Szabó László szobrászművész kiállítása (Helyőrségi Művelődési Ház Ifjúsági Klub, Budapest, 1978)
SZERETETTEL MEGHÍVJUK ÖNÉ SZABÓ LÁSZLÓ SZOBRÁSZMŰVÉSZ KIÁLLÍTÁSÁNAK MEGNYITÓJÁR A Helye: HELYŐRSÉG! MŰVELŐDÉSI HÁZ IFJÚSÁGI KLUB Ideje: 1978. szeptember 16-án 17 órakor A kiállítást megnyitja: CSANKÓ MIKLÓS alez. Nyitvatartás: Szeptember 16—25-ig, naponta 16 órától 20 óráig ÉLETRAJZ -ben Egerben születtem. A Képzőművészeti Főiskolát 1956-ban fejeztem be. Mestereim: Mikus Sándor, Beck András, Pátzay Pál szobrászművészek voltak. A főiskola után Egerbe, majd 1959-ben a szolnoki Művésztelepre kerültem. 1956 óta rendszeresen szerepelek hazai és külföldi kiállításokon. Hazai tárlatok: Szeged, Hódmezővásárhelly, Békéscsaba, Debrecen, a Fiatalok Stúdiója tárlataim, 1968-ban a Stúdió 10 éves jubileumi tárlatán. Kétévenként rendszeresen az Országos Képzőművészeti Tárlatokon, legutóbb hazánk felszabadulásának 30 éves jubileumára a Műcsarnokban megrendezett Köztulajdon 1945-75 című, valamint a 30. Jubileumi Képzőművészeti Kiállításon a Műcsarnokban és a Középmagyarországi Képzőművészek és a Szolnok megyei Képzőművészek évenként megrendezésre kerülő tárlatain. Külföldön, Moszkvában a Fiatal Képzőművészek kiállításán 1965-ben Tallinnban, Bulgáriában, Párizsban, Berlinben az 1970-ben rendezett „Magyar Jubileumi Tárlaton." Jelentősebb munkáim: RÓKA (Pécs), Nyilazó gyerek (Kiskőrös), Éneklők (Székesfehérvár), Diszkól és Szüret (Eger), Gábor Áron (Nagykanizsa), Szolnoki Famunkások Emlékműve és Szolnoki Felszabadulási Emlékmű (Szolnok) , József Attia (Gyula), Kállai Éva (Békéscsaba), Racka Juli (Bp. Zugló). 1970-ben Szolnok megye Tanácsa Művészeti Díját, 1971-ben pedig a Szolnok megyei Szakszervezetek Tanácsa Művészeti Díját nyertem el. Tanulmányúton Olaszországban a Szovjetunióban és Lengyelországban voltam. Szabó László Szolnok, Művésztelep 78.8., 3490 Szolnoki Nyomda — F. v. : Gombkötő Béla SZABÓ LÁSZLÓRÓL Az egri születésű szobrász a magyar képzőművészek középnemzedékének egyik legmegbízhatóbb tehetsége. Műveit műgond, szakmaszeretet jellemzi, alkotásai hivatásérzetének komolyságáról tesznek bizonyságot. Két évtizedes pályafutása során soha nem adott ki félkész árut a kezei közül, nem ismerte a könnyelműség kísértéseit a henye megoldások kényelmét. Neves és sokat foglalkoztatott művésztársainál — bizony — gyakorta tapasztalható felületesség mutatós könnyelműség; a közületi megbízatások halmozása többnyire kapkodással, meggondolatlansággal jár. Szabó Lászlónak jócsengésű neve van a legmegbecsültebbek között, kisebb nagyobb feladatokat is kapott már szép számmal, valahány tennivalójához mégis odaadással, figyelemmel fog hozzá, körültekintően mérlegeli milyen módon, milyen eszközökkel fejezze ki közlendőit, hogyan tegyen eleget a társadalmi igényeknek, a maga elképzeléseinek. Rendkívül körültekintően érleli ki azt, hogy egy-egy motívumot, megadott témát, plasztikai gondolatot miként öntsön formába. Ezért van aztán az, hogy munkássága érdekfeszítően változatos benyomást kelt a szobrászati műfajok valamennyiében eredeti eredményekkel dicsekedhet, portré, egészalakos kompozíció, többfigurás együttes, emlékmű, kisplasztika, érem, dombormű egyaránt megtalálható termésében. De az igénybe vett anyag tekintetében is sokféleképpen értelmezi kötelességeit, maga farag kőbe, fába, személyesen gondozza bronzöntvényeit — legyenek azok nagyobb méretűek, vagy kisebbek, intimhatásúak, köztéri elhelyezésre készültek. Szobrai megszületésében, létrehozásában — az alkotás, megvalósítás valahány fázisán keresztül személyes részt kér magának, műtermét csak oyan mű hagyhatja el, melyet minden vonatkozásban magáénak mondhat. Különös felelősségérzetet tanúsít mestersége feltételei iránt nála elképzelhetetlen, ami a szobrászok körében elég sokszor előfordul, hogy amikor mintájuk végleges alakot ölt kőfaragóhoz, bronzöntőhöz kerül, már kikerül ellenőrzésük alól, a gazda szeme nem követi a kivitelezés folyamatát. Az alakítás személyessége a szobrász értő gondossága teszi Szabó László munkáit olyannyira egyénivé. Minden dolga magán viseli mesterének keze nyomát, a közönség ezért joggal érzi, hogy a szobrok tanulmányozásakor magával a művésszel találkozik. Pedig a művészettörténészek , műbarátok, műkritikusok a szobrászatot — a képzőművészet más ágaival szemben a festészethez, a grafikához hasonlítva — általában semlegesebb műformának szokták minősíteni. Szabó László érdeme, hogy plasztikai megnyilatkozásainak - bármilyen célból is készüljenek azok akár monumentális funkcióval, akár meghitt mondanivalóval — vallomásszerű hangvételt tud biztosítani. S ezt csakis áldozatos koncentrációval, elmélyülő elemzéssel érheti el, szobrainak közvetlen megmunkálásával, a formálás kétkezi vállalásával, Így válik a művész hivatásához méltóvá az, amit csinál. Mert nem marad közömbös a teendőivel szemben, amikor márványt vés, fémet kalapál, egyúttal véleményt mond, eszméket hirdet, nézeteit fejtegeti. Azt teszi amit a világ már évezredek óta elvár a művészettől, gondolkodásra késztet, megértésre nevel, a lelkek békéjét szolgálja, az emberi együttélés normájának megteremtésén dolgozik. POGÁNY O. GÁBOR