Barcsay Jenő új képei a Műcsarnok Kamara-termében (Műcsarnok, Budapest, 1982)
Barcsay Jenő új képeit mutatja be e kamaratárlat, és az új jelző nem csupán azt jelenti, hogy a legutolsó években festett képek szerepelnek, hanem formavilágában, szellemében is új sorozatról van szó. Barcsay, immár nem tudni hányadszor, ismét megújította művészetét, új problémákat állított maga elé és újszerűen oldotta meg őket. A magyar képzőművészetben ritka a szerves fejlődés, az életmű belső logikájának következetes követése. Barcsay Jenő immár hat évtizedes munkásságát azonban épp ez jellemzi. Talán csak Ferenczy Károly életműve volt olyannyira organikus, mint az övé. Mikor Barcsay ifjúkori romantikus realista stílusú festményei után, megértve Cézanne művészetét és levonva Nagy István feszes szerkezetű képei tanulságait, konstruktív-szerkezetes stílus kialakítására törekedett, egész életműve programját tisztázta. E programban egyszerre szerepelt a monumentális, figuratív művészet megújítása és a tiszta tér és formaviszonylatok kutatása. Életműve kialakítása során több ízben eljutott a nonfiguráció határáig, hogy újabb tapasztalatoktól vértezetten visszatérjen a monumentális, figuratív művészethez. Művészetének egy-egy korszaka összefüggő problémakört jelöl, noha a művek önmagukban is teljesek, jelentésgazdagok voltak, mégis csupán az összetartozó művek sorozatában bontakozott ki a művészi program egész gazdagsága. A legújabb műveket is szemlélhetjük önmagukban, de félreérthetetlen formai, szellemi összetartozásuk is. Esztétikai programjuk nem előzmény nélküli Barcsay művészetében, de ilyen egyértelmű, evidens megoldáshoz eddig még nem igen jutott el. Barcsay művészetében mindig nagy szerepet játszott az arány, a belső ritmus, korábban is alkalmazta az aranymetszést. E problémák vetődnek fel az új képekben is - lapidáris, lakonikus, lényegre szorítkozó megfogalmazásban. Úgyszólván végső pontig redukál, már-már matematikai képlet tisztasága - mégis megmarad az érzéki konkrét szférán belül. Ezt elsősorban a fekete mezőben felvillanó színes vonal, mértani forma expresszivitásával éri el. A fekete színként való használata, az alapvető grafikai kifejezési eszközből festői jelentéshordozóvá avatása ugyancsak régebbi problémája Barcsaynak. Mégis eddig a fekete inkább a kontúrokhoz kötődött, a szerkezeti vázat építette - most dominánssá vált, de épp a fel-felcsillanó formaelemek miatt az új művekben kontraszt értéket hordoz, a kép alapvető közege, amely lehetővé teszi az arányproblémák tiszta elemzését, homogén egységbe foglalja a sorozatot. Aktív tényezőként funkcionál. Az új képek bizonyítják, hogy Barcsay életműve még most is nyitott, szervesen fejlődő, élő organizmus. Az új művekből az is sejlődik, hogy újabb szintetizáló korszaka következik. NÉMETH LAJOS