M. Szűcs Ilona festőművész kiállítása (Fényes Adolf Terem, Budapest, 1979)

1925. április 16-án született Pécsett. 1945—1950. között végezte művészeti tanulmányait a budapesti Képzőművészeti Főiskola festő tanszakán. Mesterei Berény Róbert, Kmetty János és Szőnyi István festőművészek voltak. Első kiállítása férjével, Marisa István szobrászművésszel közösen a budapesti Fényes Adolf teremben volt (1955), ezt követte az esztergomi művelődési ház­ban (1963), a pécsi művelődési házban (1965), a budapesti Fényes Adolf terem­ben (1966, 1972), a budapesti Mednyánszky teremben (1976), a pécsváradi, berkesdi, hidasi, egerági kultúrházban (1977), a csepeli galériában és a pécsi Fegyveres Erők Klubjában, valamint a budapesti Zichy kastélyban és a zala­egerszegi Kisfaludi Strobl teremben (1978) rendezett kiállítás. Kollektív ki­állításokon Budapesten és vidéken 1958 óta szerepel. Művei számos hazai intézmény tulajdonában megtalálhatók: Kulturális Minisztérium, Honvédelmi Minisztérium, miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem, Kertészeti Egyetem, egri Gárdonyi Géza Múzeum, Magyar Jogászszövetség, keszthelyi Festetich kastély, Hajdú-Bihar megyei Tanács, valamint svájci, norvégiai, csehszlovákiai, német­­országi és japán műgyűjteményekben. M. SZŰCS ILONA festőművész Baranyából származik. Szülőhelye Pécs, a magyar vidéki élet szellemi kisu­gárzásban legnagyobb városa. Művészetének ihletője elsősorban a vidéki táj, Pécs környéke és vidéke, az Ormánság, melyhez rokoni szálak fűzik, és minden vonzó magyar tájegység, mely megnyugtató szépségé­vel, régi házaival, tiszta levegőjével, egével, vízével, zöldellő földjével Magyarország legvonzóbb arculatát idézi. Második otthonává lett Dömös, a Dunakanyar egyik sarkalatos pontja, ahol nyaranta Szűcs Ilona számára műteremmé változik a környező táj. A táj, a természet nyújtotta festői élmény megformálásában Kmetty János, Szőnyi István és Berény Róbert — egykori főiskolai tanárai — voltak mesterei, de festői egyéniségét, őszinte és közvetlen, minden komp­likációtól mentes sajátos stílusát belső adottságának, a tájban munkálkodó ember magától értetődő termé­szetszeretetének köszönheti. Az ember és a természet harmonikus kapcsolatát kifejező szemlélete teszi ér­zékletessé legjobb festői értékeit, képeinek tiszta sugárzását, egyszerű és eleven színeinek kiegyensúlyozott, józan derűjét. Korábbi kiállításain bemutatott képei túlnyomórészt akvarellel, a lírai hangulatok rögzítésére leginkább alkalmas technikával készültek. Ezek az akvarellek, a táj egy-egy jellemző vonását kiemelő, a táj karakterét sűrítő megkapó hangulatú lírai jegyzetek, most előtanulmányoknak tűnnek a jelenlegi kiállítás tükrében. Szűcs Ilona a Fényes Adolf teremben rendezett kiállításán legújabb, témában is szélesebb skálán mozgó olajfestményeit, egyben eddigi festői pályájának legérettebb és legtermékenyebb szakaszát mutatja be. Mucsi András

Next