Somogyi János festőművész kiállítása (Pataky István Művelődési Központ, 1977)
A mondanivalóját vizuális eszközökkel továbbadó festő számára a kiállítás munkája értelmét igazoló vagy éppen kétségbevonó nyilvános szereplés. Olyan bemutatkozás, ahol csak a művek szerepelnek — szinte kiszolgáltatott pőreséggel —, az alkotó személyisége csak a kéz- és észjárást rögzítő szín- és vonalritmusokban tükröződhetik. Érthető tehát, hogy nincs fontos vagy kevésbé fontos kiállítás. Elsősorban a művész számára nem létezhet ez a rangsorolás, a darabszám, méret, sőt még a megjelenés tárgyi feltételei sem minőségi tényezők. Ezek legfeljebb segítik vagy nehezítik az értékkeresést. Somogyi János mostani, kamarajellegű festmény-bemutatója tehát éppen olyan fontos állomása pályájának, mint az eddigi atraktívebb kiállítások vagy az elhivatottságot igazoló murális munkák. Állíthatom, hogy korszakzáró és korszaknyitó jelentőségűvé nőhet az intimebb hangvétel és a közvetlenebb lépték ellenére is. Két nagyméretű, és sikeres mozaikmunka szakmai, emberi tanulságainak birtokában és a személyes sors embert próbáló nehézségeinek keserű tapasztalataival fogalmazódtak a tárlat képei. Bennük feszül a képépítés ismereteinek biztos nagyvonalúsága, s a megbékélés munkában fellelni akarás lírát igénylő embersége, gyöngédsége. Adott tehát, hogy az örök partner a természet szolgáljon motívumul, s hogy a gondolati összefüggések feltárására érzékeny alkotó, panteisztikus természetszeretetével keresi a harmóniát. Kutatása, keresése olykor a színek komorságában és a drámát kifejező formák feszülésében csak a kérdés felvetéséig jut el. De ez a kérdésfeltevés kegyetlenül őszinte. Máskor a mindenáron való harmóniaakarás az éleket simító, indulatot csillapító lírában oldódik fel , s e műveken jelentkezik a látványélmény közvetlen követésének motívuma is. Lényegében hatalmas belső harc hű tükrei a festmények, olyan vívódásé, amelyben az életszemlélet, a mesterség, az emberség holnapot meghatározó sarkallatos ellentéteiben keresi és találja meg az előrelendítő utat a művész. Személyes vélemény, de meggyőződéssel mondhatom, hogy nem sokszor találkozhatunk tisztességben, elszánt, szembenézésben és igazságot kereső őszinteségben ennyire következetes bemutatkozással. A tárlat vallomása olyan ember és művész vallomása, aki töretlen hittel vállalja a művészet emberformáló erejét, s aki ezen erő birtokbavételéért az egyenes út áldozatokat kívánó nehézségeit sem kerüli el. S ami a legdöntőbb: a vallomást — hitével és kételyeivel egyaránt a művek színvonala, értéket közvetítő mivolta vitát kizáróan hitelesíti. BERECZKY LORÁND Életrajzi adatok: 1928-ban született Budapesten. Tanulmányait a Budapesti Képzőművészeti Főiskolán végezte. Kmetty János, Pór Bertalan, Bán Béla és Szőnyi István tanítványaként. 1950—51-ben ösztöndíjjal Bukarestben tanult Gh. Labin vezetésével. 1953 óta rendszeresen részt vesz a nemzeti, valamint a nemzetközi kiállításokon és az ismétlődő miskolci, szegedi, hódmezővásárhelyi tárlatokon. Önálló kiállítások: 1964. Fényes Adolf Terem, Budapest, 1965. BM Klub, Budapest, 1966. József Attila Művelődési Ház Óbuda, Gheorghiu Dej Hajógyár, Budapest, Nagybátony, Salgótarján, MNKK, Budapest, 1967. Szombathely, 1968. Vegyiművek Budapest, 1970. Műcsarnok Budapest, 1974. Nagytétényi Kastélymúzeum, Ifjúsági Ház Zalaegerszeg, 1975. József Attila Könyvtár Makó, Sugárbiológai Kutató Intézet, 1976. Magyar Hajó- és Darugyár, 1977. József Attila Színház Budapest XXII. kerület. Murális munkái: 1953. Népstadion öltözőépület - padlómozaik Bp. 1959. Heim Pál Gyermekkórház Bp. 1960. Bp. Sp. Műm. Int. Székesfehérvár — sgraffittó. 1962. Albertfalva Zománchuzalgyár Bp. — alufreskó. 1965. József-utcai lakóház sgraffittó. Bp. 1969—70. Pécsi Orvostudományi Egyetem - mozaik. 1972. Megyei Pp. Oktatási Int. Sz.-fehérvár - mozaik. 779 myv 14 2517