Lakatos József festőművész kiállítása (Kisvárdai Vármúzeum és Városi Művelődési Központ, 1977)
A művész önmagáról 1938-ban születtem, Sárváron. Az Egri Pedagógiai Főiskolán végeztem, 1959-ben. 1963 óta tagja vagyok a Művészeti Alapnak. 1965-ig Mosonmagyaróváron, 1972-ig Győrben működtem, mint rajztanár. 1972 óta élek Nyíregyházán, önálló kiállításaim a következő városokban voltak: Győr (három alkalommal), Kapuvár, Szombathely, Budapest (két alkalommal), Nyíregyháza, Hajdúböszörmény, Sárvár, Balmazújváros, Tokaj, Eger, Nyírbátor és Kisvárda. Az alábbi kollektív tárlatokon szerepelek rendszeresen: A Győr-Sopron megyei képzőművészek tárlatain (Győr, Sopron, Budapest), az Észak-Dunántúli Területi Szervezet kiállításain (Székesfehérvár, Tata, Budapest), a Balatoni Nyári Tárlaton (Keszthely), a Fiatal Képzőművészek Stúdiója kiállításain (Budapest), a Szabolcs-Szatmár megyei képzőművészek megyei tárlatain, a Kelet- Magyarországi Területi Szervezet kiállításain (Debrecen, Budapest), az Országos Nyári Tárlaton (Debrecen), az Alföldi Tárlatokon (Békéscsaba), a Sóstói Nemzetközi Művésztelep kiállításain (Nyíregyháza), a Hajdúböszörményi Nemzetközi Művésztelep kiállításain (Hajdúböszörmény). Külföldön, Csehszlovákiában (Ceske Budejovice, Komarno), Lengyelországban (Krakkó, Gliwice, Kazimerz), Romániában (Szatmárnémeti) és Szovjetunióban (Ungvár) szerepeltem műveimmel. Lakatos József művészetéről Nem vállalkozhattunk a művész megtett útjának teljes bemutatására. A visszatekintő kiállítás anyagát számos múzeumtól és közgyűjteménytől, s még több magángyűjtőtől kellett volna kölcsönkérni. Erre sem anyagi, sem személyi lehetőségeink nem voltak. — Mert hol vannak már 1965. évi győri kiállítása „szenzációt” jelentő Balatoni dallamok c. monotípia sorozatának lapjai, amelyekről egyik kritikusa azt írta, hogy bennük a művésznek „sikerült megragadni az időtlenséget”. És hány helyre kerültek el másik nagy elismeréssel fogadott sorozatának, az Üzenetek faluról darabjai? Még a Művészet c. folyóirat által közölt képeinek összegyűjtésével sem tudtunk volna megbirkózni. — E kiállításon csakis utolsó fél évtizedes — szabolcsi — munkásságából nyújthatunk ízelítőt. Nem vállalkozhattunk arra sem, hogy egybegyűjtsük a különböző folyóiratokban és napilapokban róla megjelent kritikákat, és még kevésbé arra, hogy felidézzük a kiállításait megnyitó művészettörténészek elhangzott szavait. — E katalógus előszavában mindössze arra nyílik lehetőségünk, hogy Lakatos József művészetének gyökereiről, ihlető témáiról és művészi céljairól szólva, könnyítsük meg a művészete megértéséhez és megszeretéséhez vezető út megtételét. Kicsiny gyermekkorának legnagyobb élménye a fák világának megismerése volt. Édesapja gyakran vállalt fakitermelő munkát, s nem egyszer magával vitte az erdőbe, ahol ő mindig a mesék titokzatos világában érezte magát. Mikor pedig már nagyobbacska gyermek volt, egyedül is el-elcsatangolt az ezer és ezer meglepetés ígéretével csalogató Rába-parti erdőkbe. Makay László kisiskolás korában — gondolkodó lénnyé formálódásának döntő szakaszában — eszmélt rá arra, hogy mennyire nélkülözhetetlen a fa a paraszti életben, hányszor születik újjá a takarékos és leleményes falusi emberek kezén, s hogy még megújításra alkalmatlanná válva is meleget adhat a fázóknak, sőt elhamvadva is sokféle módon szolgálhatja az embert. A művész fakultuszát még tovább erősítette és mélyítette az, hogy 1964 és 1965- ben, mint fiatal pedagógus, egyik néprajzos barátjához csatlakozva, heteken át járta a Kis-Alföld falvait, s már tudományos alapossággal kezdett ismerkedni a fa újabb és újabb életre támasztásával. Lakatos József mindmáig a régi mesterek és művészek szeretetével tekint a fára, s aligha van olyan képe, amelyiken ne szerepelne a fa. Az utóbbi időkben még egyes képei felületét is fából alakította ki, és reves deszkadarabokból is készített megejtően kedves és fantáziát mozgató mesefigurákat. A művészt a teljes haza megismerésének és birtokba vételének szándéka hozta megyénkbe. S hogy itt le is telepedett, abban — a számára felkínált letelepedési lehetőségen kívül — nagy része volt annak, hogy itt, hazánk minden más tájánál teljesebben megmaradt népi kultúrát talált. E népi kultúra tárgyi emlékeit, helyesebben ezek alkotóinak tudását és ízlését képi átírással a megyénkről valló képzőművészeti alkotások egyre gazdagodó tárházába emelte. Biztos szerkesztésű, monumentális hatású műalkotásai ugyanis örökszép vallomások az értelemmel és ízléssel haranglábakat és malmokat, emberi hajlékokat és gazdasági épületeket, kapukat és kerítéseket építő, berendezési tárgyakat és munkaeszközöket alkotó régi mesterek és mesterkedő emberek alkotókedvéről. A művész fél évtizedes ittléte óta szabolcsivá lett s országszerte és itthon is méltán úgy tartják számon, mint a legjelentősebb Szabolcs-Szatmár és Bereg megyei vonatkozású képzőművészeti értékeket alkotók egyikét. Mostanában többször is említette a művész, hogy szeretne ismét visszatérni a közvetlen emberábrázolásos témákhoz, s azt is tudjuk, hogy egy idő óta nagy érdeklődéssel fordult az üzemi témák felé. — A ma alkotó emberei megörökítésének szándékán szívből örülhetünk. Köztudomású az is, hogy vannak sikerült kezdeményezései a mind jellegtelenebbé váló városképeink felszámolására. — Bízunk abban, hogy érdeklődésének tágulása, művészete új színekkel való gazdagodását fogja jelenteni.