Gulácsy Lajos rajzai (Herman Ottó Múzeum Képtára, Miskolc, 1979)

Számtalanszor felsorolták már Gulácsy Lajos sti­­láris kapcsolatait : az angol preraffaeliták dekoratív ro­mantikától való inspirációját párhuzamba állították a szecesszió extravaganciájával és affektált esztétizmu­­sával, voltak akik a szürrealizmus ősét látták benne, mások az elmebetegség jegyeit keresték a jelennel szembeforduló nosztalgiájában, bizarr kosztümjeiben és meglepő, maga kereste szerepeiben. Megbírálták amiatt, hogy párizsi tanulmányútján semmit sem vett észre az 1906-os év nagy változásaiból, s a néger plasz­tikák és az alakuló expresszionizmus tanulmányozása helyett Giotto festményeit, Dante költészetét cso­dálta. Bizonyos, hogy a századforduló idejének művé­szettörténeti közelmúltja hatással volt művészetére, de az sem kétséges, hogy a kora reneszánsz mesterei iránti bámulata semmiféle formában nem jelentkezik képein. Nem a forma mestere volt, kifejezési eszkö­zeit — első látásra — az eklektika, a heterogenitás jellemzi. Ez a körülmény nem tanultságának hiányá­ból fakad — hiszen Budapest, Róma és Firenze festő­akadémiáit látogatta—, hanem abból, hogy a formát nem tartotta döntő fontosságúnak a művészetben. Ebben a vonatkozásban teljesen elkülönül kora művé­szetétől, újszerű törekvéseitől, és inkább költő kortár­sai, barátai: Ady és Juhász Gyula látásmódjához köze­lít. Művészetének éltető eleme az a megfoghatatlan költői atmoszféra, aminek közlésére vállalkozott. A minket körülvevő dolgok formái — jól megfigyelt részletek — művészetének építőkövei. Miként Krúdy nagyszerű leírásai, ezek is hitelesítő motívumok egy valóságon kívüli elképzeléshez, művészi vízióhoz. Gulácsy a lehetetlenre vállalkozott abban az időben, amidőn — Ady szavaival élve — a „minden egész összetört”. Saját világot, egy önmagába zárt és sérthe­tetlen teljességet kívánt létrehozni. Egy olyan világot, amelyben a szabadság uralkodik, vagyis ahol minden ember olyan, amilyen egy-egy adott pillanatban lenni szeretne; ennek a világnak sajátossága az is, hogy a gyermekinek látszó játékos elképzések valóra válnak, s minden lényt betölt a végtelenül áradó, nem korlá­tozott és a legmagasabb hőfokon izzó szeretet. A bol­dogság mámorát akarta újra és újra átélni képeiben ez a furcsa fantaszta, aki az idők végtelenségéig az ajkán akarta érezni egy csók üde mámorát, s a társat kereső érintés csodát­ termő borzongását. Ezt a boldog világot, melynek a nosztalgikus sze­relmet megtestesítő Dante a főhőse, gyakran elvesz­tette: szerelem helyett elhagyatottságot, sivár letargiát és az illúziók romjai közé való bezártságot tapasztalt, így jön létre nakonxipan, az elidegenedettség, a sehol­­sem-levés világa. Gulácsy Don Quijote szerű hős, a boldogságért csörtető búsképű lovag, aki az egyéni nosztalgia és a való világ közti áthidalhatatlan szakadék felfedeztével megőrült, miként nagyszerű költő­társa, a német Höl­derlin és a kozmikus boldogság prófétája, van Gogh. Az ilyen nosztalgikus látomást hajszoló művészt, mint Gulácsyt, röpke vízióinak feljegyzései, a köznapi létben zseniális intuícióval megpillantott költőiség megragadásának módja — vagyis a rajzok, akvarellek, pasztellek jobban jellemzik, mint a hosszabb elkészí­tési időt igénylő festményei, amelyek alkotása közben néha cserbenhagyta az ihlet. Rajzai azonban mindig magukon viselik a felfedezés, a rácsodálkozás és a mo­tívummal való azonosulás gyönyörűségét: ezt érez­hetjük meg leheletfinom vonalaiban, vagy ceruzájának hirtelenül megvastagodó nyomaiban, melyekkel mint­egy nyomatékot ad észleléseinek. Gulácsy rajzainak egy része most kerül először be­mutatásra, elsősorban azok, amelyeket egykori barát­jától, Keleti Artur írótól Dr. Petró Sándor megvásá­rolt, majd az ő halála után a Herman Ottó Múzeum gyűjteményébe kerültek. Az anyag zöme a Magyar Nemzeti Galéria szívességéből látható ezen a miskolci kiállításon, amely tudomásom szerint Gulácsy rajzai­nak eddigi legnagyobb szabású bemutatója. Végvári Lajos Életrajz: Gulácsy Lajos 1882. október 12-én szüle­tett, dzsentri családból. Apja főmérnök volt, majd állását elvesztvén nehéz munkával tartotta el család­ját. Gulácsy Lajos első ízben még gimnazista korában szerepelt a Műcsarnokban. Középiskolai tanulmányait nem fejezte be, felvételizett a Képzőművészeti Főis­kolára, majd innen egy év múlva távozott. Igazi isko­lája Róma és Firenze volt, ahol több ízben is járt, 1902—1905 között. A következő évet Párizsban töl­tötte. 1903 óta rendszeresen kiállító művész, 26 éves korában elnyerte a Ferenc József-díjat,majd London­ban szerepelt. Ismét beutazta Itáliát. Sokat kóborolt a világban és az országban, de minden évben néhány hónapot anyjával töltött szerény egyszobás lakásuk­ban. 1913—1915-ben ismét Itáliában tartózkodott. Velencében jelentkeztek rajta először az elmebaj jelei. 1922 óta az elmegyógyintézet állandó lakójává vált, itt halt meg 1932. február 21-én.

Next