Ferenczy György kiállítása (Kecskeméti Magyar Naív Művészek Múzeuma, 1982)
Tisztelettel meghívjuk a kecskeméti Magyar Naiv Művészek Múzeumába FERENCZY GYÖRGY képeiből és szobraiból rendezett időszaki tárlat megnyitójára 1982. január 16-án (szombaton) 11 órakor Megnyitja: DR. STUMPF IMRE A Pomázi Munkaterápiás Intézetben folyó kísérletekről 1982. január 19-én (kedden) 17 órakor Dr. Stumpf Imre vetítettképes előadást tart a Naiv Múzeumban, melyre ezúton tisztelettel meghívjuk A kiállítás 1982. III. 21-ig, hétfő kivételével naponta 17—18 óráig tekinthető meg. „Mint a fecske a fészkét, úgy építem fel váza-állataimat.” (Ferenczy György) Az elmúlt évtizedben — kiállítások és kiadványok segítségével — már megismerkedhettünk a Pomázi Munkaterápiás Intézet esztétikai értelemben is sikeres kísérleteivel. A gyógyító tevékenységbe ágyazott képzőművészeti terápia során megkülönböztetett figyelemmel törődnek a tehetséges betegek alkotásaival, számukra műhelyt, fafűtéses égetőkemencét biztosítanak. Kecskeméten a Magyar Naiv Művészek Múzeumában most egyik tehetséges alkotójuk Ferenczy György mutatkozik be festményeivel és szobraival. Ferenczy 1925-ben született. Apja vegyészmérnök, édesanyja operaénekes volt. Érettségizett, gazdasági középiskolát végzett, majd 1948-ban a budapesti mezőgazdasági egyetemen az első nagyobb vizsgák idején lett beteg. „Úgy éreztem — emlékezik vissza —, mintha kiléptem volna önmagamból.” Hajlama a rajzolás és a mintázás iránt már elemi iskolás korában megmutatkozott. Húszéves korában néhány hónapig Szécsi Jolán keramikus üzemében is dolgozott. Már akkor készített plasztilinből egy-két szobrot, de a folyamatos alkotó tevékenysége 1966-ban az Intézet Kiskovácsiban levő telepén kezdődött. Dr. Stumpf Imre adta először a kezébe az agyagot és ő ismertette meg vele az archaikus edény felrakási technikát is, feltételezve a régi eljárások, archetypusok és a félelmeitől szabadulni vágyó beteg szemléletbeni azonosságát, a kölcsönhatások kedvező alakulását. Elképzelésének helyességét másfél évtizedes szobrászati tevékenység igazolta. Ferenczy György különös érdeklődést mutatott a rovarok és általában az állatok iránt. Műhelye mögött körülkerített helyen ma is 15—20 kutyát őriz. Plasztikáinak a leggyakrabban választott modelljei az állatok, amelyek valóságosak és sohasem létezettek, egy-egy állattípus arányait hordozók és grotekszek. Az alkotó alapvetően nem tesz különbséget a valóság és fantáziájának termékei, az álmok, víziók és képzelet között. Környezetének elemeit érdeklődési szintje szerint szelektálja, de nemcsak önmaga köré, hanem önmagába is néz. Az állatokat — az általa legjellemzőbbnek talált helyzetükben — szinte kivétel nélkül tátott szájjal ábrázolja. Agresszívnek tartja őket, vagy védekező, illetve kapcsolatteremtő mozzanatot szándékozik kifejezni általa?! Emberalakjai is inkább ősállapotra utalnak, vázái is antropomorfak. Szobrai eredetiek, mert azokat az ösztönszinteket amiből létrejöttek nem borították el az előítéletek, külsődleges hatások és racionális ismeretek. A formaképzés állandósult, sztereotipé ismétlődik, stílusteremtő erővel. Kialakult az archetypus, mely úrrá tud lenni a titokzatos életerők, belső szorongások felett, így a technikai eljárással manifesztált program, a létrehozott archaikus világ kárpótolja az alkotót az életben elvesztett dolgokért és hidat képez a természeti népek kultúrájával, a gyermek- és naiv művészettel, valamint a modern képzőművészet hasonló törekvéseivel. Ferenczy György festészete is figyelmet érdemlő vizuális megnyilatkozás. Egyaránt él az érzelmet hordozó vonal, a folt és a kompozíció nyújtotta kifejezési lehetőségekkel. Színei olykor szimbolikus jelentésűek, kompozíciói gyakran szimmetrikusak. Képalkotásában azonban több a közvetített külső hatás, a kommerszionált előkép, s így ritkán érik el azt a mélységet, amit eredetiségükkel, sajátos archaizmusukkal és védőmechanizmusukkal szobrai képviselnek. Pfeifer álláspontjával egyezően szükséges kimondani, hogy a pszichikailag sérült embereknél a vele született tehetség éppoly döntő mint az egészséges embernél. A betegség önmagában nem szülhet zsenialitást, de a meglevő tehetséget aktivizálhatja és szabaddá teheti az alkotói spontaneitást, ami mentes minden konvenciótól és stílus kötöttségtől, amint azt a tehetséggel és abszolút formaérzékkel rendelkező Ferenczy György alkotásaiban megfigyelhetjük. BÁNSZKY PÁL