Huzelláné Csanak Éva grafikái (Fényes Adolf Terem, Budapest, 1979)

Első kiállítását mutatja be Csanak Éva a Fényes Adolf teremben, mégsem tartozik a kezdők közé a szakmában. A Képzőművészeti Főiskola festő szakát 1943—49 között végezte. Mestere Szőnyi István volt, akire elsősorban, mint művészi és emberi etikai példaképre tekint vissza. Pályatársai és kortársai mellett szerényen visszahúzódva töprengett, gondolkodott művészi pályájának lehetőségén. 1962 óta középiskolai rajztanárként kollektív kiállításokon keresztül kapcsolódott be a kép­zőművészeti életbe. Eleinte színes pasztellel dolgozott, szinte titokban, magának. 1962 óta már csak fehér­feketében gondolkozik, teljesen kiküszöbölte a színek hangulatkeltő hatását. Gondolatainak közlésére a vonalat érzi pillanatnyilag legalkalmasabbnak. A vonal a végsőkig redukált és leegyszerűsített ábrák, grafikai jelek rendszere, a képírás alapfokú eszköze, az ember megfigyelő és absztraháló képességének teljesítménye. A vonal folyamatossága, megszakadása, megtörése, lendülete, irányváltozása, görbülete, biztonsága és tétovasága foglalkoztatja. Néhol nem ő vezeti a vonalat, hanem fordítva, a vonal öntör­vényű automatizmusa érvényesül a rajzokon. Az antik formákból leszűkülő vonalak, Hartung művészete, a japán és kínai kalligráfia tanulmányo­zása foglalkoztatja Csanak Évát különösképpen. A természeti formákból kiinduló vonalrajzokon sehol sem található az ember, jelenléte mégis érez­hető. A gótikus épületek jellegzetes, a végsőkig kiélezett vonalaiban, az architektúra követésében, alkotá­sainak maradandóságában az emberi szellem erőfeszítése jelenik meg. A Bezáruló vonal c. képen a sírkeresztekké formálódás, mintegy az élet lezárulását jelenti. Csanak Éva nagy feladatra vállalkozik, amikor ilyen kevés eszközzel, kevéssé látványosan akarja ki­fejezni gondolatainak sokaságát. Ezt diktálja neki komolysága és önmagából fakadó puritánsága, mellyel kizár életéből és művészetéből minden felesleges, oda nem illő cifraságot, színességet. A lényegre akar koncentrálni minden áron, ezért vonatkoztatja el magát aszkétikus módon a színek gazdagságától, a lát­ványos kifejezési módoktól. Nagy-nagy önfegyelem, kitartás, és erős akarat kell ehhez a munkához, mely előbb-utóbb lehetővé teszi számára, hogy egészen átadhassa magát eddig még nem kiteljesedett hiva­tásának. Érdemes megállni és elidőzni munkái előtt, vallatóra fogni őket, megismerni rajtuk keresztül egy későn kibontakozó művészpálya perspektíváját. Ury Ibolya

Next