Werner Schinko grafikai kiállítása (Miskolci Galéria, 1979)
WERNER SCHINKO 1929 X. 4.-én született Wurzelsdorfban (Korenov, Cseszlovákia) 1944—1945 Gablonzki üvegfestő szakiskola látogatása (Jablonec, Cseszlovákia) 1946 átköltözés Röbelbe/Müritz. Betűfestőként dolgozik, segédmunkás 1951 — 1955 Berlin-Weißenseei Képzőművészeti főiskolán tanul, professzorai Ernst Rudolf Vogenauer, Ernst Jazdzewski és Werner Klemke 1955 óta mint önálló grafikus dolgozik Röbelben 1956 az NDK Képzőművészeti Szövetség tagja 1958— 1965 az NDK Képzőművészeti Szövetségének Neubrandenburg megyei elnöke 1978-ig az NDK Képzőművészeti Szövetségének megyei elnökségi tagja Kitüntetései Fritz-Reu ter-dij, Erich-Weinert-érem Tanulmányi útjai elvezették a Művészt a Szovjetunióba, Magyarországra, Cseszlovákiába, Lengyelországba, Szíriába, önálló kiállításai 1959- óta Neubrandenburg megyében, 1961-ben Berlin, 1967-ben Damaskus, 1974-ben Rovaniemi és Helsinki, 1977-ben Grimma, Lipcse, 1978-ben Neubrandenburg, Berlin Kiállitáson részt vett az NDK-ban 1957-óta, 1958-ban Bécs, 1959 Moszkva, 1964 Tokio, 1966 Brno, 1969 Budapest, 1970 Lund, 1976 Leuven, 1979 Szófia Munkái megtalálhatók a Berlini, Rostocki, Schwerini, Plaueni és a Frankfurt/Oderi múzeumok grafikai gyűjteményében. Az NDK művészetében Werner Schinko műve szilárd és pontosan meghatározott helyet foglal el : a grafika területén az ember és a táj témáját a mai Mecklenburgban irányadóan alakította. Neubrandenburg megye a választott hazája, több mint harminc éve él itt, és így munkáinak az összessége szemléltetően illusztrálja ennek az egykor oly elmaradott agrárterületnek a sokoldalú fejlődését. Mára diplomamunkájának a megválasztása is. Fritz Reuter-nek a „Fedél nélkül" illusztrációi jellemzik a fiatal művész érdeklődését. Az eredmény bizonyítja, hogy grafikus kézjegyének lényegesebb elemeit már megtalálta: egyszerű, majdnem lapidáris vonalvezetés, kiegyensúlyozott kompozíció és — különösen a címkéken látható a gazdagság, tömör formában tipikussal kifejezni. Ennek a korai érett teljesítménynek a feltételei a tehetség mellett a valódi legyökerezettség Reuter hazájában és nem elfelejtendő, a kiváló főiskolai tanárának befolyása. „Munkanap az én városomban" (1957) ciklusában Schinko művészetének másik karakterikuma lesz látható, hamiskás humora, mely soha nem törekszik előtérbe, hanem majdnem észrevétlenül helyezkedik a képbe vidám fivareként, vagy ahogy két asszony peremfiguraként a járdán kellemessen elmélyül a beszélgetésben. Majdnem húsz évvel később látható ismét egy ilyen női pár a „Vidék és emberek" sorozatban. Azonos humoros oldalról vannak rajzolva, de különössen a munkalapok elárulják, hogy Schinko egy gyakorlott rajzoló, aki biztos, sokszor majdnem elegáns vonallal jegyzi megfigyeléseit. Az ilyen vázlatokon és munkalapokon (mint a kórháziak) észrevétlenül átmegy a humor a szatírába. Hogy Schinko már régóta illusztrátorként dolgozik a Hinstorff-kiadó részére, az természetesnek tűnik. De a Gyermek könyvkiadónak dolgozik. Minden amit a fantáziája inspirál, ami a saját életét gazdagabbá teszi, szeretné a gyerekeknek tovább adni, így megpróbálja a látókörüket bővíteni, tekintetüket az öreg bütykös fákra irányítani, melyek — tipikussan Mecklenburgi — egyedül állnak kis dombokon. Az évszázadok során sok mindent megéltek már, ágaik közt vendégszeretően menedéket adnak madaraknak és sok más állatnak. Schinko természet szeretete nem hamis romantikából ered. Jól látja a szükséges változásokat is, amit a technikai haladás hoz magával és ezt bevonja alakításaiba. De a macska, a sündisznó és mind a színes madarak az ő részére, és így kívánja ezt a gyerekek részére is, ne csak mesefigurák legyenek, hanem vidám pajtások a mindennapi életben. Így jelennek meg tájképei is a falvakról és kisebb városokról élénken, a házak összebújnak mint tyúkok a táj síkságában, a templomtornyok kiemelkednek belőle mint okoskodó kakas. Az utolsó években követi a Művész a táj bájait, év-és napszakonként változó hangulatát az aquarell lehetőségeivel, eredményessen, mint ennek a kiállításnak megtekintőse megállapíthatja. Werner Schinko sose tartotta magát szorossan a grafikus pályaképhez, akkor sem ha műveinek többségét illusztrációk, plakátok, grafikus sorozatok és egyes lapok képezik. Kísérletezett kézműipari technikával, kerámiával, fémmarással és ujjakban kövekbe vágással, ötletgazdagsága és alkotó nyugtalansága a jövőre is nagy teljesítményeket ígérnek úgy az eddigi folyamatos fejlődésének további folytatását mint grafikus, és aki új területeken meglepetéseket hoz.