Kárpáti Éva és Gyémánt László festőművészek közös kiállítása (Uitz Terem, Dunaújváros, 1980)

Látványokat nézelődve... Kárpáti Éva térfestményei, szoborszínei áttetszővé tehe­tik a szoborfalakat. Borzasztó mítoszunk, az elmúlás ra­jongása, az ebbe való belenyugvó félelem - mosoly, a menekülés és az emlékeztető áhitat színesedik vász­nain. Kárpáti Éva az idő örökkévalóságát szüli meg festményeiben. Talán kínnal, talán a jövő reményébe kapaszkodva fordulnak ki színei az ecset ekéje alól, melyek nem a fények sekélye, szép formák halmaza, hanem az IDŐ kompozíciói. A félelem gyönyörűségei! Ahogy az idő kikezdi az embert, az érzéseket, ahogy felfalja a moha a szobrot, ahogy repeszti, málasztja az elmúlás a SZÉPET, a korpuszta, biológiai fogla­latunkat. Torzóba koptat az öregség, de a szépség mégis elpusztíthatatlan, mert örök. Hinnünk kell e megállíthatatlan időzuhatagban, el kell hinnünk Kárpáti Éva sugallatát, a szép örökkévaló­ságát. A holdvilág sütötte aktot, a köldökkút varázsát, a gondolatok harmóniáját a homlokredők mögött. Kárpáti Éva festő­m­ű­vész Született Budapesten 1936-ban. Művészeti tanulmányokat folytatott 1950-től 1954-ig a budapesti Képző- és Iparművészeti Gimáziumban, majd a Magyar Képzőművészeti Főiskola festő főtan­szakán Pap Gyulánál. 1968-ig textiltervező. 1963-tól tagja a Művészeti Alapnak. Kárpáti Éva Egyéni kiállításai: 1973 Képcsarnok, Veszprém 1975 Képcsarnok, Győr 1975 „Csili” Pesterzsébeti Vasas Művelődési Ház 1977 Aba Novák Terem, Szolnok 1979 Mednyánszki Terem, Budapest 1979 Holdsworth Galleries, Sidney, Ausztrália 80-1 600 pld - FMNYV d. t. 5695 Kárpáti Éva képei fényutazások. Színek vándora a festő,­­ oly szuggesztióval, hogy elhiteti velünk még azt is, hogy a vízben szállni lehet. Kárpáti szoborképei megőrzik a múlandóságot. Vász­nain élő alakok kövülnek archaikussá, tudjuk, érez­zük lélegzésüket, mozgásukat, de már sejtjük homá­­lyosuló életüket, agóniába merevült szépségüket. A festő megelőzi így az IDŐT, ami számunkra múlandó, de képein a borostyánba fagyott pillanat megmarad, mint fénynek a nap. Gyémánt László utóbbi években festett képeiről le­­mállott a színes hályog. Mint mikor letöröljük a pára­leplet az ablakról - élesebben látjuk a világot. Mélyebbnek látszanak sorsunk hajszálrepedései. A halk félelem sikoltássá tornyosul. Megijedünk a part­talan látványtól? Nem fénylik a fény - tónussá azo­nosult a vásznakon. Okker - fekete, sárga vonalakkal. 1972-től rendszeres kiállító. 1978- ban elnyeri a Dunakanyar Bizottság díját. 1979- ben Nagymaros Városi Tanácsa II. díjat kapja meg. Közgyűjteményben szereplő képei: Nike olaj (Nemzeti Galéria, Budapest) Ady olaj (Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest) Csoportos kiállításai: 1972 Nyári Tárlat, Nagymaros 1973 Nyári Tárlat, Nagymaros 1974 Nyári Tárlat, Nagymaros 1974 Budapest II. kerületi művészek kiállítása 1975 Nyári Tárlat, Nagymaros 1976 Nyári Tárlat, Nagymaros 1977 Nyári Tárlat, Nagymaros 1978 Nyári Tárlat, Nagymaros 1979 Nyári Tárlat, Nagymaros Gyémánt László festőművész Született Budapesten 1935-ben. 1950-től 1954-ig a budapesti Képző- és Iparművészeti Gimnáziumban tanult, majd Szűcs Pálnál folytatott al­kalmazott grafikai tanulmányokat. 1957-től 1963-ig a Magyar Képzőművészeti Főiskola hallgatója, Hincz Gyula növendéke. 1963- tól 1970-ig tagja a Művészeti Alapnak, a Fiatal Művészek Stúdiójáak. 1964- től 1970-ig részt vesz minden országos jellegű kiállításon, műcsarnoki nemzeti és a stúdió-tárlatokon. 