Tóth Imre (Mednyánszky Terem, Budapest, 1977)

Tóth Imre 1929-ben született Diósgyőrben. A Képzőművészeti Főiskolán, mint Dési-Huber István kollégista, 1953-ban festőművész diplomát kapott. Mesterei Bencze László, Bán Béla, Barcsay Jenő voltak. 1956 júliusában a miskolci művésztelepre költözött. 1957-ben a Szovjetunióban, 1964-ben Olaszországban járt tanulmányúton. 1957-ben Munkácsy-díjjal tüntették ki. 1962—65-ig Derkovits­­ösztöndíjas volt. Díjai: 1960, 1974 Miskolc Város Megyei Tanácsa Nagydíja, Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Tanács és a Miskolci Grafikai Biennálék díjai, valamint számos borsodi üzem díja, s a II. Országos Tájfestészeti Biennálé Aranydiplomája. 1961-ben a Párizsi Ifjúsági Biennálén, 1964-ben a Luganoi Grafikai Biennálén, 1966-ban Indiában, Új-Delhiben az V. Nemzetközi Képzőművészeti Kiállításon vett részt. Moszkvában, Berlinben, Varsóban, Freibergben nemzetközi kiállításokon, 1974- ben a II. Népidemokráciák Biennáléján Kassán szerepelt. Egyéni kiállítása volt 1974-ben Lengyel­­országban, Katowiczében, Miskolcon, 1975-ben Diósgyőrött. Részt vesz minden országos tárlaton. Jelenleg Miskolcon él. Festészeti, murális és grafikai munkákon dolgozik. T­ÓTH IMRE MUNKÁCSY-DÍJAS FESTŐMŰVÉSZ KIÁLLÍTÁSÁNAK MEGTEKINTÉSÉRE 1­9­7­7. MÁRCIUS 1­0 —24-IG A KÉPCSARNOK MEGHÍVTA ÖNT MEDNYÁNSZKY TEREM BUDAPEST, V. TANÁCS KÖRÚT 2­6. 77.054 — Képcsarnok V. nyomda

Next