Kelemenné Mészöly Laura festőművész kiállítása (Derkovits Terem, Budapest, 1980)
Borbély László művészettörténész Mészöly Laura sajátos egyénisége képzőművészetünknek. Gyengéd, mélyen érző lélek, telve optimizmussal, derűvel, harmóniával. Érzelmei elleplezhetetlenek, szereti az embereket, s örömükre, vigaszukra festi képeit. Önmagához híven, egyéni módon, mégis egyfajta klasszikus festői kultúrához kapcsolódva oldja meg feladatait, érzékletes festéssel, atmoszférateremtő erővel hozza létre alkotásait. Művészete tükör és vallomás gátlásmentes beszámoló a valóságról, jószívű közlés a természetet szerető ember elámulásairól. A festészetet az érzelmi, szellemi megnyilvánulás sajátos vállfájának tartja, olyan kifejezésmódnak mely a színek segítségével az ábrázolás lehetőségével feledhetetlen emóciót kelt a nézőben. Mészöly Laura szerencsés alkat, aki függetleníteni tudta magát álművészi szólamoktól, gátlások nélkül átengedi magát élményeinek érzéseinek, örül az örülnivalóknak, csodálkozik a természet szokatlan jelenségein, mer meghatódni a szépségtől. Országjárásai eredményeként hitelesen és tömören közvetíti szűkebb pátriájának, a Kiskunságnak mindennapjait, szól elhitető erővel balatoni nádasokról, pilisi sziklákról. Nem szégyelli meghatottságát, ha a kiskun halmok tövén megbújó tanyákról vallhat. A természet közelében élő festő, a természet szavát értő lélek megnyilvánulása valamennyi festménye, a merengésre késztető, aranysárgán ragyogó szikes, az eső nyomait őrző puszta fölött gomolygó felhők, a ragyogó égboltba fúródó sárospataki nyárfák, titkokat sejtető kéklő víztükrök. Avatott keze nyomán semmitmondó témák válnak ünnepélyes látomássá, szuggesztívitása révén bennünket is elfog panteisztikus természetrajongása. Bár festményei minden esetben az élmény, az érzés frisseségét őrzik, és festői módszere leginkább az impresszionistákéval rokonítható, ez nála, gondos szerkesztéssel expresszív hevülettel párosul. Hatásának titka, hogy különös arányérzékével a festés örömteli óráinak extázisában is ráérez, mi szükséges a szabatos kifejezéshez, s így képei mentesek maradnak minden romantikus túlburjánzástól édeskés lírai felhangtól. Jó példa erre a tenyérnyi „tájminiatűr"-ök sora, ezek a vázlatszerűen friss remekek, melyek a lazúroson felfestett színek közt előtűnő, a képbe szervesen illeszkedő alapjukkal, az egyszerre festés üdeségével és a tovább már nem alakítható készség fokával egyéni művészi leleményként is tiszteletet érdemlőek. Mészöly Laura nem kínlódik, hogy az ábra a látottakkal azonos legyen, nem naturalista. Ám megköveteli magától, hogy a festményen előadottak összesítsék, sűrítsék az észlelt részleteket, az egyszeri történéseket úgy, mint a különös vagy szokványos tüneményeket. A véletlenekben a törvényszerűt, a mulandóban a megörökítendőt keresi. S mert művészi tevékenységének célja az összhangra rendelt lélek vissza-visszatérő kérdéseire optimálisan megfelelni, igyekszik a valóságból annak lényegét, szépségét bemutatni. "