Hock Ferenc festőművész kiállítása (Kölesd, Kossuth Művelődési Ház, 1979)

Losonci Miklós Hock Ferenc Zúzmarás fák 50x80 olaj Duna és Nap 70x80 olaj HOCK FERENC, AZ EGYENSÚLY ÉS HARMÓNIA FESTŐJE A festészetnek ma nem az a fő problémája, hogy határvonalat húzzon a hagyománytisztelet és az újítási törekvések között, sokkal inkább az, hogy megtalálja a helyes arányokat. A képi leírás és a valóság fes­tői értelmezése úgy válik igazán közkinccsé, ha monopolisztikus vá­lasztás helyett együttesen alkalmazza a festő. Tény ugyanis az, hogy a leírás kényelme és az asszociációk nem ellenőrzött féktelensége az a két veszély, melyet Hock Ferenc éppen a vizuális törvények követke­zetes alkalmazása révén elkerült. Nem óvatosság ez, hanem okos szár­nyalás, s éppen ezért ő nem Ikarust, hanem Daidalost festette meg, azt az embert, aki megfontoltsága következményeként elkerülte a zu­hanást. A témaválasztás ezúttal ars poetica, azon belső szimmetria képi rendezése, mely az eszmei és formai arányok tökélyét keresi, kö­zelíti. Hock Ferenc a természet színes anatómiáját tárja fel, művészete egyetlen összefüggő Pastorale-szimfónia — ahol a hangok hömpöly­­gése színakkordokká változva áramlik —, sugároz új közléseket az évszakok híreiről. Minden képe a Nyár egészséges zászlaja, melynek címere a vörös és zöld tónusokba öltözött fák függőleges lendülete és a termő napkorong. A formák osztásaiban is a rendet és az egyensúlyt találja meg, s a természet tényleges gömbalakzatait egyesíti, ötvözi műveiben úgy, hogy megszerkeszti a kép szükségleteinek megfelelően ellenpontjukat is. Mi ez az ellenpont? Az élet függőleges, vízszintes, átlós mozgásrendszere, az a ható, cselekvő terjeszkedés, mely növé­nyek és emberek színes ringásában válik végérvényesen láthatóvá képein, így Hock Ferenc valahány feljegyzés kőbányáról, a nyár szí­neibe öltözött „Szigetcsúcs”-ról, gazégetőről, bányászról, Dunakanyar­ról egyszerre hordoz helyi és általános karaktert, egyszerre Duna­­bogdány és a nagyvilág­ emberi és természeti vonulat. Az utak, ösvé­nyek, irányok, energiák összegeződnek festményei felületén, s ez a szintézis már az érett, érlelt minőség eredménye. A színek ritmusa a mű optimális hatását éri el, hogy enyhültté is váljon ebben a formá­kat, színeket feltámasztó sebességben, mely az alkotás és a mű egyedi természetrajza, Hock Ferenc egyénisége. A világ számára is nyit ab­lakot, az együttérzést és a csodálatot, a befogadás mohó intenzitását. Befelé, önmaga részére is kapu tárul,­­ az önbecsülésen alapuló leg­nagyobb szigorúság, mely a Hock-festmény mértéke. Tudja és gya­korolja azt, hogy művészetére, s egyáltalán művekre csak így van szüksége a világnak. Amikor a hagyomány és az újítás dialektikus méretarányait rendre megtalálja alkotásaiban, azzal a jelennek és a holnapnak is hidat épít, s így szerkeszti immár állandó teljesítmény­nyel művészetének lényegét,­­ az egyensúlyt és a harmóniát. 1924-ben született Dunabogdányban. 1954-ben végezte a Képzőművé­szeti Főiskolát, azóta vesz részt hazai és külföldi kiállításokon. A moszkvai VIT-díj után Derkovits-díjban részesült. Munkái szerepeltek Moszkvában, Párizsban, Delhiben, Berlinben, Prágában, Varsóban, Szófiában és Bukarestben. Dunabogdányban él. Fehér hegy 50x60 olaj-tempera

Next