Jancsek Adrien festőművész kiállítása (Iskola Galéria, Csepel, 1981)

„A festőnek is, mint minden más embernek, első erkölcsi parancsolatja, hogy értse a mes­terségét." John Ruskin Jancsek Adrien művészvérű családban látott napvilágot Édesapja, édesanyja festőművész. Családi környezetében érzelmi kibontakozásának pillanatától művészi hatások érik. Ez sohasem jelentette, hogy a szülők a művészi pálya felé irányítását szorgalmazták volna. Természetes, hogy a környezet befolyásol minden felcsepere­dő gyermeket. Adrient is, aki rajzol, fest gyermekkorától és amikor döntenie kell milyen pályára lépjen, a képzőművészetet választja, így kerül 18. életévében a bécsi Képzőművészeti Akadémiára. Adrien művészi életfolyása e kiállítással kezdődik. Bizonyára lesz, aki elkezdi életútjára vonatkozó adatok gyűjtését, s valószínű nem számol azzal, hogy nehéz súly hordására vállalkozik. A most kiállított képeinek minősége is ezt igazolja. Mű­veinek kvalitása szinte megkérdőjelezi, valóban induló művész-e, aki most mutatko­zik be először a közönség és a szakma előtt Indulása ellenére érett művésszel találja magát szembe a látogató, ami nem zárja ki, ellenkezőleg szilárd alapja a továbblépés­nek, a fejlődésnek. A kiállított képei megerősítenek abban: minden érdekli, ami emberi, nem ide­gen számára a portré, a táj, az életkép, a csendélet, az akt vagy bármely egyszerű tárgy. Ugyanez mondható el a különböző technikákra is: biztonsággal műveli a litográfiát (kőrajz), a rézkarcot, az akvarellt stb... Alkotásaiban nem él vissza a festészet által biztosított hatásvadászat lehetősé­geivel. Művei őszinték, természetesek. Témáinak nem külső felszíne érdekli, hanem azok bensője vonzza. Erre döbbenti rá a nézőt alkotásai közül a Néger női akt, az önmagáról valló Önarckép, amelyek elmélyült munkáját igazolják. Tisztában van a színek szenvedélyes hangulatkeltésének erejével, él is ennek lehetőségével, de nem él vissza vele. Meggyőz erről a Néger női akt című képe, amelynek hátteréül választha­tott volna egy romantikus Tahiti tájat, mellyel nagymértékben felkorbácsolhatta volna a szemlélő hangulatát. Ő ehelyett a festészet szigorú erkölcsének tiszteletben tartásával egyszerű eszközökkel tárja elénk a nő belső világát, amit az akt arcának megtekintése sugall. Ezek jellemzőek a kiállított műveire. Példa erre még az említett Önarckép, melyet szintén megszépíthetett volna, de ehelyett a belül valamivel küz­dő ember énjét fejezi ki. Műveinek ilyen szinten való megalkotására az teszi képessé a fiatal művészt, hogy az Akadémia által biztosított tanulmányi éveket a legfelsőbb határig képzésére használta fel, továbbá a saját magával hozott tehetsége, eredetisége. Igen, eredetisé­ge — ezt feltétlen ki kell emelni —, ami felkiáltójelként jelen van műveiben. Az in­duló művészeknél vannak akik előszeretettel keresik a mesterek hatását, ezáltal ve­szítik el azt a fonalat, melynek segítségével az egyéniséget megtalálhatnák. Mások nemzeti önérzetükkel hencegve csakis „eredetiek" lehetnek. Ezt nem vonom kétség­be. Viszont hány „nagy művész" születik így nyugaton, akik közül sokan csak árnyékuk lehetnek a mi festőművészeinknek. Éppen ezért a most bemutatkozó fia­Molnár József tanár tal művészt a látható alkotásain keresztül úgy ítélhetem meg, hogy ő elsajátított mindent, amit korának megfelelően elsajátíthatott abból, amit a művészet évszáza­dokon keresztül felhalmozott, s melyet egyéniségének, eredetiségének megfelelően tár elénk. Egy művész, aki nagyon messze van még a közép korosztályba lépés határától, még csak egy lábával lépett át a felnőttek életútjára, igaz, őszinte, segítő véleményt vár a közönség és a szakma részéről. Joggal várhatja el ezt, akinek hitvallása a követ­kezőkben fogalmazható meg: abban a tudatban akar alkotni, hogy hazáját, társadal­mát szolgálja műveivel és tudja, hogy alkotásainak milyenségét ennek megfelelő mércével mérik. Elvárható, hogy ennek Adrien eleget tud tenni, melynek biztosítéka szorgos elmélyedése, kitartó munkája.

Next