Kovács József kovács iprművész kiállítása (Mednyánszky terem, Budapest, 1980)
A KÉPCSARNOK MEGHÍVJA ÖNT KOVÁCS JÓZSEF TÜZIKOVACS IPARMŰVÉSZ KIÁLLÍTÁSÁNAK ÜNNEPÉLYES MEGNYITÁSÁRA 1980. OKTÓBER 30-ÁN CSÜTÖRTÖKÖN DÉLUTÁN 5 ÓRÁRA MEGNYITJA: ÉRI GYÖNGYI A MAGYAR NEMZETI GALÉRIA FÖIGAZGATÖHELYETTESE MEGTEKINTHETŐ: 1980. OKTÓBER 30—NOVEMBER 13. MEDNYANSZKY-TEREM BUDAPEST, TANACS KÖRÚT 26. Je m'appelle Joseph KOVÁCS. Je suis né en 1945. Je suis ferronnier d'art. Le forgeage est un vieux métier. Depuis des siécles, par sa seule force le forgeron fa?onne la matiere devenue modelable sous l'action du feu. C'est un travail, dur, exigeant, demandant une grande force physique et une grande endurance. Je n'avais^pas encore 20 ans que déjá le travail du métái m'attirait. Peu de temps apres je découvrais ce qu'est „forger". Je suis autodidacte. Ce que je sais de mon métier, je l'ai appris par moimeme. Bien sur beaucoup m'ont aidé. En 1966, j'étais déja „artiste du peuple". Des 1969, jetrouvaisparmi le personnel de la papeterie de Csepel, — oü je travaillais alors — aide et compréhension. On m'encourageait a poursuivre dans cette voie. En 1973, je recevais le titre de jeune maitre de l'art populaire. J'ai toujours cru que ce métier issu d'une longue tradition avait sa place dans notre monde moderne mécanisé. Les années m'ont donné raison. La matiere qu'il utilise, le monde inf ini des formes qu'il permet de créer transforment notre approche des objets quotidiens de notre monde et notre facon de les concevoir. Je pense avec beaucoup d'envie aux forgerons du début du siede. Cette époque fut l'äge d'or du métier. Les constructions d'alors exigeant des matériaux robustes, „l'Art Nouveau" avec ses ornementations chargées, contribuérent a élever ce métier a un niveau de qualité jamais atteint. Par opposition, je pourrais dire que notre époque, ou tout tend a ľuniformité, ne rend pas ma tache facile. Aujourd'hui, seuls la fői, ('engagement artistique, l'amour du travail bien fait et la recherche continuelle des formes différencient ľ„Artiste" du simple „maitre ferronnier". Mais tout ceci est encore peu sans l'esprit de création. La tradition artisanale, les formes de notre temps et la fonction des objets sont les données indispensables pour moi ä la réalisation de l'„Objet". Ce sont ces paramétres quí me guident lorsque je m'attaque ä la réalisation ďun objet á partir d'une matiére nouvelle pour moi. Jour apreš jour j'essaye de repousser les limites du travail du fér; sa technique et son utilisation. Cette exposition est I'occasion pour moi de présenter a côté de mes oeuvres connues, d'autres objets illustrant cette recherche quotidienne. Expositions: 1969 Exposition privée dans la Papeterie de Csepel. 1970 Premiere exposition a la Galerie Csepel. 1971 Exposition collective avec Nicolette Darday et Janos Burkus, verriers d'art, a la Galerie Csepel. 1974 Exposition a „Ferencvárosi Pincetarlat" („Exposition dans la cave de Ferencváros") Réalisations: 1976 Les lustres et les lampes de la salle Tower a l'Hôtel Hilton 1978 Des lustres et des appliques pour le siege de l'Académie Hongroise des Sciences (MTA) á Veszprém 1979 Les porte-drapeaux des halles de la place Klauzál 1980 Restaurant Gundel: la porté de la fagade principale et les grilles Bagolyvar: la porté principale etdifférents luminaires. Kovács József, tűzikovács iparművész. 1945. A kovácsolás ősi mesterség. A kovács, évszázadok óta önnön erejével alakítja tárggyá a tűzben képlékennyé vált anyagot. Egész embert, kitartást, fizikai erőt követelő kemény munka ez. Autodidakta vagyok. Még nem voltam 20 éves, amikor a fém megmunkálása kezdett foglalkoztatni és nem sokkal később találtam rá a kovácsolásra. A mesterséget is autodidakta módon tanultam. Sokan segítettek. 1966-ban már népművész voltam. 1969-től, akkori munkahelyemen, a Csepeli Papírgyár egyik kollektívája egyengette utamat, művészi fejlődésemet. 1973-ban elnyertem a népművészet ifjú mestere címet. Hittem már a kezdetekben is és az azóta eltelt évek csak megerősítették hitemet abban, hogy e gazdag hagyományú mesterségre a XX. század vége felé is szükség van. Anyaga, újrateremthető formavilága csak gazdagíthatja a tárgyformáló művészet napi szükségletet kielégítő kifejező eszközeit. Nem kevés irigységgel gondolok a századfordulón élt kovácsokra, hiszen az az időszak volt a szakma aranykora. A tartós anyagokat kívánó építkezések, a buja virágornamentikát kedvelő szecessziós stílus magas színvonalra emelte a kovácsolást. Korunk egyszerűséget követelő ízlésvilága nem teszi könnyűvé a dolgom. A díszműkovács mesternek a tűzikovács iparművész rangját művészi, elkötelezettséggel, alázattal és hittel lehet csak elnyerni. De mindez kevés, ha hiányzik az önálló alkotói szemlélet. Én a hagyományos megmunkálás, korszerű forma és a funkció egységét tartom szem előtt. Ez a három dolog vezet akkor is, ha eddig nem használt anyaggal új tárgyat sikerül létrehoznom. Nap-mint-nap próbálom tágítani a kovácsolt fém megmunkálásának és felhasználásának határait és a már elfogadott műveim mellett, kiállításomon a kísérleteket is szeretném megmutatni. Kiállítások: 1969. Zártkörű kiállítás a Csepeli Papírgyárban 1970. Első önálló kiállítás a Csepel Galériában 1971. Közös kiállítás Dárday Nicolette és Burkus János üvegtervezőkkel a Csepel Galériában 1974. Önálló kiállítás a Ferencvárosi Pincetárlaton Megbízások: 1976. Hilton szálló Tower terem: csillárok és lámpák 1978. MTA veszprémi székház: csillárok és falikarok »: 1979. A Klauzál téri vásárcsarnok zászlótartói 1980. Gundel étterem: főhomlokzati kapu és kerítés Bagolyvár: főkapu, csillárók, lámpák fi, : . '