Nemzetközi Kísérleti Kerámia Stúdió (Kecskemét, 1981)

végzett tudatos művészi, közösségi munkát. A Stúdió nyi­tott a művészeti ág legkülönbözőbb kutatói, tervezői fel­adatai és kísérletezései felé. A művészek a Stúdió munkájában pályázat útján vesznek részt. A pályázó művészek a Stúdió által javasolt téma­körökön belül, eddigi munkásságuk során felmerült mű­faji problémák átgondolásával maguk tűzik ki a felada­tokat, melyeket megoldani szándékoznak. A Stúdió 1978-ban kezdte el tevékenységét. Hazai alko­tókon kívül, számos külföldi művész is részt vett már munkájában, és 1980-ban a World Crafts Council (Világ Iparművészeti Tanácsa) szervezésében a Stúdióban tar­tott Nemzetközi Munkaszemináriumon, és 1981-ben a Siklósi Alkotóteleppel közösen rendezett „Égetés a sza­badban” nemzetközi Szimpozionon. Kérem fogadja szeretettel katalógusunkat, mely a Stúdió munkájában résztvevő művészek alkotói, esztétikai és technikai útkeresésének eredményeibe nyújt betekintést. Azzal a gondolattal ajánlom figyelmébe a Stúdió munká­it,­­ hogy mint minden egyes kísérlet, csak egy része a kutatási folyamat egészének, lehet ekként az egyes kí­sérlet eredménye elvetélt, vagy az egyik lehetséges meg­oldást megtaláló,­­ de az azonos és fontos bennük az,­­ hogy az egyedi kísérletezések, tapasztalatok és ered­mények (korunkra különösen jellemzően) - együttesen -egymásra épülve és kapcsolódva adják a kutatási folya­mat egészét, az igazi tartalmat. A magam részéről az alkotói és emberi kapcsolat keresé­sében közösségteremtő és érlelő hatásának óvásában és fejlesztésében látom a Stúdió legfontosabb tartalmi sze­repét, tevékenységének és szellemének lényegét. A fejlődés, a jövő szempontjából, a művészeknek hivatá­suknál fogva nagy a felelősségük. Meggyőződésem, hogy a stúdióban résztvevő művészekben és az általunk létre­hozott alkotásokban van valami közös; - az igény, indít­tatás, szándék vagy tudat, hogy a művésznek egyéniségé­hez és képességeihez mérten,­­ kötelessége a létét igénylő közösség, társadalom számára a kor által felszínre ho­zott kérdésekre, állandóan megújulva, alkotások által megfelelni. keramikus stúdióvezető

Next