Kántor Andor (Csók István Galéria Budapest, 1981)

A KÉPCSARNOK MEGHÍVJA ÖNT KÁNTOR ANDOR MUNKÁCSY-DÍJAS, ÉRDEMES MŰVÉSZ SZÜLETÉSÉNEK 80. ÉVFORDULÓJA ALKALMÁBÓL RENDEZETT KIÁLLÍTÁ­SÁNAK ÜNNEPÉLYES MEGNYITÁSÁRA, 1981. OKTÓBER 15-ÉN, CSÜTÖRTÖKÖN DÉL­UTÁN FÉL 6 ÓRÁRA. MEGNYITJA LÁSZLÓ GYULA EGYETEMI TANÁR. A KIÁLLÍTÁS 1981. OKTÓBER 29-IG TEKINTHETŐ MEG. CSÓK ISTVÁN GALÉRIA, BUDAPEST V., VÁCI UTCA 25. CSÓK ISTVÁN GALÉRIA BUDAPEST KÁNTOR ANDOR KÁNTOR ANDOR 1901. dec. 7-én született Budapesten. 1922-28 között a Képzőművészeti Főis­kola növendéke volt, Rudnay Gyula osztályában. Először a művészképzőt végezte el, majd rajzta­nári oklevelet is szerzett. Utána 3 évig a mester tanársegéde volt. Mint főiskolás, Rudnay gyöngyö­si, mátrafüredi, sümegi, hódmezővásárhelyi és mártélyi nyári művésztelepein dolgozott, 1930 nyarán Nagybányán. Szentendrét, a Régi Művésztelepet — 1929 óta látogatja. Tagja volt a KÚT, az UME, a Nemzeti Szalon művészeti egyesületeknek és a Szentendrei Festők Társaságának, megszünteté­sükig. Ez utóbbinak több éven át a titkári teendőit is ellátta. Pedagógiai munkát is végzett, a legkülönbözőbb iskolatípusoknál működött, majd 1946-tól a Képző- és Iparművészeti Gimnázium tanára, 1963-ig igazgatója volt. 1926 óta rendszeres kiállító itthon és külföldön. 1938-ban Helsin­kiben, majd Prágában, Varsóban, Moszkvában, Párizsban, Indiában stb. állított ki. Első jelentő­sebb egyéni kiállítása a Csók István Galériában 1958-ban volt, majd 1961-ben a pécsi Janus Pan­nonius Múzeumban, 1965-ben ismét a Csók István Galériában, 1970-ben Szentendrén a Ferenczy Múzeumban, 1972-ben az Ernst Múzeumban, 1973-ban Szegeden és 1976-ban Miskolcon. Szá­mos művét őrzik a különböző gyűjtemények: a Nemzeti Galéria, a Szentendrei Ferenczy Múzeum stb. Kitüntetései: 1955. Munka Érdemrend, 1958. Fővárosi nívódíj, 1960. Kiváló tanár, 1961. Csók Emlékérem, 1963. Szocialista Munkáért Érdemérem, 1966. Munka Érdemrend ezüst fokozata, 1967. Munkácsy-díj, 1976. Munka Érdemrend arany fokozata, 1979. Érdemes művész.

Next