Fóth Ernő festőművész kiállítása (Derkovits Gyula terem, Szombathely, 1979)

Fóth Ernő Munkácsy-díjas festőművész kiállításához méltató sorokat írni há­lás, de egyúttal felelősségteljes feladat. Hálás, mert mai képzőművészetünk középgenerációjának egyik legrangosabb képviselőjét mutathatjuk be, a fe­lelősség pedig abban lelhető, hogy egy nagyon összetett, gazdag és sokrétű munkásságot kell szűkös terjedelem mellett — szinte csak keresztmetszetet adva az olvasónak — jellemezni. Kétségtelen tény, hogy a művész valós élmények inspiratív hatására, átélt események és helyzetek megragadására — mint fundamentumra — építi mun­kásságát; a művészi alakítás folyamatában azonban annyira egyéniségének és képzeletének függvényeként alakul minden megragadott témája, hogy a végső eredmény, egy-egy befejezett mű esetében teljesen autonóm és szinte szublimáltan önmagát értelmező, esztétikai realitássá válik. Formák és kompozíciós hangsúlyok, érzelmeket és indulatokat hordozó mo­tívumok, egymással feszültséget teremtő, sokértelmű képi jegyek adják szer­kezeti értelemben Fóth Ernő képi világát. Mindezek azonban csupán elvont esztétikai színvonalat biztosítanának alkotójuk munkásságának. A többletér­téket — a művek aranyfedezetét — az adja, hogy a művész teljes eszköztára egy szimbolikus­ költői és filozófiai magatartás szolgálatában áll hiánytala­nul és képi értelmükből rendíthetetlenül. A képzettársítás lehetőségét, a fel­vetett gondolatok további szabad tágítását, a kontempláció akadálytalan el­mélyülését, s — mindezeken túl —, a vizuális esztétikai élmény átélhetőségét adja mindannyiunk számára ez az immár beérett és eredeti stílus. Ha a festői módszer felől közelítünk Fóth Ernő világához, elsőként az válhat az általunk keresett szépség forrásává, a művészi minőség felismerésévé, hogy mennyire plasztikusan telített, szinte szobrászian formált a képek motívumai­nak minden részlete. Nyugalmat árasztó, sokszor kis léptékben is monumen­tálissá alakított képi elemek a hordozói a művészi tartalomnak, amely a va­lóságjegyeken túl, a pszichikai szürrealitás elementáris erejét is önmaga zártságába olvasztja. Ennek a fejlesztési módnak eredményeként lesznek ün­­nepélyesek, rendíthetetlenek, meggjelölt sorsukat végzetszerűen vállalók és a szó igaz értelmében nemes veretűek Fóth Ernő elénk idézett figurái, tárgyai, avagy fantáziateremtményei. Az átgondoltan fejlesztett képi felület eredményeképpen a táblaképek mint­ha színekkel mintázottak lennének. Érzékenység, választékosság, rejtett szí­nesség jellemzi a művész koloritját. Úgy gazdag, hogy sohasem válik tarká­vá; úgy telített, hogy tónusértékek dinamikai lehetőségei nyernek kitüntetett alkalmazást. Fóth Ernő művészi alkatából fakadóan elkerül minden könnyű és felszínes hatást biztosító alakítási mesterfogást. Nincsenek rutinos, be­vált, ma már lassan elcsépelt, modern modorra emlékeztető, divatos festői ötletek ebben a piktúrában. Maradandó érvényű hatásra, állandóságra tö­rekvés annál inkább! A műgond, a tömör és ökonomikus festői eljárás alkotói komolysággal, átgondoltsággal, egyszóval: szellemi tevékenységgel párosul. Fóth Ernő immáron beérkezett festészete mindezek felett korunk feszültségével és a humanitás féltésével is telített. Korszerű a legjobb értelemben : hozzánk, a ma emberéhez szól hiánytalanul. Művészi esetlegességek helyett szilárd, ál­landó érvényű világképet ad számunkra. Ez pedig a legtöbb, amit a minden­kori művészettől igényelhetünk; rangot és jelentőséget ezzel mérhetünk.

Next