Deim Pál kiállítása (Budavári Palota D. épülete, Budapest, 1979)
"A térről alkotott fogalmaink a kortól determináltak. De nemcsak attól, amit a tudomány feltárt a térről, hanem attól is, amit hinni akart, vagy hinni kényszerítettek róla. A középkorban a "földi tér" érdektelen, elhanyagolható körülmény volt. A döntő az a végtelen tér volt, ahol az Isten lakott. A reneszánsz kor közelít az emberhez, ő válik fontossá, kialakul a szubjektív térszemlélet, s a "reneszánsz tér". Egy japán művész szerint, ők már évszázadok, illetve évezredek óta 16-féle perspektívát ismernek. A legprimitívebbnek a reneszánsz perspektívát tartják. /Mi nagyon büszkék voltunk rá./ Hála a XX. század úttörő mestereinek, persze a tudomány mestereinek is. .. hogy kilábaltunk ebből a betegségből, úgyannyira, hogy szinte már a tér lett az Isten. Ez egy új mágia, a tér mágiája, a tudomány által feltárt, és ma reálisnak hitt térrendszereknek a transzcendenciája. Ezeknek a térszerkezeteknek a meghódítása nemcsak fizikai, de szellemi szükséglet is. Az egyiket megoldja a tudomány, a másikat a művészet . . . A tartalom kényszerít bizonyos anyagok használatára, illetve elvetésére. Amit Gabo vagy Schöffer el akar mondani számunkra, azt nem lehet kőbe faragva elmondani, vagy amit Vasarely szuggerál műveivel, azt nem tudja Pollock az ő szertelenebb és brutálisabb anyaghasználatával. Mindkét alkotó az ember érzelemvilágának másmás rekeszéből táplálkozik. Az anyagok önmagukban is adnak pszichikai ingereket számunkra .Másképp reagálunk egy kőtömbre, mint a bársony felületére, vagy másképpen üveg vagy acéllemezre. Ezeket a hatásokat a művész tudatosan használja fel vágyainak megfogalmazására, de már csak akkor, mikor ösztönei már eligazították a kezdet kezdetén, mert, hogy ki milyen anyagokhoz nyúl, az nem véletlen, az mindig belső szükségszerűség". A Művészet című folyóirat 1970. októberi számában olvasható a művész eddig idézett vallomása, amely ma, 9 évvel később is érvényes. A tér-idő viszonylat rendszerét, a fény optikai hatását szüntelenül kutató Deim Pál a tudomány és technika eredményeiből, eszközeiből válogatva, most a fotó-reprodukálás lehetőségéhez nyúlt. Műhely kiállítására nem készült új művekkel, hanem a már meglévők új felhasználásával bizonyítja eddigi sorozat folyamatának igazát, végtelenségét, variálhatóságát. A görög nyelvben a "holos" jelentése egész, a holográfiát előállított hologram pedig a "teljes kép", a tárgyak három dimenziós megjelenítése. Deim sajátos holográfja nélkülözi ugyan a lézer-technika nyújtotta kivételes előnyöket, de a "teljes kép"-re, a térélmény teljességére való törekvése valahol rokon századunk nagyszerű találmányával. Hiszen nincs másról szó,minthogy a jól ismert delmi motívumok: az ablakok, a bábuk, a különböző mértani idomok, a raszterek változatai kilépnek a táblakép zárt, statikus világából. A felnagyított egészek és részek feltöltődve a fotokémia által létrehozott új színekkel - a vetítő felülettől függően - hol megőrzik eredeti jelentéstartalmukat, hol egészen más összefüggésben jelennek meg.Egyúttal egy újabb elemmel gazdagodik Deim dinamikus térrendszere, a mozgás abszolutumával. A vetítőgép sugarait felfogó és átengedő könnyű textilián csaknem lebegnek a konstruktív formák, hajlékonyak lesznek, kitágulnak és öszszehúzódnak. Keresik a helyüket a térben. Deim Pál rendhagyó kiállítása nem kísérlet, nem öncélú játék. A művész tudatos kutató, tervező munkájának újabb állomása. A fotókat Szelényi László készítette.