Makrisz Zizi festőművész kiállítása (Budapest, 1978)
Makrisz Zizi művészetének meghatározó eleme a táj, a város, az emberi lét természetes és művi tágabb és szűkebb környezete. A XXszázadi városlakó ember számára szinte már ismeretlen szoros kapcsolata a természettel, teszi Makrisz Zizit képessé arra, hogy modern világunk perifériájára szorult viszonyulásokat, érzelmeket hozzon felszínre, hogy természet és ember megroppant kapcsolatának tudatosításával, a hiányérzet és nosztalgia felébresztésével természetesebb és humánusabb magatartásra ösztönözzön. A síkművészetek szinte minden műfajában e problémát járja körül a különféle műfaji követelményekkel adekvát formában. Mostani kiállítása műfaji szempontból is újdonságot hoz, még azoknak is, akik jól ismerik Makrisz Zizi művészetét. A számára mindig gondos munkát jelentő alkotási folyamat eddig csak segédeszközeként tekintett kollázsaival találkozhatunk. E kollázsok nemcsak a műhelymunka titkaiba avatják be a szemlélőt, nemcsak a művek értelmezését könnyítik meg, de frissességükben önálló művekként is erőteljesek. Táj — fa — víz, város — ház viszonylag szűkre szabott tematikájával; rajz — kollázs — fametszet — mozaik — gobelin műfaji gazdagságában bontakozik ki előttünk Makrisz Zizi művészetének mélysége. Csernitzky Mária Makrisz Zizi 1924. december 12-én született a jugoszláviai Szabácson, szerb—francia családban. Művészeti tanulmányait az École des Beaux Arts on végezte 1945 és 1950 között. 1948-ban Párizsban megismerkedett férjével, Makrisz Agamemnon szobrászművésszel, akivel 1951-ben Magyarországra települt. 1953 óta rendszeresen szerepel a hazai tárlatokon és a magyar képzőművészetet reprezentáló külföldi kiállításokon. Számos egyéni kiállítást rendezett itthon és külföldön. 1953-ban, 1955-ben és 1957-ben VIT díjat, 1959 ben és 1963-ban Munkácsy díjat kapott.