Somogyi Imre festőművész kiállítása (Dunaújváros, 1979)

Somogyi Imre a Dunántúlról származik, 1918-ban Perkátán született. A tatai gimnázium után 1949- ben végezte el a Képzőművészeti Főiskolát, ahol 1943-tól Rudnay Gyula, 1945-től Bernáth Aurél tanít­ványa volt. Grafikát Varga Nándornál, vízfestést Elekffy Jenőnél tanult. A festés mellett alkalmazott grafikával is foglalkozik. Természetelvű festőnek vallja magát, képeit az évszakok, a természet változásainak csodálata ihleti, s ebben az elkötelezettségben nagy szerepe van a tatai gyermekkori élményeknek, Tata város festői szépségének. Művészi problematikája a természettel való bensőséges kapcsolat megteremtése, célja a hazai táj szép­ségének felfedezése, benne a dolgozó ember jelenléte, e szépségek élményszerű közvetítése. Ennek a célnak rendeli alá anyagát, technikáját. A látványélményből kiindulva, annak szerkezetét kihangsúlyo­zó, feszesen komponált képeket fest, melyen főleg a plen-air problémák foglalkoztatják. Külföldi tanulmányúton több alkalommal járt, így 1960-ban a Szovjetunióban, Párizsban és Hollandiá­ban. Ezek az utazások fejlesztették művészi felfogását és e mellett még az impresszionisták hatottak alakítólag a festészetére. 1954-től minden jelentős hazai kiállításon szerepelt. Legutóbbi önálló kiállítása 1977-ben Szekszárdon, a Szinyei Merse teremben volt. A KÉPCSARNOK MEGHÍVJA ÖNT SOMOGYI IMRE FESTŐMŰVÉSZ KIÁLLÍTÁSÁNAK ÜNNEPÉLYES MEG­NYITÁSÁRA 1979. SZEPTEMBER 20-ÁN, CSÜTÖRTÖKÖN DÉLUTÁN 5 ÓRÁRA. MEGNYITJA: SASVÁRI GYÖRGY, A DUNAÚJVÁROSI HÍRLAP FŐSZERKESZTŐJE. MEGTEKINTHETŐ: 1979. OKTÓBER 4-IG. DU­NAÚJVÁROS, APÁCZAI CSERE JÁNOS ÚT 4-6.

Next