Berki Viola kiállítása (Janus Pannonius Múzeum Néprajzi Osztály, Pécs, 1979)

VARÁZSLÓ KERTJE 1969 KUN LÁSZLÓ 1969 Berki Viola 1932-ben született Kiskunhalason, Thorma János közeli rokonaként. Tanulmányait szülővárosában, majd a budapesti művészeti gimnáziumban kezdte, a Képzőművészeti Főiskolán Fényi Géza növendékeként folytatta. 1954 és 1955 között meg kellett szakítania tanulmányait, egy évig fizikai munkás volt, majd 1958-ban diplomát szerzett. 1960-tól részt vett az összes Stúdió és Dolgozó emberek között kiállításon, képei szerepeltek a X. és XI. Magyar Képzőművészeti Kiállításon. Részt vett az 1966-os indiai Magyar Kiállításon, 1968-ban a szczecini Biennálén és az esseni Magyar Kiállításon, 1969-ben az oslói és a prágai Magyar Kiállításon, 1970-ben a würz­­burgi Magyar Kiállításon. Első egyéni bemutatkozása 1965-ben a Mednyánszky-teremben volt. Ebben az évben kiállították képeit a kiskunhalasi Thorma János Múzeumban és a rákos­ligeti Művelődési Házban. 1967-ben a Műegyetem kollégiumában, 1969-ben a kecskeméti Berkes Ferenc kollégiumban volt kiállítása. A TV Galériája sorozatban rendezett kiállítása országos nyilvánosságot hozott — széleskörű megértést és kritikát. Művészetében egymást feltételezve él a népmeséi,történelmi alaphang és a kép­­szerkesztés szilárdságára való törekvés, az érzelmesen költői színvilág és a modern ember már-már képtelen nosztalgiája a jelennel csak részben szentesített múlt felé. A kiállítást 1970. július 31-én este 18 órakor Tölgyesi János művészettörténész nyitja meg. A címlapon: Kolostorkert, 1968.

Next