Csizmadia László (Pécsi Galéria, 1981)
„A pillanat elszáll, a kép megmarad" — írta egyik grafikája alá a címet Csizmadia László. Ha szabatos ars poeticát nem is sugall e tétel, egy alkotói tevékenységében mégis kitüntetett kapcsolatot valószínűsít. Egyensúlyállapotra utal, melyben a személyiség integritásának és a „külső" valóságnak mezsgyéje meglehetős biztonsággal felismerhető. Mint valamely reneszánsz diszciplína, úgy terül ki kutatásai nyomán a valóságleíró optikaivegyi-technikai „titok". A valóság látásában feltérképezhető „mi és hogyan" vegyületei szülik lapjait, őrzi a teljes valósággal való összemérés igényét, és láthatóan nem fél a vesztes menetektől, egy gazdag valóságnak felfogott teljesértékű és színes „omnipotens” valóság közvetítésének igényével tűzte ki alkotói pályaívének első kanyarjait. Szinte szokatlan módon a mai magyar grafikában, műveivel újra felveti az érzéki „szép” feldolgozásának további lehetőségeit. Ama műnem béklyóit bogozza, mely még ma is igen szívósan ragaszkodik a poétikus pózaihoz. Nem az imaginatív megértés kötetlen rétegeiben merítkezik meg, bár képzeletét kétségkívül foglalkoztatják a „színes valóságtól" való elrugaszkodás lehetőségei is. Szeretné megtartani a grafikai mű „festői" vonásait, átvinni rá a valóság egységnyi felületére eső gazdagságát, és ráadásul mindezt érzéseivel, feldolgozott tapasztalatával egybevágó módon. Szándéka — kitartó akarattal és becsületes eltökéltséggel iszákjában — nem művészet létrehozását célozza, nem művészet „akar" lenni amit csinál, hanem valami magától értetődő létezésnyom, életének teljesen szervült kísérőjelensége. Láttuk: a művészi teremtés modellezte valóság igazi funkciózavarokat sejtet, benne időben és erőteljesen jelzett tényező az önmaga korlátait definiáló kutató művész. Aki nem törődhet a változtatás alternatíváit megrajzolni képtelen kritikával, az elentétes indulattal, a fékezőerőkkel, a magánnyal. Mert más dolga van. Programja van. Önmagát kell realizálnia, belső telítettségét megmutatni, lehetőleg anélkül, hogy a „szülés" komplikációiból közügyet csinálna. A mindennapi, megélt valóság szövetéből kiszálazott élmények banalitása kollektív hétköznapjaink útitársaként „írja” le Csizmadia Lászlót. De a kellő mélységgel nem feldolgozott mindennapi látvány rejtett szépség-kapacitásának „kifejtésével" egyszersmind élre is tör, úgy adja elő vadonatúj felismeréseit, hogy azok maguktól érthetőek maradnak, s így nem kell a szó, a cselekvés párája ... Aknai Tamás fi Tifi \1 ■¡ \|?wm ' M Ém