Drégely László, festő kiállítása (1978)

Néhány évvel ezelőtt, ha Drégely Lászlóról volt szó, mindenki a jeles díszlettervezőre, számos sikeres színpadterv készítőjére gondolt, és csak néhány barát tudta, hogy Drégely festményei és rajzai is rangos művek. Ám 1962 óta megváltozott a helyzet, hiszen ekkor rendezte első önálló kiállítását a Derkovits Galériában, és ettől kezdve számos sikeres kiállítás jelzi a festő Drégely útját — az 1967-es Csók István tárlattól a Francia­­országban és Amszterdamban rendezett kiállításokig. Drégely sohasem tagadta meg, hogy a díszlettervezést tanulta, és e téren érte el első sikereit — képei térértelmezésében, a motívumok szim­bólumsugalló szerepének a hangsúlyában érződik e kiindulás nyoma, és érződik abban is, hogy képeiben nem a valóság egyszerű tükörképét adja, hanem a színjátékhoz hasonlóan valamiféle képzeleti világot, öntörvényű dramaturgia által mozgatott figurák jelenésszerű életét rögzíti. Az álom és a fantázia szabad lebegése, a tudományos fantasztikus irodalom motí­vumaihoz és asszociációs képleteihez hasonlító komponálás, a szigorú vo­nalak jellemzik művészetét, és e jellemvonások az újabb képein fakturális izgalmakkal, a festészet és a domborítás közti átmenetet képviselő meg­oldásokkal gazdagodtak. A tárgyi világ szimbólumsugalló szerepeltetése azonban mindvégig uralkodó marad, Drégely a fantáziavilágba transzpo­nált, emlékképpé szublimált tárgyak festője. Szürrealista? Némiképp igen, de többet megőrzött a szimbolizmus problémaköréből. Szimbólumai néha allegorikusan egyértelműek, máskor differenciáltak vagy költői hangulatot ébresztőek — ám mindig korunk emberi, etikai kér­dései rezonálnak benne. Ha fontos is művészetében a festői elem, mégis elsősorban gondolati, intellektuális festő. Németh Lajos Századvég

Next