Károlyi András festőművész kiállítása (Fényes Adolf Terem, Budapest, 1977)
Bevezető sorok Károlyi András művészetéhez Kép, szó, dallam olykor párhuzamosan halad, sokszor kezet is fog, máskor különválik egymástól. Mindez azt jelenti, hogy a rajz a költészet és a zene nyomvonalán is lendülhet, máskor azonban önmaga törvénye, nem kíséret, nem vállalkozás, nem szolgálat, hanem külön képi rendszer nyomán sarjadt és más közegben kifejezhetetlen vizuális eszme, vonalakkal terjedő gondolkodás . . . Károlyi András művészete őrhely és sugárzás, kettősségének egysége az illusztratív és független művek láncolatából épül; ügyelet és vallomás. Könyveket olvas, zenét hallgat, s az élmény, a felismerés a rajz sajátos nyelvjárásban perdül, teremtődik tovább Kodolányi, Pilinszky, Weöres, Dante, Bartók forrásaitól indíttatva. Ezt a nem kiiktatható feladatát is becsülettel végzi, de az elmúlt időszakban egyre hevesebb bátorsággal kutatta rajzzá alakított egyéni kincseit. Komoly felelősséggel végezte ezt a munkát, hiszen tudta, Kondor Béla majdnem mindent megtalált. Nem az ismétlés, hanem a folytatás kínzó hivatását választotta. Nem könnyű rajzzal beszélni Derkovits, Hincz, Picasso után, de kötelesség. E súlyos örökség remekmű-terheivel kezdeményezte önmaga nyitányát Károlyi András. E jó haladási irány állomásaihoz egyéni energiák egyéni eszközeivel érkezett. Világa biblikus múlthoz, a jelen szerelmespárjaihoz, üzemi munkához és a jövő megálmodott formáihoz társul, sorskereket jelenít, „Judás” és a „Tékozló fiú” történetét értelmezi, bepillant a cirkusz drámákkal zsúfolt világába, ,,Csonk”-ot figyel, összegyűjti a környezet és a nem látható, de láthatóvá tett belső táj rajzzá sűrített érzelmeit, gyötrődéseit, örömét. Nem vész el a romantika, ha e stíluskorszak le is zárult, lényege Károlyi András szemléletének is tartópillére. Károlyi András nem ötletek nyomán, hanem teljes érzelmi habitusával fest, rajzol, özönlő gondolatait zárja szerkezetté a szüntelenül gyarapodó intellektus szüntelenül feszülő ellenőrzéseivel. Az akrobatikus vonalvezetés zsonglőri ügyessége mindig elmélyültséggel párosul, amit felvet rajzi látomásaiban, ez benne türemkedik a kor hálózatában; nemcsak gyönyörködésünket szolgálja, hanem eszmélésünk nyersanyaga. Úgy válik tartós jellé a Károlyirajz, hogy gondolkodásunk nyitánya is, olyan képzőművészeti végeredmény, mely életvitelünk más-más közegében gyűrűzik tovább. A rajzi bravúr csak annak tükrözésére vállalkozik, ami belülről megérett, az alkotást serkentő emberi konfliktus a művészet egyensúlyává alakul a szenvedésekkel épülő öröm valóságában. Ez a szomorúságból induló, de derűvé alakuló emberi, rajzi, festői folyamat totális vallomás, melyet „fausti” szenvedély mozgat. Károlyi András fejlődésének elismerhető jegye, hogy rajzaiban, költői finomsággal lebegő képeiben ma már alig látható a tudás, hiszen felszívódott az őszinte emberi magatartás művekké vonuló mélységeiben. Losonczi Miklós Életrajz: 1938. március 18-án születtem Budapesten. Az Ybl Miklós építészeti technikumban végeztem középiskoláimat, ahol tisztelt és szeretett tanárom, Lelkes István ösztönzésére rajzolni, festeni kezdtem. 1957- ben érettségiztem. 1958— 60-ig az Iparművészeti Főiskola gobelin szakán Schubert Ernő volt a mesterem, majd a Képzőművészeti Főiskolán folytattam tanulmányaimat, ahol mestereim : Kádár György és Ék Sándor voltak. 1964-ben szereztem grafikusművész,rajztanár diplomámat. 1964 óta tanári munkám mellett rendszeres alkotómunkát végzek. 1967-től 1973-ig a Fiatal Képzőművészek Stúdiójának tagjaként ösztöndíjat, valamint rajz-, grafikapályázatokon különböző díjakat nyertem. Szerepeltem több országos kollektív, valamint egyéni tárlatokon. Több irodalmi könyvkiadótól és lapkiadótól kaptam illusztrációs megbízást. Egyéni kiállításaim: Ferencvárosi Pincetárlat, 1967. Szentendre, Művelődési Ház, 1969. Madách Színház, 1971. Károlyi András