Hoch Ferenc (1982)
A világ szemébe nevetve. Életünket építik a színek cselekedeteink ellentétei önmagunk szürke kékjei, fátylak, hálók, fonalak fehér üdvözletei a halálnak. Erősek a színek kötelei, ők az örök változás VÖRÖSEI. A sárgák izzásai rengetik a földet Nem csak hátra a múltba nézni mindig a kút mélységét megigézni. Azok az esti izzó, ezüst - aranyak a jelenünkben tartanak, mint erős kötelek, jönnek nagy menetben a kései ezüst kékek, a fényesek, a szürkék. Árnyak - kontúrok, fehérben feketén egymást - egymásból formálva, csak a zöldet várva, ölelőn, rügyezőn megállva, párosan eggyé szövődve, így együtt feloldva. Az életbe mártva, a vászonra hordva, sok barnával, egy csepp ezüstszakállal összekeverve, vonalból formává, harmóniává égve újból és újból újra születve