Farkas Lajos festőművész kiállítása (Egry József Terem, Nagykanizsa, 1979)
Losonci Miklós Bevezető sorok Farkas Lajos képeihez: Úgy ismertem meg, festett. Amikor találkoztunk utcán, múzeumban, a téma változatlan maradt: a festészet. Farkas Lajos minden órájában, a tér minden szögletében festő. Csak az, így ember. Életrajzi adatai is a képzőművészet körül sorjáznak. Szőnyi István tanítványaként kapott diplomát 1944-ben, a Nemes Marcell díj tulajdonosa, a Művészeti Alap tagja, képei szerepeltek Nyíregyházán, Angyalföldön, a Műcsarnokban. Ennél is lényegesebb mély hivatásérzete, a műfaj iránti odaadása. Fáradhatatlanul járja az országot, felkeresi a Dunakanyart, a Tiszát Mártélynál, a Balatont és főleg, ismételten a dunaföldvári löszfalat, ahol a táj meghittsége sürgősen képnek ajánlkozik. Farkas Lajos elfogadja az őszi holtág, a vízbe hajló fűzfák, az erdő széle, a kertek alja, a szőlőhegy ajánlatait, addig nem nyugszik, míg az élményből vázlat, a vázlatból festmény nem lesz. Érzékeny színfutamokkal idézi az évszakok ruháját magára öltő tájat, csak azt festi, ami a látvány szintjén birtoka. Érzékei vezetik a formák és tónusok kincseihez, jó a festői ösztöne. Óhaja azon vizuális igazolás, hogy a realizmus nem befejezett kövület, hanem új hajtást serkentő lendület, innen felületeinek őszinte hevessége, ahogy megragadja a csendélet motívumaiban a mindig másképpen újrateremtődő valóságot. Nem retten vissza a hirtelen fordulatoktól; orgona, rózsa, egységet képez festményein. Miért? Könnyű a válasz. Csengenek a sárgák, olyan dinamika koccantja csoportjukat a zöldek hallgatásához. Az esztétikai hatás kellemes, nem megrendítő, lelkülete elégikus, hessenti a drámát. Megelégszik azzal, hogy lila permetben úsznak a hajnali fák, s ezt megörökíti. Ezt érzi tisztének, feladatának. Valamit mindig felfedez a világból, a hínáros vizet, a rejtőző hold sugárzását, a part felől érkező halászt, s mindezzel indokoltan megelégszik. Ez a megújuló színenergia az, mely minket is a megnyugvás irányába vezényel. Nem a kényelem lapályán, hanem a tiszta festői törekvések növekvő kaptatóján.