Metykó Gyula festőművész kiállítása (Iskola Galéria, Csepel, 1979)

„Lenn az alföld tengersík vidékin Ott vagyok honn, ott az én világom.” (Petőfi) -Viretykó Gyula 1907. január 4-én született Vésztőn. Első mestere Révész Imre. A főiskolán Csók István, Glatz Oszkár, Kandó László, Nagy Sándor voltak a tanárai. Tanulmányai befejezése után sokat utazott Európá­ban: Róma, Párizs, Ankara, Varsó egyes állomásai a világgal és művészettel való ismerkedésének. Meg­fordult az Egyesült Államokban, Kanadában. E ta­nulmányutak révén tanulmányozhatta a művészetet az ókortól napjainkig. Nagy figyelemmel kísérte a képzőművészetben a különböző irányzatokat, iz­musokat, de a szélsőségek nem kísértették meg, mind­végig megmaradt a saját maga kialakította stílusnál. Nem vezércikkező festő, soha nem vált a pénz embe­révé, hű maradt a művészet szentségéhez, amely előtt mindig meghajolt. Művészete mindig a társadalmat szolgálja. Kemény, erős, magyar parasztfajtából származó ember. Művészi hitét maga alakította ki ifjan a ma­gyar festészet nagyjai, mesterei: Révész Imre, Csók István mellett. Munkásságát végig kísérik azok a ta­pasztalatok, amelyek ifjú korában érték a Viharsa­rokhoz tartozó szűkebb hazájában, Vésztőn, s amelye­ket az ottani nagyon szegény parasztok, a summások, a béresek, a kubikusok életéből merített. Művein örökké visszatérő téma ezeknek a nehéz munkát vég­ző embereknek az élete. Művészetével — mint a kor­társ írók: Veres Péter, Szabó Pál — azért harcolt, hogy ráébresszen a harmincas évek borzasztó és egyre riasztóbb társadalmi valóságára. A kiállított festmények tájképfestészetével ismertet­nek meg bennünket. Képeinek többségét a helyszí­nen, rögtön színnel festi meg. Festőileg nem aprólé­kos, részletező rajzra törekszik, hanem az egésznek a tónusára. Műveit alpos mesterségbeli, technikai tu­dás, világos festői felfogás jellemzi. Képei nem hival­­kodók, nem hangoskodók, messzire kiabálók, hanem halkszavúak, visszafogott szürkészöldek, kékek, bar­nák, megszólalnak rajta a fák, a vizek, a házak. A művek és a művész ikrek. A művek az „én”, a mű­vész karakterét adják, a csendes, halkjárású, szerény fellépésű emberét. Ezáltal a művek még bensősége­sebbek, őszintébbek. Egyéniségéből alkot, nem hat rá idegen érzés, gon­dolat, egyetlen nagy idegen festő sem, így szerencsére értékelni sem tudjuk a nagy idegenekhez való hason­lítással. Milyen festő Metykó Gyula? Sajátosan magyar festő, minden sallangtól mentesen. Festészete annyira magyar, mint népmondáink, népköltészetünk, nép­művészetünk. Műveiben a táj hangulata él, azé az alföldi tájé, amely a szülőföldet, a fundamentumot jelenti számára, amelyhez eltéphetetlen szállal kötő­dik. Nagy szeretettel, igaz humánummal beszél az em­berekről, mestereiről, kortársairól, a fiatal művészek­ről. Egész élete során nagy érdeklődést tanúsít a tár­sadalom problémái iránt, így jutott el abba a szemi­náriumba is, amelynek vezetője Molnár Erik volt. Képei megtalálhatók a hazai és külföldi jelentősebb magángyűjteményekben. A Magyar Nemzeti Galéria több festményét és rajzát őrzi. A fővárosban lévő Kiscelli Múzeum gyűjteményében is képviselve van. Molnár József Felelős kiadó: Lovag Lászlóné 79-4060 F­NYV 15 — 500 METYKÓ GYULA festőművész kiállítása ISKOLA GALÉRIA 1979. szeptember 17—október 12. Somogyi ház Önarckép

Next