Freytag Zoltán Festőművész kiállítása (Műcsarnok, Budapest, 1977)
FREYTAG ZOLTÁN FESTŐMŰVÉSZ KIÁLLÍTÁSA élénk figyelemmel kísérte, mérlegelte és tanulságait levonta. Freytag Zoltán egész emberi, művészi fejlődése mögött, de a kiállított művek is erről tanúskodnak, újra és újra azt érezzük, hogy milyen nagy erőfeszítéseket tett annak az alapkérdésnek a megfogalmazásáért ,,mi az igazság”, ,,hol az igazság”. Hol az igazság abban az áttekinthetetlen káoszban, amit századunk az élet oly sok területén vet fel, nem kímélve a művészetet sem. Hiszen ez az a század, aminek akaratunk ellenére lettünk egyenként és egyénenként szemtanúi, de aminek sorsáért már közös felelősség terhel. Ezt a felelősséget világunkért Freytag Zoltán e kiállításának kapcsán különösen hangsúlyozni szeretném, mert úgy érzem egész művészetét egy ,,humáncentrikusság” (etikai indíttatás) határozza meg és hatja át. Ez a magatartásforma és szemléleti mód mint fő kérdés jelentkezik egész világképében és művészi alkotásaiban is. Innen származtatható az a küzdelem is, amelyet lankadatlan erővel folytatott és folytat az elembertelenedő, kiüresedő, elidegenedő világunkkal szemben. Ebből az aspektusból szemlélve a kiállított műveket nyilvánvalóvá tesz, hogy azok egyértelműen arra utalnak: vajon általuk nagyobbak, mélyebbek lettünk-e abban, amik vagyunk „emberségünkben”. Kitágultunk-e ezen művek által vagy beszűkültünk, és hogy e művek „világgá” rendeződtek-e, melyeknek törvényeik vannak Kagyló, 1930 (a kép a kiállításon nem szerepel)