Nagy János festőművész kiállítása (Palotai Tárlat, Budapest, 1979)

Szabolcs-Szatmár megye a tehetséges és országos, sőt világhírűvé váló emberek szűkebb hazája. Batári László, Benczúr Gyula, Csizmadia Zoltán, Cs. Nagy András, Óvári László, Palócz József, Tóth László, Váci András (Váci Mihály öccse) festőmű­vészek és Nagy Sándor szobrászművész, hogy csak a képzőművészet területén maradjak. Nyomdokain halad a most bemutatkozó NAGY JÁNOS festőművész is, akit talán nyugodtan nevezhetnénk úgy is, mint a Szabolcsi Nagy János. 1930-ban Nyírvasváriban, egy parasztcsalád ötö­dik gyermekeként született. 1957-ben Budapestre költöztek. Magával hozta a szabolcsi éveket, a szabolcsi le­vegőt, a szabolcsi indíttatást. Mindig vonzódott a képzőművészethez, a festészet­hez. Kevés beszédű,­­ inkább az ecset beszél helyette. Az ösztönös és egyéni tanulmányok után Kiing György Szocialista kultúráért érem, SzOT és Mun­­kácsy-díjas, Munka Érdemrend aranyfokozatú fes­tőművész és Benedek György Szocialista kultú­ráért érem és Munkácsy-díjas festőművész keze alatt, most már tudatosan foglalkozhatott a fes­tészettel. Közben tanulmányúton járt Svájcban, Olaszor­szágban, Franciaországban. Számos külföldi kiállításon szerepelt és kapott el­ismerő oklevelet. A párizsi oklevélre a legbüsz­kébb. Zürich, Genf, Bern, Locarno és még sok város is­merhette meg képeit, és képein keresztül a sza­bolcsi emlékeit. Magyarországon, itthon is elismerésben részesült. A Magyar Népköztársaság Művészeti Alapjának tagjai közé került. A felszabadulásunk 18. évfordulójára kiírt képző­­művészeti pályázaton az I. díjat nyerte el. Képei megtalálhatók Magyarországtól kezdve a világ számos országában. Nagy János azok közé tartozik, akik a szülőföldön kapott benyomásokat mélyen megőrizték. Tradicionális festőnek látszik. Szigorúan szer­kesztett tájait apró emlékek sorából monumentá­lisan építi fel. A paraszti világ, a változásban levő élet, a múlt és a jelen dialektikája, a természet egyaránt érdekli. Gazdag színkultúrájú képein legnagyobb részt a szabolcsi arcok, szabolcsi tájak, szabolcsi emlékek jelennek meg. Emberi sorsokról szól tompított, összefogott szí­nekkel. Látni a képein, hogy szereti szülőföldjét, embereit, szokásaikat. Ezért is nevezném őt Szabolcsi Nagy Jánosnak. Művészetének alapállása, hogy a valóságba vetett bizalma sosem rendült meg. Tehetséges és termékeny festő. Kívánom — mert megérdemli — hogy hódítsa meg képeivel a nézőket, a szakmát és a művésze­tet kedvelő-szerető embert egyaránt. Szalóky Béla

Next