Szegedi grafikusok (Szeged, 1980)
Tisza-parti városunk képzőművészetében a grafika régtől fogva jelentős szerepet játszik. Míg a szomszédos Vásárhelynek szinte egyértelműen a festészete domináló, addig Szegednek a grafikus kultúrája az,amely több mint félszázados múlttal rendelkezve patinásnak mondható. Ha visszatekintünk azon a hosszú fejlődési vonalon, mely a kezdetektől napjainkig tart, joggal mondhatjuk, hogy a „tegnapból a mába” vezető út, a szegedi grafika mind kiteljesedettebbé válása felé halad. A hagyományokban gazdag, tágan értelmezhető rajzművészetünk nem valamiféle helybeli iskolát vagy belterjes műhelyt jelent, hanem a szegedi grafika arculata sajátos jellegéből adódóan lokális és egyetemes szintézisű profilt mutat. Rajzművészetünk ugyanis nem volt a várost körülvevő, árvíz elleni töltés mögé szorítva. Sőt grafikus kultúránknak éppen az a jellemzője, hogy irányvonalai az idők során nagyon is szerteágazókká lettek. A Szegedről elszármazott, de a városhoz való tartozásukat vállaló művészek munkássága során képzőművészetünk hatósugarai olykor nemcsak Budapestig, hanem külföldre is elnyúlnak. Példa erre — többek között — a városunkban diákoskodó, majd az 1918—19-ben itt is alkotó Moholy-Nagy László világhírűvé vált konstruktivista művész, akinek szárnybontása egykor Tiszaparti városunkban történt. A forradalmak idején Móra Ferenccel és Juhász Gyulával is barátságot kötve hozta létre arcképüket. E fiatalkori periódusába tartozó festményei és rajzai közül, a szegedi múzeum és az itteni családok is becses műveket őriznek. Úgy tűnik, hogy a húszas évek közepe a helyi grafika életrekelésének ideje volt. 1925-ben a szegedi egyetemen hozták létre az ország első rajzlektorátusát. Az akkoriban megnyílt érdekes tárlatok közül megemlítjük az Első Szegedi Nyomdagrafikai Kiállítást, melynek jelentőségét Móra Ferenc a „Szegedi grafika” (1926) című írásában méltatta. 1926 tavaszán rendezte meg városunkban Vadász Endre is sikeres grafikai tárlatát, s ezt követően még többször visszatért Szegedre, hogy japánosan könnyed rajzait szülővárosában új munkáiként bemutassa, így 1936-ban Buday Györggyel rendezett közös kiállítást. Helyi grafikusművészetünk ezidőben válik mind határozottabbá,mely elsősorban az itteni egyetem rajzlektoraként működő Buday, akkori népi ihletésű fametszeteiben tükröződik leginkább. A húszas évek közepétől több mint egy évtizedig Szegeden tevékenykedő, ma Angliában élő, nemzetközileg nagyrabecsült mester Tiszaparti városunkhoz való töretlen ragaszkodását jellemzi, hogy grafikai kiállításainkat a szigetországból küldött néhány remekművével megtiszteli. A szegedi grafika kibontakozásához figyelemre méltóan hozzájárult az akkori helyi műgyűjtőknek az ex librisek iránti egyre fokozódó érdeklődése. Igényes megrendeléseikkel előmozdították városunk grafikusművészetét. Az egyes szegedi családoknak olykor több ezer lapból is álló értékes ex libris gyűjteményében, a hazai és külföldi neves mestereken kívül, a helyi művészek is szépen képviselve voltak. Az 1960—70 között a Móra Ferenc Múzeumba került Némedy-és Palócz-féle gazdag grafikai anyag válogatott bemutatását megkezdtük. A szegedi grafikus-kultúra fejlődését tükrözték azok a tárlatok is, melyek a harmincas években városunkban megrendezésre kerültek. Ezek közé tartozott az egyik helyi család ezren felüli plakátgyűjteményét reprezentáló bemutató, mely ugyanaz évben (1934) volt látható, mint a szegedi Kultúrpalotában létrehozott Nemzetközi Grafikai és Ex libris Kiállítás. Buday Györgynek már Szegeden is mind jelentékenyebbé váló fametsző művészete természetesen hatással volt az akkor itt működő grafikusokra, így a későbbiek során Budapestre került Bordás Ferencre, és a szülőhelyén, Szegeden maradt Kopasz Márta pályakezdésére is. Sikeres hazai és külföldi szereplésekkel a háta mögött. Bordás 1971-ben, ifjúsága egykori színhelyén, Szegeden rendezett önálló tárlatot. A szintén nemzetközi elismeréseket is elérő Kopasz Márta, évtizedekre nyúló rajzpedagógiai és alkotóművészi tevékenysége során összekötő kapocs lett a Buday és köréhez fűződő fametszők és az ő eredményeiket kamatoztató mai fiatal szegedi grafikusnemzedék között. Helyi mestereink közül itt említjük meg Winkler Lászlót, akinek alkotómunkásságában a grafika nagy jelentőségű. Az 1979-es Szegedi Nyári Tárlat egyik fődíját elnyerő művész ugyancsak generációkat nevelt a modern rajzoktatás számára. A század elejétől kimutatható helyi „európai