Szöllőssy Enikő szobrászművész (Budapest, 1980)
alósulási lehetőséget nyújtott azoknak az ösztönös indítékoknak, amelyeket már pályája kezdetétől elolvashattunk műveiből, amelyek gyökere mélyen az adott egyéniség emberi tulajdonságaiban rejlik. Szobrászatának alapgondolata az ellentétek szembeállítása. A síkok nyitása vagy a tömör testek bontása számára a geometrikus és organikus formák szembeállítására adott alkalmat. Ennek szellemében bontja meg a már-már obligát kockaformát is, hogy valami egészen meglepőt kapjon. A három vágással osztott szabályos idom részei a csúcsokon újraillesztve áttekinthetetlenül bonyolult formát adnak (Zárt és nyitott). A technikák okozta alakváltozások a racionális és az expresszív plasztikai értékek felsorakoztatását teszik lehetővé. Sorozatokban próbálja ki, hogy az üreges, szabályos forma milyen fázisokon át lesz tömör és amorf a hideg (Babilon) vagy a meleg (Folyamat) megmunkálás hatására. Két egyforma kocka közül az egyikbe vájatokat üttet: a kocka megőrzi a távollevő forma lenyomatát (Nyomat). Az elegáns, fényes krómlemezt három fázisban fokozatosan beborítja a csúnya, alaktalan samottmassza (Tükör). Az anyagban és a formában rejlő ellentétek sorra bomlanak ki a különféle technikák — hegesztés, kovácsolás, a vágás egyes fajtái, a hajlítás, nyomás, ütés, szakítás — hatására. Ez a sokféleség magával ragadja a nézőt is, aki most már beleéli magát a művész szerepébe, és vele együtt fedezi fel a talált öntvény szobrászi értékében (Kapocs I.) a művészet örök nosztalgiáját a „felismerés”, a „kiismerés” iránt. De lehetünk raffináltabbak is, létrehozhatunk valamit, ami olyan, mintha talált tárgy volna (Alagút) és leplezhetjük is a véletlent: az átlyuggatott lemez kígyóvonalban megtekerve bonyolult térjátékot ad (Átmenet). És micsoda vonzereje van az anyag spontán alakulásának! Ha a vastag lemez szélét láncvágóval levágják, a vágás mentén keletkező feszültség spirálissá rántja össze a szalagot (Spirál I.). Ha szélesebb csíkot vágnak, a feszültség másképp oszlik el az anyagban, a forma magasabb és kevésbé „göndör” lesz (Spirál II.). A spirál-témára akár egy egész kiállítást csinálhatnánk. Most csak a lemez, az üreges profilvas (Spirálmeander) és a tömör fa változatot kapjuk (A ház). Ennek a spontán formálódásnak azonban adhatunk valamilyen határozott tendenciát is. Az egy négyzetméter síkjából úgy lesz térforma, hogy az azonos szalagok rögzítése tíz centinként változik. Az apró változások szabályos egymásutánja kompozíciós alapelv. Erre épül a Fordulat, a Fázisok, a Lépések, és ez az alapja a Variálható plasztikának, melyben az „együtt játszás”, a művész és a néző sosem szűnő vágya fejeződik ki. A kiállítás szobrai sokféle lehetőséget mutatnak meg. Talán a művész egyszer majd megáll az egyik mellett, és minden mást kizárva a következő kiállítást már csak egyetlen gondolatra építi. De az is lehet, hogy továbbra is megőrzi nyitottságát, kereső, kísérletező kedvét, amely szüntelenül újabb felfedezésekhez vezeti. A néző most sűrítve kapja a mai plasztikai gondolkodás ábécéjét. Rajta múlik, hogy mit jegyez meg belőle. Azt a tanulságot azonban mindenképpen le kell vonnia, hogy a modern művészet épp úgy benne rejlik a modern technikában, mint a klasszikus szobor a márványtömbben. Csak ki kell bontani belőle. NAGY ILDIKÓ