Lakatos József festőművész kiállítása (Kisvárdai Vármúzeum és Városi Művelődési Központ, 1977)

A művész önmagáról 1938-ban születtem, Sárváron. Az Egri Pedagógiai Főiskolán végeztem, 1959-ben. 1963 óta tagja vagyok a Művészeti Alapnak. 1965-ig Mosonmagyaróváron, 1972-ig Győr­ben működtem, mint rajztanár. 1972 óta élek Nyíregyházán, önálló kiállításaim a következő városokban voltak: Győr (három alkalommal), Kapuvár, Szombathely, Budapest (két alkalommal), Nyíregyháza, Hajdúböszörmény, Sárvár, Balmazújváros, Tokaj, Eger, Nyírbátor és Kis­­várda. Az alábbi kollektív tárlatokon szerepelek rendszeresen: A Győr-Sopron megyei képzőművészek tárlatain (Győr, Sopron, Budapest), az Észak-Dunántúli Területi Szervezet kiállításain (Székesfehérvár, Tata, Budapest), a Balatoni Nyári Tárlaton (Keszthely), a Fiatal Képzőművészek Stúdiója kiállításain (Budapest), a Szabolcs-Szatmár megyei képzőművészek megyei tárlatain, a Kelet- Magyarországi Területi Szervezet kiállításain (Debrecen, Budapest), az Országos Nyári Tárlaton (Debrecen), az Alföldi Tárlatokon (Békéscsaba), a Sóstói Nemzetközi Művész­telep kiállításain (Nyíregyháza), a Hajdúböszörményi Nemzetközi Művésztelep kiállí­tásain (Hajdúböszörmény). Külföldön, Csehszlovákiában (Ceske Budejovice, Komarno), Lengyelországban (Krakkó, Gliwice, Kazimerz), Romániában (Szatmárnémeti) és Szovjetunióban (Ung­­vár) szerepeltem műveimmel. Lakatos József művészetéről Nem vállalkozhattunk a művész megtett útjának teljes bemutatására. A vissza­tekintő kiállítás anyagát számos múzeumtól és közgyűjteménytől, s még több magán­gyűjtőtől kellett volna kölcsönkérni. Erre sem anyagi, sem személyi lehetőségeink nem voltak. — Mert hol vannak már 1965. évi győri kiállítása „szenzációt” jelentő Balatoni dallamok c. monotípia sorozatának lapjai, amelyekről egyik kritikusa azt írta, hogy bennük a művésznek „sikerült megragadni az időtlenséget”. És hány helyre kerültek el másik nagy elismeréssel fogadott sorozatának, az Üzenetek faluról darabjai? Még a Művészet c. folyóirat által közölt képeinek összegyűjtésével sem tudtunk volna meg­birkózni. — E kiállításon csakis utolsó fél évtizedes — szabolcsi — munkásságából nyújthatunk ízelítőt. Nem vállalkozhattunk arra sem, hogy egybegyűjtsük a különböző folyóiratokban és napilapokban róla megjelent kritikákat, és még kevésbé arra, hogy felidézzük a kiállításait megnyitó művészettörténészek elhangzott szavait. — E katalógus előszavá­ban mindössze arra nyílik lehetőségünk, hogy Lakatos József művészetének gyöke­reiről, ihlető témáiról és művészi céljairól szólva, könnyítsük meg a művészete meg­értéséhez és megszeretéséhez vezető út megtételét. Kicsiny gyermekkorának legnagyobb élménye a fák világának megismerése volt. Édesapja gyakran vállalt fakitermelő munkát, s nem egyszer magával vitte az erdőbe, ahol ő mindig a mesék titokzatos világában érezte magát. Mikor pedig már nagyob­bacska gyermek volt, egyedül is el-elcsatangolt az ezer és ezer meglepetés ígéretével csalogató Rába-parti erdőkbe. Makay László kisiskolás korában — gondolkodó lénnyé formálódásának döntő szakaszában — eszmélt rá arra, hogy mennyire nélkülözhetetlen a fa a paraszti életben, hányszor születik újjá a takarékos és leleményes falusi emberek kezén, s hogy még megújí­tásra alkalmatlanná válva is meleget adhat a fázóknak, sőt elhamvadva is sokféle módon szolgálhatja az embert. A művész fakultuszát még tovább erősítette és mélyítette az, hogy 1964 és 1965- ben, mint fiatal pedagógus, egyik néprajzos barátjához csatlakozva, heteken át járta a Kis-Alföld falvait, s már tudományos alapossággal kezdett ismerkedni a fa újabb és újabb életre támasztásával. Lakatos József mindmáig a régi mesterek és művészek szeretetével tekint a fára, s aligha van olyan képe, amelyiken ne szerepelne a fa. Az utóbbi időkben még egyes képei felületét is fából alakította ki, és reves deszkadarabokból is készített meg­­ejtően kedves és fantáziát mozgató mesefigurákat. A művészt a teljes haza megismerésének és birtokba vételének szándéka hozta megyénkbe. S hogy itt le is telepedett, abban — a számára felkínált letelepedési le­hetőségen kívül — nagy része volt annak, hogy itt, hazánk minden más tájánál tel­jesebben megmaradt népi kultúrát talált. E népi kultúra tárgyi emlékeit, helyesebben ezek alkotóinak tudását és ízlését képi átírással a megyénkről valló képzőművészeti alkotások egyre gazdagodó tárházába emelte. Biztos szerkesztésű, monumentális ha­tású műalkotásai ugyanis örökszép vallomások az értelemmel és ízléssel haranglába­kat és malmokat, emberi hajlékokat és gazdasági épületeket, kapukat és kerítéseket építő, berendezési tárgyakat és munkaeszközöket alkotó régi mesterek és mesterkedő emberek alkotókedvéről. A művész fél évtizedes ittléte óta szabolcsivá lett s országszerte és itthon is méltán úgy tartják számon, mint a legjelentősebb Szabolcs-Szatmár és Bereg megyei vonatkozású képzőművészeti értékeket alkotók egyikét. Mostanában többször is említette a művész, hogy szeretne ismét visszatérni a közvetlen emberábrázolásos témákhoz, s azt is tudjuk, hogy egy idő óta nagy érdek­lődéssel fordult az üzemi témák felé. — A ma alkotó emberei megörökítésének szán­dékán szívből örülhetünk. Köztudomású az is, hogy vannak sikerült kezdeményezései a mind jellegtelenebbé váló városképeink felszámolására. — Bízunk abban, hogy érdeklődésének tágulása, művészete új színekkel való gazdagodását fogja jelenteni.

Next