Takács Klára festőművész kiállítása (Stúdió Galéria, Budapest, 1977)

Takács Klára első egyéni kiállítását láthatjuk ezen a bemutatón. A főiskola befejezése óta eltelt négy esztendő azonban nem múlt el eseménytelenül. A művészi pályára való rátermettségét a három évig élvezett Derkovits-ösztöndíj, felkészültségét pedig a Szolnoki Festészeti Triennálén nyert III. —, valamint több Stúdió díj bizonyítja. Dinamikus megformálású, de tartalmilag bensőséges képeivel számos tárlaton találkozhattunk. Jelen kiállítása mégsem összegezés, vagy beszámoló a megtett útról, hanem egy új irányról ad tanulságot, melyet a legutóbbi évben készült képeivel célzott meg festészete. A korábbi munkáinak feszessége, mintha feloldódott volna, engedve a festés örömének. A „Hajnali műterem” című képénél még a formák keményebb ütközését érezzük, de a „Menedék”, a „Romos utca” és az „Egy régi város” című kompozícióknál a lekerekített motívumok egy csendesebb, bensőségesebb hangulatról árulkod­nak , mígnem a „Lebegés” című munkán ezek a lekerekített formák megelevenednek, mozgásban lendülve súlytalan táncba kezdenek a fakturálisan gazdag képfelületen. Takács Klára tovább haladva az úton, a festés módján is változtat. Sima, de tónusokban árnyalt hátteret fest képeinek, erre csurgat festéket, melyet azután porfestékkel gazdagít. A megváltozott festésmód következményeként azt tapasztaljuk, hogy a kép tere kitágul és a háttér valami állandóságot, örök háborítatlanságot sugall, aminek végtelen csendjét váratlanul meg­töri az előtérre felrajzolódó, kalligrafikus jellegű jelek mozgása, az elevenséget a gyakran alkalmazott arany, vagy bronz porfesték sziporkázása is fokozza, így azután Takács Klára képeinek tematikája is, ami régebben többnyire bizonyos helyzetek, állapotok megfogalmazása volt, egyre inkább a tör­ténés és az eseménydús dolgok megörökítésének irányába tolódik el, mint ezt láthatjuk a „Hajózás történetéből”, a „Valahol máshol”, a „Lámpa fénykörében” és a „Delelő” című képeknél. DÉVÉNYI ISTVÁN

Next