Muzsnai Ákos grafikusművész kiállítása (Stúdió Galéria, Budapest, 1979)
Muzsnai Ákos ifjú grafikánk jellegformálói közé tartozik. Gondolati mélységgel, érzelmi gazdagsággal hitelesíti formaképzeletét, művészete lényegeset mond korának és nemzedékének összetett problémáiról. Nemzedékének útja ugyanis, a korábbiakéhoz képest, simábbnak tűnik, a kisebb terhelés, s a gördülékenyebb pályaviszonyok látszatával. Ám ez egybevetést, meghatározó igényeket is rejt magában a megelőző, történelmi feszültségű, erős ihletésű korszak jelentős egyéniségeihez mérten. Másrészt, a mindenkori fiataloktól elvárt új avantgarde-i megszólaláson túlmenően, a maiaknak mintha fokozottabban kellene számolniok a kifelé is tekintő — köztük a modern nyugati irányzatokhoz való viszonyításukkal is. Grafikánk a nemzetközi fórumokon esztétikai színvonala mellett tartalmi telítettség okán nyert elismerést. A képzőművészeti fantázia elsivárosodásának vigasztalan teóriája — s azt részben igazoló gyakorlata — közepette, méltán kelt bizakodást az a fajta poézis, mely ifjú grafikánknak is egyik fontos sajátossága, de az egyetemes művészi megszólalásnak is elapadhatatlan forrása a humánum jogán. Netán a hülő formák kríziséből kivezető utak egyikévé lehet. Muzsnai Ákos ezen a váltóponton — a képzőművészet költészetté váltásában — érvényesíti tehetsége legbensőbb kvalitását, azt a képességét, hogy az emberiség mai közérzetének, félelmeinek és reményeinek mélyrétegéből szólaljon meg, a jövősejtés, a nosztalgiák, a bánatok, a gyászok és vigaszok, a magány és a társulás elementáris élményének felidézésével. Ezen a réren az irodalom és a képzőművészet nagy költőivel is találkozik és találkoztat. „Az utolsó villamos című — egyik pályaindító — lapján jelképpé sűrített létformákkal és típusokkal a hontalanság, az éjszakai semmibeveszés, a városon kívüliség, végső soron az egyetemes „albérletiség — kiszolgáltatottság-alárendeltség — állapotát összegezi, személyes emlékezéssel, de József Attila városperemi ocsúdásától sem idegenül. — Nagy László még olyannyira közeli halála a döbbenet, a hirtelen támadt csend, s a nyilaló hiányérzet közvetlen élményével uralja a „Lírai dalok" című lapot, s bár a képzelet teret tágít a szárnyaló formáknak a halhatatlanságban, sirató hangja kozmikus, a mi bolygónk, Földünk költőjét, innen való kiszakadását siratja Nagy Lászlóban a kép. Távolabbi, jeltelen, sorstalan utcákat, szobákat, tájakat emel ki a feledésből Muzsnai Ákos, amidőn a meghajszolt lángelme, Rembrandt léptenyomát keresi a régi kövezeten, s a sivár szobán átsuhant alakjának helyét tapintja a félhomályban, vagy Saskiával volt gyanútlan boldogságát írja át — virtuóz módon — a fátyolos arcú örökkévalóságba. A költői atmoszféra ellenére Muzsnai gondolatmenete és eszmetársításai nem irodalmiasak. A képregények módjára kockákra bontott mondanivalónak nincsen „story-ja , a képek sorrendje megcserélhető, s ennek a tartalmi kötetlenségnek felel meg az igen érzékeny kompozíció is, mely a lebegő formákat mintegy a gondolatok ritmusképletébe foglalja. A művészi-emberi érettségnek eddigi jegyei kezeskednek arról, hogy Muzsnai mesterségbeli virtuozitása sosem kerekedhet felül a belülről diktált tiszta és igazi költői látomásokon. Supka Magdolna MUZSNAI ÁKOS grafikusművész kiállítása STÚDIÓ GALÉRIA Budapest 1979. 1945 április 30-án születtem Budapesten. Tagja vagyok a Művészeti Alapnak és a Fiatal Művészek Stúdiójának. 1976-tól rendszeresen részt veszek hazai tárlatokon, külföldi kiállításokon. (Szeged, Keszthely, Hódmezővásárhely, Miskolci grafikai Biennálé, Stúdió) 1978 Budapest KKI Kiállóterem Kassel (NSZK) 1979 Gronau-Epe (NSZK) 1977 NOSZ forr. 60. évf. pályázaton díjat kaptam 1978 Kis Derkovits ösztöndíj