. Vagy arra, hogy a metszetben rejlő művészi lehetőségeket minél jobban kibontakoztassa, minél inkább egyéni elképzelése szerint alkalmazza. Az évezredes technikával azonban nem megszokott hatást akart elérni. Ehhez természetesen a fa és a linometszésnek új módszerét kellett kidolgoznia, szinte új technikát. Diskay Lenke vizuális képzelete foltokban gondolkodik, művészetének jellemző vonásait ez határozza meg. A metszet tervezést, gondosan elkészített rajzot, fegyelmezett előrelátást kíván. Diskay Lenke pedig utánozhatatlan fes­tői improvizációval, magától értetődő önkéntelen alkotói lendülettel dolgozik. Az áttetsző festékréteg mellé bárso­nyosan mély színeket keres, a leheletfinom szemcsés formákat éles körvonalú, kemény figurákkal váltakoztatja. A kompozícióban felhasználja a fadúc erezetének barázdáit, papírból kivágott minták lenyomatát. A hajszál­vékony vo­nalakat gyakran utólag közvetlenül rajzolja fel magára a lapra: az eredmény mintha varázsló műve volna, nem könnyű­­eldönteni, hogyan készült. Az összhatás gazdagságában és változatosságában a rögtönzés frissesége, a megfogalmazás könnyedsége ragadja meg az embert. Ennek is megvan a készülésből származó szakmai titka. Diskay Lenke rajzot úgyszólván nem is csinál, a végleges formákat magán a dúcon alakítja ki, metszés közben negatívban és tükörképben , ekkor dönt a színek felől is. Metszetei csaknem mind egyedi darabok. Nemcsak azért mert igen kis példányszámban készíti őket (hatnál többet sohasem húz le egy dúcról), hanem mert a véletlen játékát is beleszámítja munkáiba. Szinte kihívja, — mint hajdan a szürrealisták tették — az emberi akarattól független erők közbeszólását, hogy azokat művészete szolgála­tába állíthassa. Egy-egy elcsúszó forma váratlan átalakulása, két szín hirtelen összefutása új ötleteknek a forrása lesz és ezáltal az egy dúcról való lapok is mind különböznek egymástól. Tulajdonképpen a festőiségre, az egyediségre adó fametszet a monotípia rokona, Diskay Lenke ez utóbbi technikát is kedveli. Művészete viszont nemcsak technikai eljárása miatt mutat a szürrealistákéval hasonlóságot, hanem gondolatkapcsolásai révén is. Az egymás fölé, egymás mellé kerülő alakzatok szabad képi asszociáció logikus fokozatai. Ezek a szokatlan, de mégis ismerős tárgy­ párosítások utórezgésként érkeznek abból a hullámból, amely a huszas években indult Párizsból és a negyvenes években jutott el Közép-Európába. Itt beépült, kibonthatatlanul, egy egész nemzedék munkáiba. Diskay Lenke is az emberi képzelettel és a mese világával foglalkozik, de amit ebből a világból merít, az arra vall, hogy művészete Vajda Lajosnál messzebbre vezethető vissza. A holdsütéses éjszakában bika körül táncoló lányok (Éj a kopár hegyen), a halál gondolatához kapcsolódó tenger (Requiem) ősibb társítási láncokat sejtetnek. Valóban: Diskay Lenke a népművészetnek nemcsak motívumkincséből merít, hanem még test­közelben érzi a népi kultúrát, a mondák és énekek, ráolvasások és díszítések szürrealista képeit. Testközelben érzi, de örökségét a 20. századi művészet ismeretén szűri át. Munkáit mindig alkalomra készíti. És ugyan téma az ihletője, mégsem illusztrál szolgai módon. Itt nem lát­hatóak exlibrisei, melyek ismertté tették nevét Magyarországon, díjakat hoztak neki külföldön. Nagyobb méretű lapjaiból állított most össze sorozatokat. A Kaleidoszkóp három lapjának mindegyikén mások a színek és a figurák, de a motívum visszatér, azt a gondolatot fogalmazva meg, hogy a változás csalóka látszat, a lényeg mindig ugyanaz. Az önáltatás elutasítása más munkáin is megnyilatkozik. (Aranykor) Az egy téma vagy egy forma körül kibontakoz­tatott variációk összehasonlításra, mérlegelésre képes hajlamáról vallanak, de arról a magába forduló emberről is, aki gondolkodik a változások értelmén és értékén. A kiállított közel negyven munka egyrészt Diskay Lenke lényéről beszél, másrészt pedig arról az útról, amelyet az elmúlt évtizedben megtett. És talán ezt kellett volna először említeni. Későn élő művész, a tanulóéveit kettévágó háború, az alkotóéveit megnehezítő tanítás lassította kibontakozását. Tíz éve, 43 éves korában rendezte első önálló kiállítását. Megtett útja következetes volt. Az utóbbi időkben egyre merészebben törekszik az egysze­rűsítésre. Ábrázolásai egyre kevésbé igazodnak a valósághű formákhoz. Mostanában készült lapjain (Töredékek, Repülés) vagy azokon, amelyekhez még éppen csak vési a dúcot, két szint használ. A tört, pasztell tónusok finomsága, a nagyvonalú szerkesztési mód azt jelzi, hogy helyes irányba halad. Illyés Mária

Next