Mazsaroff Miklós festőművész kiállítása (Benczúr Gyula Terem, Nyíregyháza, 1980)
A régi katekizáló kérdésre, hogy mivégre vagyunk a világon, én így válaszolok: azért, hogy lássunk. Mondd el, mutasd meg mit látsz, s megmondom ki vagy. Mazsaroff Miklóst sosem vallattam. Ismerve tartózkodását, szemérmét, nem kívántam — kívánhattam — tőle szavakat, jólfésült mondatokat. De hisz' a képei úgyis mindent elmondanak. Otthont teremtő piktúrának nevezem magamban az ő művészetét. Ami ugyan nem esztétikai minősítés, de sok mindent elmond az alkotóról. Talán a legfontosabbakat... Azt, hogy lakható ez a világ, hogy emberszabású, hogy a természettől elidegeníthetetlen az ember. Miben rejlik Mazsaroff ereje? A földközelségben. Van talaja, vannak gyökerei. A földet, a természetet úgy szereti, úgy ismeri, mint bulgárkertész ősei. Mozdulásaikat, reflexeiket sejtjeiben őrzi. Élményeit megfogalmazni, kifejezni pedig olyan nagyszerű mesterek tanították, mint Pór Bertalan, Berény Róbert, Domanovszky Endre és Pap Gyula. Ezek után — a művészt kevésbé ismerők — talán úgy vélik, hogy Mazsaroff Miklós azok közé az „elvonuló” alkotók közé tartozik, akik magányukban érlelik élményeiket. Szó sincs erről. A festő évtizedek óta a legcselekvőbb közéleti emberek közé tartozik. 1958 óta tevékeny tagja a város népes művészcsoportjának, s minden kiállításával termékeny kapcsolatot teremt — származását, indíttatását határozottan vállalva — a szövetkezeti és üzemi közösségekkel. Képei éppúgy sikert aratnak a Borsodnádasdi Lemezgyárban, Sátoraljaújhelyen, Mezőcsáton, Edelényben és Borsodszirákon, mint a Miskolci téli Tárlaton — ahol két alkalommal nyert díjat — vagy Lengyelországban, Csehszlovákiában és Bulgáriában. Ilyen könnyű volna megfejteni egy alkotó titkait? Aligha. A kész művek biztonságról, sőt virtuozitásról tanúskodnak. Az út azonban, mely eddig vezetett, korántsem volt könnyű. Mert a természetet szóra bírni csak hosszas viaskodás után lehet. Mazsaroff bírta türelemmel, tehetséggel. Soha nem akart másolni; mindig a dolgok lényegét — ha úgy tetszik — „égi mását” kereste. Amit látunk, az már megszűrt, lebegő élmény, belső káprázat is. Valódi költészet. Gyarmati Béla