Deim Pál kiállítása (Budavári Palota D. épülete, Budapest, 1979)

"A térről alkotott fogalmaink a kortól determináltak. De nemcsak attól, amit a tudo­mány feltárt a térről, hanem attól is, amit hinni akart, vagy hinni kényszerítettek róla. A középkorban a "földi tér" érdektelen, elhanyagolható körülmény volt. A döntő az a végtelen tér volt, ahol az Isten lakott. A reneszánsz kor közelít az emberhez, ő válik fontossá, kialakul a szubjektív térszemlélet, s a "reneszánsz tér". Egy japán művész szerint, ők már évszázadok, illetve évezredek óta 16-féle perspektívát ismernek. A leg­primitívebbnek a reneszánsz perspektívát tartják. /Mi nagyon büszkék voltunk rá./ Hála a XX. század úttörő mestereinek, persze a tudomány mestereinek is. .. hogy ki­lába­ltunk ebből a betegségből, úgyannyira, hogy szinte már a tér lett az Isten. Ez egy új mágia, a tér mágiája, a tudomány által feltárt, és ma reálisnak hitt térrendszereknek a transz­cendenciája. Ezeknek a térszerkezeteknek a meghódítása nemcsak fizikai, de szellemi szükséglet is. Az egyiket megoldja a tudomány, a másikat a művészet . . . A tartalom kényszerít bizonyos anyagok használatára, illetve elvetésére. Amit Gabo vagy Schöffer el akar mondani számunkra, azt nem lehet kőbe faragva el­mondani, vagy amit Vasarely szuggerál műveivel, azt nem tudja Pollock az ő szertele­nebb és brutálisabb anyaghasználatával. Mindkét alkotó az ember érzelemvilágának más­más rekeszéből táplálkozik. Az anyagok önmagukban is adnak pszichikai ingereket számunkra .Másképp reagálunk egy kőtömbre, mint a bársony felületére, vagy másképpen üveg vagy acéllemezre. Ezeket a hatásokat a művész tudatosan használja fel vágyainak megfogalmazására, de már csak akkor, mikor ösztönei már eligazították a kezdet kezdetén, mert, hogy ki milyen anya­gokhoz nyúl, az nem véletlen, az mindig belső szükségszerűség". A Művészet című folyóirat 1970. októberi számában olvasható a művész eddig idézett vallomása, amely ma, 9 évvel később is érvényes. A tér-idő viszonylat­ rendszerét, a fény optikai hatását szüntelenül kutató Deim Pál a tudomány és technika eredményeiből, eszközeiből válogatva, most a fotó-reprodukálás lehetőségéhez nyúlt. Műhely kiállítására nem készült új művekkel, hanem a már meglévők új felhasználásá­val bizonyítja eddigi sorozat­ folyamatának igazát, végtelenségét, variálhatóságát. A görög nyelvben a "holos" jelentése egész, a holográfiát előállított hologram pedig a "teljes kép", a tárgyak három dimenziós megjelenítése. Deim sajátos holográfja nélkü­lözi ugyan a lézer-technika nyújtotta kivételes előnyöket, de a "teljes kép"-re, a térél­mény teljességére való törekvése valahol rokon századunk nagyszerű találmányával. Hi­szen nincs másról szó,minthogy a jól ismert delmi motívumok: az ablakok, a bábuk, a kü­lönböző mértani idomok, a raszterek változatai kilépnek a táblakép zárt, statikus világá­ból. A felnagyított egészek és részek feltöltődve a fotokémia által létrehozott új színek­kel - a vetítő felülettől függően - hol megőrzik eredeti jelentéstartalmukat, hol egészen más összefüggésben jelennek meg.Egyúttal egy újabb elemmel gazdagodik Deim dinamikus térrendszere, a mozgás abszolutumával. A vetítőgép sugarait felfogó és átengedő könnyű textilián csaknem lebegnek a konstruktív formák, hajlékonyak lesznek, kitágulnak és ösz­­szehúzódnak. Keresik a helyüket a térben. Deim Pál rendhagyó kiállítása nem kísérlet, nem öncélú játék. A művész tudatos ku­tató, tervező munkájának újabb állomása. A fotókat Szelényi László készítette.

Next