orientáció”-nak ő a legkövetkezetesebb képviselője. A szegedi grafika félszázadának áttekintésekor kitűnik, hogy ennek a bő ötven évnek több mint fele 1945 utánra esik. A felszabadulás óta azt tapasztalhattuk, hogy a grafika az utóbbi évtized során kilépett az egykori szűk műgyűjtő-réteget kielégítő kamaraműfajból, s ma már széles közönségérdeklődéstől kísért tekintélyes képzőművészeti ággá vált. Az eredeti művek megszerzésére irányuló egyre növekvő igényüket az emberek mind többen a nem drága és művészi kivitelű sokszorosítható grafikákkal elégítik ki. E műfajnak az utóbbi évtizedekben történt rohamos fejlődéséről már nemcsak helyi és hazai vonatkozásban, de nemzetközi szinten is megbízható tájékoztatást nyújtottak azok a grafikai tárlatok, melyek Szegeden az elmúlt években megrendezésre kerültek, így többek között a szovjet, bolgár, német, olasz, francia, török és kubai grafika összképéről nyújtottak fogalmat azok a kiállítások, melyeket 1950-től Szegeden láthattunk. Hazai körképet e műfajról a régebben megrendezett Modern Magyar Grafikai Kiállítás (1960), majd a városunkban először otthonra talált budapesti karikaturisták érdekes bemutatói (1971—75), újabban pedig a Szegeden létrehozott IV. Országos Kisgrafikai Találkozó (1977) kiállítása adtak. Figyelemre méltó, hogy a szegedi nyári tárlatok rajzművészeti anyaga is egyre színvonalasabbá válik, ennek tudható be, hogy az itt díjazott művészek között mind több grafikus van. Az élvonalbeli mai magyar grafikusok között jó néhányan vannak, akik szegedi születésűek. Budapestre kerülésükkel kapcsolatuk Tisza-parti városunkkal nem szűnt meg, mert nemcsak a helyi kollektív kiállításainkon vesznek részt, de alkotásaikat önálló tárlat keretében is bemutatják Szegeden. E szép gesztusukban van valami az innen elkerült „gyermek” eredményekre szert tett büszke-boldog beszámolójából, mely kölcsönösen jó közérzetet vált ki mind a termésükkel hazalátogató — többen Munkácsy-díjassá lett — művészek között, mind pedig a város népes tárlatlátogatóinak sorában. Ezek közé tartozik Kass János érdemes művész, aki 1979-ben rendezett nagy önálló kiállítást Szegeden. Ekkor nyilatkozott úgy, hogy életművét — melyet a hazai és külföldi díjak hosszú sora fémjelez — szülővárosára kívánja hagyni. A Szegedről elszármazott grafikusok, mint az országos jellegű helyi nyári tárlatokon rendszeresen résztvevő Diskay Lenke, továbbá az egyéni kiállításokkal régebben vagy mostanság Szegeden is jelentkező Király Sándor és Szabados Árpád, a velük együtt ide kötődő Urbán Lászlóval, a hazai modern rajzművészet nemzetközileg is számon tartott egyéniségei. Végül, de nem kisebb megbecsüléssel szólunk a grafika azon érdemes mai szegedi művelőiről, akik mind kiválóbb teljesítményeikkel igyekeznek kialakítani Tisza-parti városunk korszerű rajzművészeti arculatát. Ebben a vonatkozásban a par exellence grafika műfaját hivatásául választó Papp György mellett, számításba jönnek azon festőink és szobrászaink is, akiknek ábrázoló tevékenységükben a grafika hangsúlyos szerepet játszik. Jól példázzák ezt — többek között — az életművel rendelkező Vincze András, valamint a munkássága teljében levő Benes József, Pataki Ferenc, Lapis András és Fritz Mihály Szegeden, illetve másutt rendezett sikeres önálló kiállításai. Az említetteken kívül, a szárnyukat most bontogató fiatal művészeink és a pár éve létrejött Szegedi Grafikai Stúdió több tehetséges tagja biztató utánpótlást ígérnek a félszázados múltú, megújhodás útján haladó szegedi grafikus-kultúra országos rangú kiteljesedésében. Művészeink közül egyesek a valóságot realitásukban szemlélik, s mondanivalóikat általában erőteljes, expresszív formákkal tolmácsolják. Mások viszont a természeti és társadalmi jelenségeket szubjektív zártságban látják, s élményeiket, gondolataikat áttételes eszközökkel, jelképszerűen fejezik ki. Alkotásaik, éppen mert a megjelenítési módok olyan partjait hidalják át, melyek között a stíluskülönbségek differenciáltsága hullámzik, válnak a természetelvű és az elvont szellemű ábrázolások változatos arculatú együttesévé. Albumunkkal korántsem arra törekedtünk, hogy Tisza-parti városunk gazdag hagyományú és széles ívű grafikus-kultúráját a teljesség igényével mutassuk be. Igyekezetünk az volt, hogy kiadványunkban a régebben és napjainkban Szegeden élő, vagy innen elkerült művészek alkotásaiból az idei Ünnepi Könyvhét szegedi megnyitója alkalmából egy csokorra valót összeválogassunk.