Magyar Magángyűjtemények I. Dr. Rácz István gyűjteménye (Bakonyi Múzeum, 1978)

Rácz István Bevezetés helyett Kedves Rácz úr! (Részletek egy levélből) Azok a falak ott Pasaréten, azokkal a képekkel nem hagynak nekem azóta sem nyugtot. Hálás köszönettel gondolok vissza a baráti vendéglátásra és arra a csodálatos gyűjtemény­re, amelyet ott láttam Azok a falak ott nekem élményt jelentettek, fontos, aktuális élményt. Próbálom magamnak megmagyarázni, miért. Azok a falak ott nem kő, fa, festék, vászon, de nem is csak érték, műérték, esztétikai élvezet, hanem elsősorban létezési mód, tükör. A többi gyűjtőnél a műtárgyak a leírás valamilyen nemesebb formája, ennél inkább a lét tárgyi kivetülése. Persze, túloz ez az összehasonlítás. Másnál is összenőttek a gyűjtött képek gyűjtőjükkel, nem bankbetétet látnak bennük, sokoldalú és szövevényes lelki kapcsolatok fűzik őket is a művekhez és a művészekhez. De a művek ott művek maradnak, nem sorolódnak bele egy teljesen új, saját törvényeinek engedelmeskedő optikai rendbe, mint Önnél. Itt egy olyan jelenségnek a tanúja lehettem, mint mikor egy film beállításai egy montázs-rendbe sorolódnak, amelyben a részek csak alárendelt szerepet játszanak a nagy egészben, sőt néha szinte csak a nyersanyag szerepét töltik be. Mit is láttam ott tulajdonképpen? Műveket, festői életműveket, avagy a gyűjtő kivetülé­­sét? Valószínűleg mind a hármat együttesen. E három sík együttes jelenléte okozta az izgalmat, ez adott térélményt. Altamirai barlang. Mennyi rokonság és mennyi ellentét. Az ősember kivetíti vízióit mert fél, mert egyedül van a világban, melynek törvényeit nem ismeri, amely számára irracioná­lis, tele előre nem látható meglepetéssel, veszélyekkel. A modern ember is egyedül van, ő is fél, mert minden racionálisan meg van szervezve, minden áttekinthető, minden le van egyszerűsítve, épp ezért minden esemény ami véletlenül történik, ami nincs benne a prognózisában, mint veszély jelentkezik, mert sarkaiból kiborít mindent. Civilizáció előtti és civilizáció utáni lelki bőr a falakon .. . Persze érzek én ebben mást is: fájdalmat, kínos dadogást. A közölniakarást: látjátok, ez vagyok és így érzek. De a legtöbb látogató csak képeket, műtárgyakat, tárgyakat lát. Úgy érzem, hogy ez a képtár az én képtáram is. Mennyire igaza van Rácz úr, hogy képeket gyűjtött! E gyűjtemény mellett csak szánalmas dadogás az ilyen levél. Remélem, meg fog bocsájtani érte, köszönöm levelét és engedje meg, hogy barátomnak szólítsam. Tökéletesen megértett. És természetesen éppúgy azonosult mint én azokkal a művészekkel, akiknek műveit gyűjte­ményemben láthatta. Viszonzásul elküldöm Önnek Weöres Sándor költő barátom tegnap megjelent gyönyörű versét, amelyben a költő fejezi ki azokat a gondolatokat, amelyeken mostanában oly sokat töprengek. MÉG ANNYI MINDENT Még annyi mindent elsorolni kéne, amit átéltem, tanultam, megfigyeltem, s a sokszoros találkozásokat s az egyetlen­ egyszer történteket. Minden virágszál említésre vár, minden marék por említésre méltó, s az elmondásba egyszerre csak egy fér és még az egynek is csak törmeléke. Az ember emlékekben milliárdos, emlékek elmondásában szegény, a könyvből majdnem minden kimarad s helyébe lép a foszlány és az álom. Ezek után őszinte barátsággal üdvözli.

Next