1968-tól 1970-ig a Zebegényi Művészeti Akadémia ta­nára. Gyémánt László Egyéni kiállításai: 1965 Fiatal Művészek Klubja, Budapest 1967 Mednyánszki Terem, Budapest 1967 Eötvös Klub, Budapest 1968 Nemzetközi Jazz Fesztivál, Nagykőrös 1968 Budafoki Művelődési Ház, Budapest 1970 Képcsarnok, Győr Csoportos kiállításai: 1967 „Új törekvések kultúrköre", Rákoshegy 1967 „Jazz inspirációk" Fiatal Művészek Klubja, Buda­pest 1968 „Progresszív törekvésű festők és szobrászok kiál­lítása" József Attila Művelődési Ház, Budapest 1968 . Szürenon" Kassák Lajos Művelődési Ház, Bu­dapest Küföldi kiállítások: 1965 Europahaus, Bécs (nemzetközi) 1965 „Trompe L'oeil” Galerie Peitner, Bécs (nemzet­közi) 1970 „Künstler aus Ugarn" Baukunst Galerie, Köln (csoportos) 1971 Zaydler Gallery, London (egyéni) 1972 Woodstock Gallery, London (egyéni) 1972 GLC; Festival, London (csoportos) 1970-től Nyugat Európában él, Angliában, Ausztriában NSZK-ban. 1979-től ismét tagja a Művészeti Alapnak. Közgyűjteményben szereplő képei: Építkezés (Nemzeti Galéria, Budapest) Charlie Parker (Baukunst Galerie, Köln) Gerry Mulligan (Holborn Library, London) Unpersonally 3. (Bécs, városi gyűjtemény) Kleinschuster (Stadt Museum, Wels) 1972 RIBA Divertissiment, London (zene, film, tánc, képzőművészet közös plattform) 1972 TRIAD Arts Centre Bishops, Stortford (egyéni) 1972 Group Five, London (csoportos) 1972 Bristol Arts Centre, Bristol (egyéni) 1973 Amerikahaus, Bécs „Jazz and Paintings” (egyéni) 1974 Galerie in der Blutgasse, Bécs (egyéni) 1974 Camden Arts Centre, London (egyéni) 1974 Holborn Library, London (egyéni) 1975 Galerie Wolfrum, Bécs (egyéni) 1975 österreichisches Museum für Angewandte Kunst, Bécs (csoportos) 1975 Neue Galerie der Stadt Linz, Wolfgang Curlitt Museum (csoportos) 1975 Galerie an der Stadtmauer, Villach (csoportos) 1975 Kongresshaus, Innsbruck (csoportos) 1975 Kunstverein Trakl-haus, Salzburg (csoportos) 1975 Opernhaus, Redoutensaal, Graz (csoportos) 1976 Galerie Romanum, Bécs (egyéni) 1977 Erste Ostereichische Sparkasse, Bécs (egyéni) 1978 Városi Múzeum, Wels (egyéni) Ausztria 1978 Galerie Romanum, Bécs (egyéni) 1978 BV. Jubileums Ausstellung, Bécs (osztrák nemzeti) Lüktet a sín sebein a kerekek vas-zokogása. Messzi­re visz a látvány a FESTŐ önarcképén. Az érett férfi­kor archív daguerrotipiája. A sárga vonalak lehatárol­ják az egyén vágyteljesülését? Minden arcsejt élesen látszik. Mégis fotogén festmény e kép. Könyörtelen gondok labirintusa ez a vászon. Hogy ne fázzon, együtt­érzésünkkel betakarjuk. Éles arc, megszakadt mozdulattal. NE! Durva-riadt a tiltakozás valami ellen. Ellenszenvet, ellenszenvedélyt mégsem sugall a kép. Csak ember ellen védekezhetünk így, támadás nélkül. Védekezünk, hogy csak szeresse­nek minket. Védekezünk, hogy ne a magány hálózza homlokunk, védekezünk (már együtt!) hogy kedvünk szerint élhessünk úgy - amire megszülettünk, hogy ne legyen SZÜRKE RÉMÜLET. Az a kép egy szélütött szenvedés. Fekete-buja színek - a fájdalom víziói. Egy önarckép része. Talán min­denki önarcképe — vagy csak a szenvedőké? Kezek bokra. Tüskevédekezés. Embertől szenvedett rémület. Vízió — fehér töviskorona glóriával. A TEHETETLEN. AZ ÖSSZEKÖTÖZÖTT. Kötelek mágiája . . . mik ránkra­kódtak, ránk kövesedtek, s talán eljutottunk addig a közömbösségig, hogy úgy nézzük, mint egy megszo­kott képet szobánk falán. Keretbezárt történések, le­zárt, de folytatható mozdulatok ezek a képek. Izzad­nak a magánytól, a megpróbáltatástól. STATELESS. A hazátlanság szenvedése. Az áhított világpolgárság ku­darca. A hontalan. A farmer világegyenruha alatt a piros-fehér-zöld színei égetnek — a valahová tartozás rekvizituma a poros világutakon, melyek minden eset­ben­­ Gyémántál is itthon érnek véget. Ezt az utat a festő vállalta gyötörtetésével egyetem­ben. Politikusak e képek színtelen színei. Mégha a szürkeség és feketeség átkai tobzódnak az érzésben, érezhető a festő álma, a mindenkivel való összetarto­zás igénye, vágya - még ha hiányjelekkel is. Brády Zoltán

Next